Wolf Bettina
A Design Hét Budapest 2016 rendezvénysorozatának keretében került sor a hazai designszakma legrangosabb kitüntetéseinek, a Magyar Formatervezési Díjak, valamint a Design Management Díj elismeréseinek átadására. A díjazott és kiállítási jogot nyert alkotásokat nagyszabású tárlat keretében ismerheti meg a nagyközönség.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma - Oktatásért Felelős Államtitkárság megosztott különdíját
WOLF BETTINA,
Divat- és textiltervezés mesterszakos hallgatónk Mozgó Vonal című ruhakollekciója nyerte el, melyet Japán ihletett, ezen belül is a kortárs építészetből merítette inspirációs forrását.
Bettina így mesél tervezői mentalitásáról, terveiről, hogy mit jelent neki ez a díj:
„Nem mindennapi útvonalat választottam a divattervezésig. Gyermekkoromban határoztam el magam a művészetek mellett. Tanulmányaimat ötvös szakon kezdtem a Pécsi Művészeti Középiskolában, majd a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének Formatervező szakán diplomáztam. Végül e két terület ötvözésén gondolkodva jelentkeztem a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat- és textiltervezés mesterszakára. Első féléves feladatként készítettem azt a pályamunkát, amellyel a díjat nyertem.
Pályamunkám iskolai feladatként indult Droppa Judit és Konsánszky Dóra vezetésével. A kelet-ázsiai művészeti ágakat választottam témámul, kutatásom és reflektációm a kortárs japán építészekről szólt. Izgalmas számomra munkájukban az összhangot képviselő szerves kapcsolat az épületek és a környezet között.
Célom egy mozgó térben változtatható ruha kollekció volt. Az öltözékek síkbeli formákból az emberi testtel kapcsolatba lépve mozgó térformává alakíthatók. A térélményt a selyem organza áttetszősége növeli, így megmutatkozik a ruha belső szerkezete. Munkáimban ötvözöm a művészet különböző ágaiban szerzett szaktudásomat: a grafika, formatervezés és divat, nem utolsó sorban az ötvösségben használt részletes kidolgozást.
Nagyon fontos pozitív szakmai visszajelzés számomra a Magyar Formatervezési Díj, lendületet ad további terveim megvalósításához.
A jövőben folytatni szeretném a kollekciómra jellemző vonalvezetést egy saját brand megjelenítésében. Alkalmi ruhák készítésével szeretnék foglalkozni. A menyasszonyi ruhák tervezésével és kivitelezésével úgy érzem, bőségesen ki tudnám használni kreativitásom és precizitásom.”
A Magyar Formatervezési Díj pályázat bírálóbizottságának értékelése Bettina pályaművéről:
A síkba kifeszített natúr és neonnarancs színű kompozíciók már-már grafikának tűnnek, de a legfontosabb tényező, az emberi test hozzáadásával folyamatosan mozgó, alakváltoztató ruhadarabokká́ lényegülnek át. Átgondolt, komoly, precíz a design és a kivitelezés, de rafinált és játékos elemekkel oldja fel az öltözékeket, teszi leheletkönnyeddé és erőlködésmentessé. A kollekció első ránézésre túlmutat ugyan a mindennapi öltözködés megszokott sémáin, de darabjai kellő intelligenciával és nyitottsággal egy ruhatár meghatározó szereplőivé emelhetők. A pályamunka izgalmas példája a különböző határterületek: a divat, a grafika vagy a képzőművészet határvonalainak elmosására, összeolvadására.
A díjazott művek - köztük Bettina munkái is - november 20-ig tekinthetőek meg az Iparművészeti Múzeumban.
2016. 09. 23.Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)