Pro Arte Aranyérem 2019
Ismét METU-s veheti át az Országos Tudományos Diákköri Tanács egyik Pro Arte Aranyérmét
Pro Arte Aranyérmet ítéltek Pancsa Emese Zsuzsanna, Formatervező művész mesterszakos hallgatónknak. 2015, 2013 és 2011 után már a negyedik hallgatónkat tüntetik ki ezzel az elismeréssel. Az ünnepélyes díjátadóra novemberben kerül sor a Magyar Tudományos Akadémián, az OTDT XXXIV. OTDK-t lezáró kitüntetés átadó ünnepi ülésén.
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 1988-ban az egyetemisták és a főiskolások alkotókészségének kibontakoztatása, szaktudásának elmélyítése, a tehetség, az egyéni teljesítmények jobb megbecsülése és elismerése céljából Pro Scientia Aranyérem és Pro Arte Aranyérem, a tudományos diákköri tevékenységet folytató, középiskolás korban kimagasló eredményeket elérő diákok elismerésére Junior Pro Scientia Aranyérem kitüntetést alapított.
Pro Arte Aranyérem kitüntetésben az a fiatal részesülhet, aki tanulmányai során kiemelkedő teljesítményt nyújtott a szakmai területén, és arról pályamunkák, előadások, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Kétévenként országosan 2 darab Pro Arte Aranyérem kerülhet kiosztásra, hallgatóink közül 2015-ben Puskás Marcell, 2013-ban Gottlieb Réka, 2011-ben pedig Peták Dénes kapta meg az elismerést.
Pancsa Emese Környezetkultúra alapszakunkon végzett 2017-ben, jelenleg Formatervező művész mesterszakunk hallgatójaként éppen a diplomavédésére készül. A 2017/2018-as tanév Design nagyköveteként nemcsak nyílt napjainkon, az Educatio kiállításon, hanem számtalan szakmai eseményen is képviselte a METU-t. A nagykövetei teendők mellett előadója volt az első TEDxMETU-nak is, ahol a TEMPO elnevezésű projektjét mutatta be a közönségnek. A 2017-es OMDK-n a TEMPO elnyerte az Építőművészet és Design tagozat 1. díját, illetve Rektori különdíjban is részesült. Az idei kaposvári versenyen püree projektje a Design tagozat 1. díját hozta számára.
„Az elhivatottságom a design iránt az életem egyre több területén kifejeződik. Sok mindennel foglalkozom az egyetem mellett annak érdekében, hogy mások is lássák, mit adhat az önmagunk iránti felelősségvállalás. Folyamatosan tolom kifelé a komfortzónámat. Az elismerés annak a visszaigazolása, hogy amiken dolgozom, ahogyan igyekszem az eszközeimmel új megoldási javaslatok tenni, segíteni és inspirálni, ez az én utam! Ennek a végtelen tanulási folyamatnak az eredménye, hogy már magát a pályázatot is büszkeséggel és boldogan adhattam be. Ajánlólevelem egyetemünk tudományos rektorhelyettese Dr. Kiss Ferenc PhD tollából született. Abban a levélben olvastam magamról az első szakmai életutamat visszatükröző összefoglalót. Fantasztikus élmény volt olvasni, hogyan látnak mások. Hálás vagyok azért a sok jó emberért, akiket az út során megismerhettem, a sok mentorért, akiket barátaimnak tudhatok. Ezt a kitüntetést együtt kaptuk! Köszönöm, hogy vagytok!”
Fotó: Maryia Pruzhanets
Gratulálunk Emesének!
2019. 06. 30.Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)