Bevésődés / Imprinting
10 éves a Debreceni Nemzetközi Művésztelep
Bevésődés / Imprinting címmel nyílt tárlat Debrecenben 2016. november 19-én délután, egy napon két helyen: a b24 Galériában és a MODEM-ben.
A 10 éves Debreceni Nemzetközi Művésztelep 2016 nyarán a bevésődés fogalmát vizsgálta a meghívott alkotók segítségével. Tárgyát (egyben a kiállítás címét) az etológiában és a pszichológiában ismert jelenségből kölcsönözte, amely egy az adott faj számára kritikus periódusban bekövetkező tanulási és alkalmazkodási metódus leírására szolgál.
A művészeti központban rendezett tárlatra a viszonylag klasszikusan értelmezett befejezett / lezárt, immanens alkotások kerültek.
Kiállítók: MAYER Éva Képi ábrázolás, valamint Tervezőgrafika alapszakunk oktatója, grafikusművész; PETTENDI SZABÓ Péter, Fotográfia alapszakunk oktatója, fotográfus; FÁTYOL Viola; FAA Balázs; GYENIS Tibor; IMREH Sándor; MIKLÓS Szilárd; ROTERS Katharina; SZOLNOKI József; VÉKONY Dorottya; Janek ZAMOYSKI
Művészeti vezetők: Dr. UHL Gabriella PhD. szakvezető, Design- és művészetmenedzsment mesterszak; művészettörténész, egyetemi docens; CSONTÓ Lajos; SÜLI-ZAKAR Szabolcs
A kiállítás mindkét helyszínen ingyenes.
Megtekinthetők 2017. január 15-ig.
A kiállításokról bővebb információ a METU frissen indult Sharepoint blogján olvasható.
Szintén a MODEM-ben tekinthető meg KORNISS PÉTER, a Fotográfia alapszakunk oktatója, Kossuth-díjas, Pulitzer-emlékdíjas fotográfus Betlehemesek című kiállítása 2016. november 27-től 2017. február 19-ig.
2016. 11. 22.Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)