A Budapesti Metropolitan Egyetem művészhallgatóinak munkái a 15. Kolozsvári Magyar Napokon
A Kolozsvári Magyar Napokon a Sapientia EMTE Kolozsvári Karával együttműködésben több eseményt is szervez a Budapesti Metropolitan Egyetem.
Augusztus 18-án, vasárnap nyílik a METU művészhallgatóinak Kopátsy Sándor: Kopp! című kiállítása. A „Viharban kanóc légy, ne gyertya – Aforizmák (1964-1984)” alcímű kiállítást itthon nagy sikerrel mutatta be az egyetem és most lehetőség nyílik arra, hogy a határon túl is bemutatkozzon a kiállítás.
A hallgatók a nemzetközi hírű közgazdász, Kopátsy Sándor Kopp! című válogatott aforizma gyűjteményéből választottak egy-egy inspiráló idézet és ennek illusztratív megjelenítésére, vizualizációjára vállalkoztak, műfaji megkötés nélkül. A kiállítás a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem együttműködése során jött létre, a két intézmény művészeti szakos hallgatóinak munkáit tartalmazza.
A tárlat alapját a 2021-ben a Pallas Athéné Könyvkiadó gondozásában megjelent "Kopp! – Aforizmák (1964-1984)" című kötet adja, amely az életműsorozat ötödik, különleges darabja. Kopátsy Sándor maga határozta meg az aforizmák keletkezési körülményeit, amelyek értekezletek során születtek, és mélyen vizsgálják az emberi természet, a társadalom, a gazdaság, valamint a mindennapi élet kérdéseit.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében augusztus 23-án pénteken METUSCOPE címmel a Budapesti Metropolitan Egyetem végzős hallgatóinak filmjeiből készült válogatást is megtekinthetik az érdeklődők, ezután pedig 17:00-tól Török Ferenc, a METU oktatójának ikonikus, Moszkva-tér című magyar filmvígjátékát juttatják el a szervezők a határon túli közönségnek.
További információk: https://magyarnapok.ro/2024/esemenyek/kopatsy-sandor-kopp-kiallitas-viharban-kanoc-legy-ne-gyertya-aforizmak-1964-1984/
2024. 08. 13.Hírek
Kutatók éjszakája - METU programok
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024. szeptember 27-28-án első al …
Szárnyas kutyahám, párducmintás szemetes és nyitott „téli” csizmák- felesleges t …
Színes programmal készül a METU a Kutatók Éjszakájára
AI-nevelés, matematika alkotóműhely, ‘sit down tragedy’ és szalonélmény - színes …
Felhívás a METU Művészeti és Kreatívipari Kar Művészeti és Művészettudományi Diákköri Konferenciájára
A 2025-ben megrendezésre kerülő 37. OTDK, országos bemutat&aa …
Az MIT professzora találkozott a hazai innovációs ökoszisztéma szereplőivel a Hungarian Innovation Hub-ban
Budapest 2024. 09. 25. Michael A. Cusumano, az MIT Sloan Business School of Mana …
Térképen nézhetjük a mozifilmek népszerűségét ezzel a módszerrel
Térképen nézhetjük a mozifilmek népszerűségét ezzel a módszerrel …
A METU két óraadó oktatója, valamint alumni hallgatója is díjazott lett a 20. CineFesten
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Mozgókép Tanszék&ea …
Újfajta utazási szemléletet és izgalmas élményeket nyújtó programokkal készül a METU a Turizmus Világnapjára
A Turizmus Világnapját ünnepeljük, amely idén egyben a Kutatók Éjszakájának első …