Prezentációs Napok: közel 300 hallgató készült saját projekttervvel
Folytattuk a 10 éves hagyományt: a Projektmenedzsment és az E-business projektlabor tantárgyak hallgatóinak házi feladata ebben a félévben is egy saját projektterv kidolgozása volt, amelyet május 28-án és 29-én prezentáltak szakmai zsűri és hallgatótársaik előtt.
A projektterveket az elejétől a végéig a hallgatók állították össze, a jelenlegi piac feltérképezésétől a költségvetésen keresztül a fenntarthatóságig. A két napon közel 300 hallgatónk mutatta be a féléves munkáját. A hallgatótársak minden prezentáció végén megszavazhatták, hogy befektetnének-e az előadott ötletbe.
A METU Garage startup program vezetői, Csaba Zoltán (METU) és Bohner Tamás (Drukka Startup Studio) is bemutatkoztak a hallgatóknak, és zsűrizték is az előadásokat.
A hallgatóságból többen is elmondták, hogy sokat adott nekik ez a feladat, mert a félév során nagyon komoly oktatói támogatást kaptak, hetente konzultáltak a felkészülésükhöz kapcsolódóan, és rengeteget tanultak.
2018. 05. 30.Hírek
Újfajta utazási szemléletet és izgalmas élményeket nyújtó programokkal készül a METU a Turizmus Világnapjára
A Turizmus Világnapját ünnepeljük, amely idén egyben a Kutatók Éjszakájának első …
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2024
…
SUB SOLE kiállítás
A kultúra, ember és természet közötti kapcsolatot vizsgálja a METU Galéria legúj …
Új szakvezető a Budapesti Metropolitan Egyetem Média design területének élén
Forgács Kristóf személyében szeptembertől új médiaművész veszi át a Média design …
Gólyatábor - 2024
Az egyik legjobb gólyatáborunk volt a 2024-es! …
Új kutatás a divatról, mint modern lélektani jelenségről
A fenntartható divat és az önkifejezés kapcsolata …
MEET US - A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara
„A művészet a lélek üzenete a világnak” &n …
Fiktív világ kézműves technológiákkal: a legújabb divattrendekre reflektál a METU Open Showroom válogatása
A Budapest Central Europian Fashion Week (BCEFW) hivatalos kísérőeseményeként ke …