Budapesti merítés
A kiállítók között megtalálhatóak oktatóink közül Gábor Imre, Gerhes Gábor, Gőbölyös Luca, Július Gyula és Szőnyei György is.
Helyszín: ÚJ BUDAPEST GALÉRIA, 1093 Budapest, Fővám tér 11–12., (Bálna Budapest)
Időpont: 2013. november 8. - 2014. március 2.
A Budapesti merítés című nyitókiállítás három kurátor, Andrási Gábor, Fitz Péter és Török Tamás munkája nyomán született. A kiindulópont kettős: a két fővárosi művészeti intézmény, a Budapest Galéria és a Fővárosi Képtár az elmúlt évtizedekben jelentős szerepet játszott a magyar kortárs képzőművészetben. A most bemutatott művészek zöme hangsúlyosan szerepelt a Budapest Kiállítóteremben, a Lajos utcai Kiállítóházban, valamint a Kiscelli Múzeum templomterében vagy oratóriumában. Sokan vannak továbbá akik részt vettek a Budapest Galéria szervezésében az európai városok közötti művész ösztöndíj-csereprogramban. A kiállítás másrészt a város művészetének „keresztmetszetét” adja, aktuális helyzetébe is bepillantást enged.
A meghívásos csoportos tárlat formája nem túl gyakori a hazai képzőművészeti gyakorlatban. Ezúttal nem egy központi kurátori koncepció köré épített tematikus kiállítást szándékoztunk létrehozni, hanem a rendkívül gazdag művészeti kínálatból olyan alkotók (lehetőség szerint) friss munkáinak bemutatását vállaltuk, akik – életkoruktól függetlenül – már bizonyították jelentőségüket, értékeiket, aktualitásukat. Ebben az értelemben sem generációs, sem műfaji határok nincsenek az összeállításban. Tisztában vagyunk azzal, hogy válogatásunk más alakot is ölthetett volna, mert természetesen számos, a mostani kiállításon megjelentekhez hasonló indokkal szerepeltethető művész tevékenységét tiszteljük és értékeljük nagyra a fővárosi színtérről.
Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)