Pro Arte aranyérem 2013
Két évenként országosan 45 Pro Scientia Aranyérem valamint, 2005-től további két Pro Arte Aranyérem kerülhet kiosztásra. A díjakra idén 300 pályázat érkezett.
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 1988-ban az egyetemisták és a főiskolások alkotókészségének kibontakoztatása, szaktudásának elmélyítése, a tehetség, az egyéni teljesítmények jobb megbecsülése és elismerése céljából Pro Scientia Aranyérem és Pro Arte Aranyérem, a tudományos diákköri tevékenységet folytató, középiskolás korban kimagasló eredményeket elérő diákok elismerésére Junior Pro Scientia Aranyérem kitüntetést alapított.
Pro Scientia, Pro Arte és Junior Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott.
2013-ban a Két Pro Arte Aranyéremmel kitüntetettek egyike Gottlieb Réka Kézműves alapszakunk öltözék szakirányának hallgatója.
Szakmai felkészítő tanára Sárosi Krisztina, az öltözék szakirány vezetője.
Mindkettejüknek gratulálunk!
A Pro Arte Aranyérem átadására a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében került sor, 2013. november 18-án.
Gottlieb Réka épp egy hónapos művészeti ösztöndíját tölti Indiában, így a távolból számolt be, mit jelent számára a díj: „ A Pro Arte Aranyérem elnyerése rendkívül megtisztelő számomra, és külön örömmel tölt el, hogy nagyon kedves tanárom, Ékesné Sárosi Krisztina veszi át helyettem, mivel nem lehetek ott a díjátadó ünnepségen. Sárosi Krisztinának szakmailag és emberileg is nagyon sokat köszönhetek, ugyanúgy, mint a többi tanárnak és hallgatónak is a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán - ezt a díjat közösen kaptuk. A Pro Arte Aranyérem nagyszerű lezárása egy termékeny időszaknak, amely jó alapot teremtett a továbbiakhoz.”
Eredmények:
2012 -2014 - Köztársasági ösztöndíj
2013 - Gombold Újra! A CHANGE-WAVE ékszercsalád a Central European Fashion Days pályázat és esemény döntőse kiegészítő kategóriában.
2013 - Young Creative Chevrolet pályázat, nemzeti szint, divat kategória, II. helyezés
2013 - Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Művészeti szekció, textil kategória, I. helyezés
Kiállítások:
2013. október, Budapest - Design Hét Budapest 2013, Design a kirakatban – Less be hozzánk!: STRUC-TRICK Flexibilis öltözék és UNITED SHAPES Alakformáló ruha
2013. június, Budapest - Gombold Újra! Central European Fashion Days Millenáris: CHANGE-WAVE Variálható ékszercsalád
2013. május, Budapest - Selection kiállítás, VivArt Fesztivál: STRUC-TRICK Flexibilis öltözék
Réka tervezői filozófiája: „A munkáimban a struktúra alakítja a formát, és nem a forma a struktúrát. Munkáimra az aprólékos, finoman kidolgozott részletek; a hagyományos kézműves technikák alkalmazása alternatív anyagok bevonásával; a geometrikus formák használata; a sorolhatóság; a flexibilitás és az építhetőség a jellemzőek. A természeti formák, az építészeti és képzőművészeti alkotások jelentik számomra a legnagyobb inspirációt.”
Réka céljai: „Elsősorban öltözékekkel és ékszerekkel szeretnék foglalkozni: az eddigi projektjeimet továbbvinni, de új alapanyagok bevonásával és a technológia fejlesztésével. Szeretnék - akár teljesen más területekről érkező - művészekkel együtt közös projekteket létrehozni.”
Flexibilis öltözék - Struck Trick
Fotó: Besenczi Richárd
Utómunka: Papp Zsuzsa
Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)