TDK NAP 2023 ŐSZ

Mint minden évben, idén tavaszal is megrendeztük a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói tudományos versenyét, a Tudományos Diákköri Konferenciát. Az erkölcsi valamint részben anyagi elismerésen túl a versenyen való részvétel kitűnő lehetőség a szakmai fejlődésre, egy TDK helyezés nagyon jól mutat az önéletrajzban is, valamint a konferencián elért helyezés többletpontot jelent a mesterképzésre való jelentkezésnél. Mivel a TDK-munka sok esetben a szakdolgozatba beépül illetve abban folytatódik, a dolgozat tekinthető egy előzetes munkának is, amelynek tapasztalatait, a konzulens, illetve a bíráló véleményét hasznosítani lehet a tényleges szakdolgozatban. Ugyancsak nem elhanyagolható az a tapasztalat, amit az előadásra való felkészülés és maga az előadás jelent. Mivel egyre kevesebb esetben kell szóbeli vizsgát tenni, a szakmai tárgyú előadókészség gyakorlására kevés mód nyílik. A munkába állást rendszerint szóbeli interjú is megelőzi, ahol sok múlik a jelölt fellépésén, vitakészségén. Egy TDK konferencia ehhez is jó rákészülési, illetve gyakorlási lehetőséget nyújt.


További fontos információ

2016 októberétől a Budapesti Metropolitan Egyetemen a FOSZ-os és a BA hallgatók - nappalis és levelezős egyaránt - a szakdolgozataikat változtatás nélkül benyújthatják intézményi TDK konferenciára (sem formailag, sem tartalmilag nem szükséges változtatni a házi versenyre).

Amennyiben a hallgatók a TDK-re benyújtott BA szakdolgozatát az intézményi TDK konferencián megvédi - azaz prezentálja, reagál az írásos bírálatra és a helyszínen feltett kérdésekre -, az összesített pontszám alapján a teljesítményét

  1. amennyiben eléri a maximális pontszám 80%-át, akkor a záróvizsgán jó (4),
  2. amennyiben eléri a maximális pontszám 90%-át, akkor a záróvizsgán jeles (5)

eredménnyel elfogadjuk.

Amennyiben nem éri el a TDK intézményi fordulóján a maximális pontszám 80 százalékát, vagy nem prezentál, akkor a szakdolgozatát a záróvizsgán a normál eljárás szerint védheti meg. Ennek keretében a bírálatok és a védés teljesítménye függvényében természetesen módja van jó (4) vagy jeles (5) eredmény elérésére is.

Amennyiben a hallgató a TDK intézményi fordulóján elért eredményt nem fogadja el, a záróvizsgán megismételheti a védés a normál eljárás szerint.


TDK-jelentkezés menete

  1. Jelentkezés a konferenciára

Jelentkezni a dolgozat szerzőjének, konzulensének, a választott tématerület megadásával szükséges a tdk@metropolitan.hu e-mail címen 2023. november 6-ig.

A konferencián lehetőség szerint tudomány-, illetve tématerületenként külön szekcióba kerülnek a dolgozatok, mely beosztás alapját a jelentkezéskor megadott téma jelenti, de ettől a szervezők eltérő beosztást is kialakíthatnak.


  1. Dolgozat elkészítése

A dolgozatnak az egyetemi képzésben oktatott tananyag rutinszerű gyakorlásán túlmutató, tudományos igényességű, egy METU-s oktató által vezetett munkának kell lennie. A dolgozat felépítését első sorban a téma, a terület, illetve a kutatás sajátosságai határozzák meg.


  1. Dolgozat leadása, jelentkezés véglegesítése

A konferencián való részvétel feltétele az elvégzett kutatást összefoglaló dolgozat elkészítése, határidőn belüli beadása. A dolgozatok leadásának és a jelentkezés végső módosításának határideje 2023. november 13. Eddig kell elküldeni elektronikusan a tdk@metropolitan.hu e-mail címre.


  1. Felkészülés a prezentációra

A dolgozatleadás határideje után a szekciók beosztása is véglegesítésre kerül. A szekciókban maximálisan 12 percben kerülnek bemutatásra a dolgozatok. A kutatás, illetve a dolgozat prezentálásakor érdemes a saját munka bemutatására fektetni a hangsúlyt!


  1. Részvétel a konferencián

A konferencia napja 2023. november 22. A szekciók bizottsága dönt a prezentációk sorrendjéről, a kapcsolódó kérdések megvitatásának módjáról. A szekció előadóinak ajánlott és elvárt, hogy végighallgassák az összes prezentációt. A résztvevőkön túl oktatók, hallgatók és érdeklődők is részt vehetnek az előadásokon. A bizottság a szekció zárásakor röviden értékelheti az elhangzott prezentációkat, de eredményt nem hirdethet!


Programok