Velencei Biennálé 2014
A 2014. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában helyet kap a BKF Össztűz projektje is!
Rekordszámú, húsz pályamű érkezett a 2014. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás megvalósítására kiírt pályázatra.
Rekordszámú, húsz pályamű érkezett a 2014. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás megvalósítására kiírt pályázatra. A nemzeti biztos - a nyolcfős bíráló bizottság konszenzusos javaslata alapján - hétfőn Jakab Csabát és Márton László Attilát kérte fel arra, hogy 2014-ben a velencei magyar pavilonban megvalósítsák az Építés - Az építés folyamata, ember- és közösségformáló ereje, hatása az épített környezetre című pályaművüket. A tervezett kiállítás alapja az 1981-ben indult Visegrádi építésztáborok története, melyekhez több építészgeneráció tevékenysége is szervesen kapcsolódik. De helyet kap a tárlaton - mások mellett - a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) építőtábor, a Sztánai Műhely (Kertészeti Egyetem), a győri Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszéke és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) Össztűz-projektje is.
A bíráló bizottság munkájában Gulyás Gábor mellett Boros Géza művészettörténész, a szaktárca művészeti főosztályának helyettes vezetője, Ferencz István Kossuth-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) építőművészeti tagozatának vezetője, Finta József Kossuth-díjas építész, az MMA és az MTA rendes tagja, Markó Balázs építész, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának intézetvezetője, Nagy Tamás Ybl-díjas építész, Pásztor Erika Katalina építész, médiaművész, az Építészfórum megbízott főszerkesztője, valamint Sáros László György Ybl-díjas építész, az MMA tagja, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke vett részt.
A 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Kiállítás főkurátora Rem Koolhaas lesz, a jövő évi biennálénak a holland építész a Fundamentals (Alapelemek) címet választotta. Koolhaas szándékai szerint a 40 ország részvételével meghirdetett kiállítás nem az építészekről, hanem az építészetről fog szólni, annak elementáris alkotóelemeit a középpontba állítva.
A teljes cikk elolvasható a Magyar Hírlap oldalán.
Legfrissebb információk IDE KATTINTVA olvashatók az Össztűz blog oldalán.
Az Össztűz projekt szerzője és szakmai irányítója Koleszár Ferenc DLA, a BKF Kézműves alapszak kerámia specializációjának vezetője.
2014. 01. 27.Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)