Nyelvi órák

Az Idegen Nyelvi Intézet által kínált nyelvi kurzusok

Az egyetemen hallgatóink fakultatív keretben három féléven át hallgathatnak általános nyelvi órákat 12 nyelven (angol, arab, francia, holland, japán, kínai, német, olasz, orosz, portugál, spanyol, svéd). Az Erasmus program résztvevőinek, illetve a külföldi hallgatóknak szól a Hungarian as a Second Language tárgy, míg jelnyelv kurzusunkat elsősorban kommunikáció szakos hallgatóinknak kínáljuk.


Nyelvi alapozó I., II. és III.

A nyelvi alapozó órák abban segítenek, hogy idegen nyelven képes legyél később szakmai tantárgyakat elvégezni, információt keresni (idegen nyelvű újságok, média és internet), és a munkahelyeden idegen nyelven is képes legyél ellátni feladataidat. Az alapozó tárgyak mindig a csoport szintjének megfelelő szintről indulnak. Az órák felvételéhez szükséges szintfelmérő kitöltésével kapcsolatban nézd meg a Szintfelmérő menüpontot.

A kínai órákhoz az angol nyelv alapfokú ismerete előnyt jelent, mivel az esetek többségében kínai anyanyelvi oktató tartja az órákat.


Általános nyelvvizsgára előkészítő kurzusok:

Középfokú nyelvvizsga előkészítő I. és II. 

  1. A tárgy az általános nyelvvizsgákra készít fel. Jó választás, ha a szakodon középfokú komplex általános nyelvvizsgára van szükséged a diplomához, vagy ha a nyelvi alapozó első három félévét már teljesítetted, és szeretnéd tovább fejleszteni a nyelvtudásodat (előfeltétel: minimum 80%-kos szintfelmérő).

Felsőfokú nyelvvizsga előkészítő I. és II. (angol)

  1. A tárgy általános felsőfokú angol nyelvvizsgákra készít fel. Jó választás, ha szeretnéd középfokú nyelvtudásod szinten tartani, vagy ha a szakodon előírt szakmai középfokú nyelvvizsga kiváltható általános felsőfokú nyelvvizsgával. (előfeltétel: komplex általános angol nyelvvizsga).


Szakmai nyelvvizsgára előkészítő kurzusok:

Középfokú üzleti nyelvvizsga felkészítő I. és II. (angol)

  1. A tárgy angol nyelvű gazdasági típusú szakmai középfokú nyelvvizsgára készít fel, amely minden olyan gazdasági szakon elfogadható, ahol szakmai középfokú nyelvvizsga szükséges a diplomához. Akkor válaszd ezt az órát, ha már van angol általános középfokú nyelvvizsgád, de üzleti vagy gazdasági típusú nyelvvizsgára van szükséged az oklevélhez (előfeltétel: középfokú komplex típusú általános angol nyelvvizsga).

Gazdasági szaknyelv I. és II. (angol, német)

  1. A tárgy angol vagy német nyelven kínál bevezetést a gazdasági szakmai nyelvbe. Akkor érdemes ezt a tárgyat választani, ha még nincs az adott nyelvből általános nyelvvizsgád, de szeretnéd megkezdeni a felkészülést a szakmai középfokra (előfeltétel: szintfelmérő). 

Idegenforgalmi szaknyelv (csak turizmus-vendéglátás alapszakon)

  1. A tárgy kötelező kurzus turizmus-vendéglátás alapszakos hallgatóknak, célja a turisztikai szaknyelv alapvető ismereteinek elsajátítása alapvetően angol vagy német nyelven, illetve más nyelven megfelelő nagyságú hallgatói igény esetén.

Idegenforgalmi nyelvvizsga előkészítő (több nyelven, a hallgatók létszámának függvényében)

  1. A tárgy a turizmus-vendéglátás szakos hallgatókat készíti fel az idegenforgalmi szakmai nyelvvizsgára az idegenforgalmi szaknyelv tárgy elvégzését követően.

TOEIC I. és II. (felső)

  1. A tantárgy a TOEIC nemzetközi üzleti kommunikációs nyelvvizsgára készít fel. Ha multinacionális cégnél vagy külföldön szeretnél dolgozni, akkor mindenképpen érdemes letenned ezt a vizsgát, mert ezzel mérik az álláskeresők nyelvi készségeit. Akkor is jó választás, ha már van nyelvvizsgád, vagy jól tudsz angolul, és szeretnéd szinten tartani a tudásodat.
  2. A TOEIC vizsga METU-n letehető „listening & reading” modulját még kiegészítheted a „speaking & writing” modullal, és akkor az elért pontszám függvényében általános középfokú vagy felsőfokú nyelvvizsgára lehet honosítani. Elsősorban azoknak ajánljuk, akik multinacionális cégnél vagy külföldön szeretnének elhelyezkedni, illetve akik már rendelkeznek angol nyelvvizsgával, és szeretnék szinten tartani tudásukat (előfeltétel: középfokú komplex angol nyelvvizsga.)


Academic Writing

  1. Elsősorban nemzetközi szakos hallgatóknak ajánlott tárgy, amely segít a tudományos angol nyelv elsajátításában. Sikeres elvégzésével sokkal könnyebb lesz angol nyelven szakdolgozatot írni illetve – ha tudományos pályát választasz – cikkeket írni nemzetközi folyóiratokba. 



Effective Study Skills

  1. Elsősorban nemzetközi szakos hallgatóknak ajánlott tárgy, ahol megismerheted, milyen követelményeket és hogyan kell teljesíteni az egyetemi tanulmányok során, és hogy mely tanulási stratégia lehet számodra a leghatékonyabb.


Az egyetemen lehetőséget biztosít a TOEIC nemzetközi üzleti kommunikációs nyelvvizsga házon belüli megszerzésére. A nyelvvizsgákat óra nélküli kurzusként a tantárgyfelvételkor kell felvenni azon félév elején, amikor a nyelvvizsgát le szeretnéd tenni. Sikeres nyelvvizsga esetén a kimeneti követelmények teljesítése mellett még szabadon választható krediteket is lehet szerezni. További információt a Nyelvvizsga menüpontban találsz. 


Az idegen nyelvű szaktárgyak célja a szakmai ismeretkörök idegen nyelven történő elsajátítása, a munkaképes nyelvhasználat megteremtése. A tárgyak listáját lásd a mintatantervben, illetve az egyes szakoknál.


Az idegen nyelvű szakmai programhoz tartozó tárgyak célja a szakmai ismeretkörök idegen nyelven történő elsajátítása, a munkaképes nyelvhasználat megteremtése. A tárgyak listáját lásd a mintatantervben, illetve az egyes szakoknál. 

A Budapesti Metropolitan Egyetem idegen nyelvű szakmai programjának lényege, hogy 3 mintatantervileg kötelező tárgy idegen nyelven történő teljesítésével az Egyetem – a képzésben megszerezhető oklevél mellé – tanúsítványt állít ki a hallgatók részére.

A tanúsítvány igazolja a tantárgyak idegen nyelven történő sikeres teljesítését, amely a jövőben a továbbtanulás és a karrierépítés szempontjából előnyt jelenthet.