Vissza a marketingjövőbe!
Szeptember 11-én került sor a 2019-es Marketing Safarira, amelynek keretében a Budapesti Metropolitan Egyetem is házigazdaként várta az érdeklődőket.
A Meetup során találkozhattunk a Republic Group Head of Digital szakemberével, Oláh Alexandrával, a BP Digital SEO ügynökség ügyvezetőjével, Szesztay Péterrel, valamint egyetemünk főiskolai docensével, Dr. Lukács Ritával. Az esemény házigazdájaként Dr. Papp-Váry Árpád dékán köszöntötte a résztvevőket.
Elsőként Oláh Alexandra mesélt arról, hogy napjainkban mennyire elengedhetetlenné vált az adatvezérelt digitális megoldások használata és részletesen felvázolta a digitalizáció 5 lépését. Az előadás végére kikerekedett: a technológia gyökeresen megváltoztatja egyes piacok és szektorok működését, így minden márkának figyelnie kell arra, hogy lépést tartson az átalakulással és az online térben való megjelenése is hiteles legyen, hiszen a fogyasztók ott kommunikálnak és a döntéseiket is erősen befolyásolják a neten található vélemények és tartalmak az egyes márkákról.
Alexandra rengeteg statisztikát és infografikát hozott el nekünk az előadásra, amivel nagyon jól szemléltette az évek alatt lecsengő digitális átalakulásokat. Hogy egy példát említsünk: emlékeztek még milyen hosszúak voltak a zeneszámok 2000-ben? Alexandra elmondása szerint szinte az összes 5 percnél több! Ez mára teljesen megváltozott, hiszen az emberek a rövid, velős tartalmakat szeretik, így 2-3 percnél hosszabb zeneszám már ritkán jelenik meg a piacon.
Alexandra után Szesztay Péter lépett színpadra, aki a felhasználó-központú marketing témáját hozta el a hallgatóságnak. Az előadás során számos marketing csatornát ismertetett, mint a PPC, SEO, online PR vagy éppen a social media. Előadása során kiemelte, hogy minden változik, folyamatosan új marketing csatornák, illetve szoftverek jelennek meg és tűnnek el, így nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az éppen aktuális marketing trendekkel, mint pl. a voice search vagy akár a chatbotok használata.
Péter tippekkel látta el a hallgatóságot azzal kapcsolatban, hogy mi kell ahhoz, hogy a befektetett pénzünk megtérüljön és többet hozzanak be a vásárlók annál, mint amennyit elköltöttünk (pl.: remarketing lista, SEO 3 alappillére, saját márkára való építés vagy éppen a régi tartalmak optimalizálása.
Záróelőadóként Dr. Lukács Rita mesélt arról, hogy hogyan lehet jól használni a közösségi média eszközeit a társadalmi felelősségvállalás (CSR) érdekében. Életszerű példákat, esettanulmányokat és videókat hozott, hogy szemléltesse: ha mindenki egy kicsit tesz a környezetéért, akkor együtt sokra vagyunk képesek. Rávilágított mind fogyasztói, mind marketing szempontból arra, hogy miért fontosak a társadalmi célok, valamint, hogy egyéni szinten hogyan tudunk kisebb ökológiai lábnyomot hagyni a social media erejével. A véleménynyilvánítás, tippek és ötletek gyűjtése, majd azok megosztása, kihívások teljesítése, adományozások, közösségi kezdeményezések vagy éppen az influencer marketing mind erős eszköz arra, hogy előre mozdítsuk a CSR-kommunikációnkat.
/Ilyen például, ami biztosan ismerősen hangzik és sokan vállaltátok: a műanyagmentes július vagy éppen a szívószálmentes augusztus kihívás, melyet sikeres teljesítés esetén jó érzéssel kiposztoltatok./
És miért foglalkozik ezzel egy márka? Azért, hogy ne bojkottálják őket a fogyasztók. Rita előadása során ezt is több példával szemléltette, melyek során a hallgatók végig kísérhették milyen, hogyha egy márka jól és pozitívan kommunikál és milyen, hogyha rosszul.
A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) közös rendezvénye arra is kitért tehát, hogy a technológiai változások miként hatnak az egyes szektorokra, a fogyasztókra és tágabban az egész planétára.
Az előadások közben és után természetesen lehetőség volt feltenni kérdéseket, melyek megválaszolásával még interaktívabbá vált a rendezvény. Egyben büszkén mondhatjuk, hogy a szeptember 11-én megrendezett sok-sok Marketing Safari esemény közül messze ez vonzotta a legtöbb látogatót.
Fotókat készítette: Benkő-Molnár Fanni
2019. 10. 02.Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![statversenyhircsempe](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/statversenyhircsempe.png)
Neves cégek segítik a diákokat az Üzleti statisztika kurzuson
Neves cégek segítik a diákokat az Üzleti statisztika kurzuson …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)