12. KAFF különdíja
Hertelendi Amanda és Ottlik Anna Peron című közös filmje a legjobb karakteranimációért járó különdíjat nyerte el a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon.
A 2013-ban készült bánanimáció szakmai konzulense Fischer Ferenc volt, az alkotók tavaly diplomáztak Animáció alapképzésén. Ottlik Anna jelenleg a MOME Animáció mesterszakának hallgatója, Hertelendi Amanda pedig a Magyar Rajzfilm KFT produkciójában Gyulai Líviusz rendezésében készülő Egy komisz kölyök naplója című animációs tv-sorozatban dolgozik. (Ez a mű a rendezvényen a legjobb televíziós sorozat díját kapta.)
A kritikusokból, alkotókból és animációs szakemberekből naponta összeülő szakmai fórum a zsűri által is díjazott BKF-es alkotáson kívül kiemelte Kolop Anita Ill-Breeding című művének magas művészi-szakmai kvalitását és Ottlik Anna Kiút című alkotásának problémaérzékenységét, egyedi grafikai világát. A szakmai grémium Gauder Áron Kojot és a szikla című új filmjét is kiemelten méltatta. Paul Bush, Oscar-jelölt animációs rendező, a zsűri tagja, szintén elismeréssel nyilatkozott a BKF animációs műhelyének négy év alatt elért színvonaláról és erőteljes fesztivál-jelenlétéről.
A BKF által különdíjként felajánlott digitális Wacom-rajztáblát a Gyermekzsűri által legjobbnak ítélt film alkotója, Kovács Márton nyerte el a Bab Berci köve című Lázár Ervin-meséből készült filmjéért.
Főiskolánk a KAFF „ifjúsági“ társrendezvényének a SZAFT-nak (Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója) is ajánlott fel díjat. Nagy Izabella, a Váratlan vendég a változás című film alkotója e díj nyerteseként ingyenesen vehet részt az animáció szak 2016-os felvételi előkészítő tanfolyamán.
Gratulálunk minden programban szereplő hallgatónknak és kollégánknak színvonalas alkotói és felkészítői munkájához!
Ottlik Anna és Hertelendi Amanda
M Tóth Éva szakvezető átadja a BKF díját
2015. 06. 29.Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)