Demoscene
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Médiaművészeti Intézetének Média design szakja tisztelettel meghívja Önt és barátait márciusban induló előadássorozatának első, a Demoscene közösséget bemutató előadására.
Időpont: 2012. március 8., 17.30
Helyszín: BKF Rózsa utcai campus, A209-es terem, 1077 Budapest, Rózsa utca 4-6.
(A bejárat a Hutyra Ferenc utca felőli oldalon található.)
A demoscene nemzetközi underground számítástechnikai szubkultúra, amelynek célja különböző számítógépes digitális művészeti alkotások (demók) készítése. Ezen alkotások jellegzetessége, hogy valós időben futnak a számítógépeken, azaz nem a hagyományos értelemben vett előre renderelt animációkról van szó, amiket videoformátumban terjesztenek, hanem futtatható programokról, amik a futtatás során számolják ki a megjelenő látványt és hangokat. A kultúra több mint 20 éves múltra tekint vissza, és bár a gyökerei az első mikroszámítógépekre készített illegális programmásolatok bevezetőiben keresendők, mára a műfaj már neves filmfesztiválokon önálló művészeti ággá nőtte ki magát.
Bár az átlagos számítógépfelhasználók nagyon kis hányada ismeri a demoscenet, ennek ellenére az jelentős hatást gyakorol mind például a játékfejlesztési piacra, mind a modern művészetekre: a ma aktív játékfejlesztők jelentős része valamikor demoscener volt és nagyon sok mai ismert zenésznek van trackeres múltja.
A magyarországi demoscene közösséget Márta Krisztián mutatja be.
Dokumentumfilm a scene-ről ITT, a Magyar Demoscene portál (zenészek, grafikusok, programozók alkotói közössége) pedig ITT található.
Az előadásokon való részvétel ingyenes.
Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)