Modernity X Hungary
A magyar fotográfia történetének nagyjai mellett a közeljövőben két New York-i kiállításon is szerepelnek kortárs magyar fotográfusok, köztük intézményünk oktatói is.
2016. május 7. és augusztus 14. között különleges összművészeti fesztivállal ünneplik a magyar modernizmust Moholy-Nagy Lászlótól napjainkig.
A New York-i Guggenheim Múzeum Future Perfect címmel 2016. május 27. és szeptember 7. között Moholy-Nagy László életművét bemutató nagyszabású kiállítással emlékezik az idén 70 éve elhunyt művészre. Az ehhez kapcsolódó további események négy kiemelt helyszínen zajlanak; művészeti kiállítások, kortárs könnyű- és komolyzenei koncertek segítségével idézik meg a magyar kultúrtörténet egyik legizgalmasabb időszakát.
A Modernity X Hungary kiemelt programelemeként két, a magyar fotográfia történetében példaértékű fotóművészeti tárlat anyagában a XX. századi világhírű magyar mesterek – Moholy-Nagy László, André Kertész, Martin Munkácsi, Robert Capa vagy Brassaï – munkássága mellett hangsúlyos szerepet kapnak a magyar fotóművész-generációk is.
A május 7-én nyíló HATÁS: Absztrakció és kísérletezés a magyar fotóművészetben című kiállításon egyetemünk három oktatója is kiállít: Eperjesi Ágnes DLA képzőművész, Szabó Dezső főiskolai docens, Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a Fotográfia szak helyettes vezetője és Szacsva y Pál DLA főiskolai docens, médiaművész, a Média design szak vezetője. A tárlat megnyitója egyúttal a New York-i Magyar Évad nyitóeseménye lesz.
Ágnes Eperjesi, Secondary Density [Green], 2007. color photogram.
Dezső Szabó, Black and White, Projection b. (MIL-24 'Hind' D/E) , 2015., silver print photogram, 48X38cm, ed3
Szacsva y Pál, Reprojekcio VII, Berlin 1999.
A június 23-án nyíló A VISSZHANGOK: Város, társadalom, konfliktus és önábrázolás a magyar fotóművészetben kiállításon intézményünk oktatói közül a kortárs magyar művészetet többek közt Gőbölyös Luca DLA főiskolai docens, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Fotográfia szak vezetője képviseli majd.
Luca Gőbölyös, I want to get married!, filmstill, 2010.
A VISSZHANGOK: Város, társadalom, konfliktus és önábrázolás a magyar fotóművészetben (ECHOES: CITY, SOCIETY, CONFLICT & SELF IN HUNGARIAN PHOTOGRAPHY) kiállítást az ARTNET.NEWS a '12 fotós kiállítás a nyárra, amit mindenképp látnod kell New Yorkban' (12 Must-See Summer Photography Shows in New York) közé választotta, olyan helyek mellé, mint a Metropolitan Museum of Art és az International Center of Photography.
A kiállítás még július 30-ig megtekinthető, ha valaki még nem látta, gyorsan pótolhatja!
2016. 05. 03.Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)