Gólyatábor - 2024
A Metropolitan Egyetem 2024-es Gólyatábora idén is hatalmas sikert aratott, és felejthetetlen élményekkel gazdagította az újonnan érkező hallgatókat. A Szolnokon megrendezett eseményen több száz gólya vett részt, akik számára ez a néhány nap remek lehetőséget biztosított arra, hogy már az egyetemi tanév kezdete előtt barátokat szerezzenek és beilleszkedjenek az egyetemi közösségbe.
A rendezvény ideje alatt a résztvevők különböző csapatépítő játékokban, versenyeken és kreatív feladatok közös megoldásában vehettek részt, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem hasznosak is voltak a közösségi kapcsolatok kialakításában.
A tábor ebben az évben különösen emlékezetesre sikeredett, hiszen a játékok izgalmakkal teli pillanatai és a fantasztikus bulik méltán kerültek be a gólyatáborok történetébe.
A visszajelzések alapján bátran kijelenthetjük, hogy az idei gólyatábor az egyik legjobban sikerült rendezvényünk volt. Bízunk benne, hogy a gólyák számára is megmaradnak ezek a kellemes emlékek, és a következő években is aktívan részt vesznek majd a közösségi életben. Reméljük, hogy kedvet kaptak ahhoz, hogy a jövőben közösen szervezzük meg a következő táborokat!
A Metropolitan HÖK köszönetet mond mindenkinek, aki hozzájárult a közösségépítés sikeréhez!
Köszönjük, hogy részesei voltatok ennek a különleges élménynek, találkozzunk a következő eseményeken is!
Metropolitan HÖK
2024. 08. 30.Hírek
Kutatók éjszakája - METU programok
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024. szeptember 27-28-án első al …
Szárnyas kutyahám, párducmintás szemetes és nyitott „téli” csizmák- felesleges t …
Színes programmal készül a METU a Kutatók Éjszakájára
AI-nevelés, matematika alkotóműhely, ‘sit down tragedy’ és szalonélmény - színes …
Felhívás a METU Művészeti és Kreatívipari Kar Művészeti és Művészettudományi Diákköri Konferenciájára
A 2025-ben megrendezésre kerülő 37. OTDK, országos bemutat&aa …
Az MIT professzora találkozott a hazai innovációs ökoszisztéma szereplőivel a Hungarian Innovation Hub-ban
Budapest 2024. 09. 25. Michael A. Cusumano, az MIT Sloan Business School of Mana …
Térképen nézhetjük a mozifilmek népszerűségét ezzel a módszerrel
Térképen nézhetjük a mozifilmek népszerűségét ezzel a módszerrel …
A METU két óraadó oktatója, valamint alumni hallgatója is díjazott lett a 20. CineFesten
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Mozgókép Tanszék&ea …
Újfajta utazási szemléletet és izgalmas élményeket nyújtó programokkal készül a METU a Turizmus Világnapjára
A Turizmus Világnapját ünnepeljük, amely idén egyben a Kutatók Éjszakájának első …