Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility omdk 2013 | Budapesti Metropolitan Egyetem

omdk 2013

Kiemelkedő eredmények a 2013-as OMDK-n!

A 31. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi Szekciói mutatkoztak be az egri Eszterházy Károly Főiskola rendezésében. A rendezvény három napja alatt közel 400 diák munkájának eredményeivel ismerkedhettünk meg. A Metropolitan hallgatói fantasztikus munkáikkal 5 első, 6 második és 2 harmadik helyezést értek el.

Mind nekik, mind a felkészítő tanáraiknak gratulálunk!


Íme a METU-s helyezettek és munkáik:

 

FORMATERVEZÉS, I. hely
Mázsi Boglárka (Kézműves szak, kerámia szakirály, II. évfolyam)
felkészítő tanár: Koleszár Ferenc


Fotó: Besenczi Richárd

NUO

„A NUO egy használati kültéri plasztika funkcionális igényekkel, amelyet a Metropolitan Művészeti Képzések épületébe, a Rózsa utcai Campusba terveztem. A tárgy célja, hogy a hallgatók rá tudjanak ülni, mozgatható legyen, rá tudják helyezni táskájukat, jegyzeteiket. A súlyából adódóan stabil, de könnyen variálható.”



FOTÓ 1. szekció, I. hely, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíja:
Rácmolnár Milán (Fotográfia szak, III. évfolyam)
felkészítő tanár: Pettendi Szabó Péter


Szinesztézia

„Munkámban a kép és szöveg viszonyát vizsgálom, hogy digitális szempontból hogyan lehet szövegesen beleírni egy kép forráskódjába, és így milyen esztétikai minőség jön létre. Egy kép szövegként elég sok - egy db 100*400-as kép kb 70 szöveges oldalnak feleltethető meg – és soha nem tudod egyszerre értelmezni a kettőt, a képet és a szöveget. Kutatásom során a graffitiből és azok forráskódjából indultam ki.”


FOTÓ 2. szekció, I. hely és különdíj: 
Száraz Kata (Fotográfia szak, III. évfolyam)
felkészítő tanár: Illés Barna

Archaikus lények

„Munkám elkészítésekor leginkább az mozgatott, hogy egyfajta fantáziavilágot hozzak létre, és belevonjam ebbe a világba a nézőt is. A fényképeket a mai napig a valóság leképeződéseinek tekintik, amiről fotó illetve röntgenkép készült, az valószínűleg létezett. Ebben a sorozatban ütköztetem a valóságos képeket az általam kreált világgal. Szeretek fiktív valóságokat alkotni, és ez az alkotás még izgalmasabb, ha párhuzamban áll a teremtés analógiájával. Teremtményeim életre keltésében Újszegi János biológus hallgató kiváló írásai segítettek. Lényeim egy archaikus pozitív eljárással, argentotípiával készülnek.”

 

MOZGÓKÉP, SZÍNHÁZ- TÁNCMŰVÉSZET, AKCIÓMŰVÉSZET TAGOZAT, I. hely:
Andristyák Marcell, Hodvogner Dániel, Kiss Domonkos, Kiss Ákos (mindannyian Média design szak, III. évfolyam)
felkészítő tanár: Sarkadi András

Sustainable development

„A Média design szak Ábrázolástechnikák c. egyik feladata inspirált bennünket arra, hogy Yonderboi Sustainable Development c. számához készítsünk videoklippet, amely Yonderboi tetszését olyannyira elnyerte, hogy hamarosan publikálja hivatalos csatornáján.”


TEXTIL, I. hely: 
Gottlieb Réka (Kézműves szak, öltözék- és kiegészítő szakirány, II. évfolyam)
felkészítő tanár: Sárosi Krisztina


Fotó: Besenczi Richárd; Utómunka: Papp Zsuzsa

Flexibilis öltözék - Struc Trick

A célom egy olyan struktúra megtalálása volt, mely lehetővé teszi egy flexibilis ruha létrehozását.Mindezt egy felületből kiviteleztem, geometriai alapelemek sorolásával. Az öltözék alapanyaga lágy és merevebb anyagok kombinációja, melyet vasalással és gépi varrás segítségével munkáltam meg. A hajtogatott, bizonyos helyeken varrással rögzített textília struktúrája révén lehetővé tesz egy flexibilis, és ez által több variációt magában rejtő forma-alakítást. Az egyszerű geometriai alapelemek síkbeli sorolásából (hőprés és vasalás) varrással egy térbe mozduló rendszert hoztam létre. Tervezési folyamatom során, a textília felületének plasztikájából adódóan, foglalkoztatott a negatív-pozitív terek viszonya, a fény-árnyék hatás és a transzparencia. A tervezett ruha testobjektként funkcionál.


CRAFT, II. hely:
Kovács Anikó (Kézműves szak, szövő-textilművesség szakirány)
felkészítő tanár: Baráth Hajnal


Binbag táska

Fő gondolatmenetem a természet, újrahasznosítás és a praktikusság. Tervezésemnél kiinduló formám a kópic népi tároló edény. Innen leginkább a spirál forma inspirált. Ennek a népi eszköznek a legfontosabb szempontjait egy mai kortárs szemléletmód alapján szerettem volna újradolgozni. Mint például a spirál szerkezetű hengerekbe formázott kévét (szalmát), ellapítom és műanyagból dolgozom tovább. Számomra a műanyag, azaz a nejlon, ami napjainkban elég nagy környezetszennyező hatással van életünkre, nagyon fontos, hogyan tudom a hulladék-zacskókat egy újabb, szebb, designosabb formában egy új tárgy létrehozásával feldolgozni. Így táskám egyetlen darab szalagból épül fel, spirál rendszerre épül a forma, a zsebeket kettős szövettel hozom létre ( így nem kell plusz varrást alkalmaznom), anyagában újrahasznosított szemeteszacskó. Tervezésem során mindenképpen egy laza, hétköznapi akár piaci bevásárlásra alkalmas táskát szerettem volna létrehozni. Így ezen a tárgyamon nagy nyílások vannak és nincs rajta záródás. 

A Binbag létrehozása után is a spirál forma határozza meg mindennapjaimat.

 

FOTÓ 2. szekció, II. hely:
Horváth János (Fotográfia szak, III. évfolyam)
felkészítő tanár: Eperjesi Ágnes


„Fotográfia hallgatóként elkezdett foglalkoztatni az a gondolat, hogy egy ilyen technikai médium, mint amilyen a fotográfia is, megítélésében mennyire változik az adott kontextusától. Képeket ma már bárki létre tud hozni, ezért talán itt a legkiélezettebb az a vonal, ami húzódik a tömegkultúra, és a magaskultúra között. Egyszóval mikortól beszélhetünk egy képről úgy, ahogyan a művészetről szokás?”

 

INSTALLÁCIÓ, II. hely: 
Sárközi Péter (Fotográfia szak, III. évfolyam)
felkészítő tanár: Eperjesi Ágnes


Nézőpont

A hagyományos felfogás szerint a művész megalkotja a műalkotást, amit az erre alkalmas helyen kiállít. A néző, egyfajta rituálé szerint, ellátogat a kiállítás helyére, megtekinti az alkotást, majd befogadja azt és katarzist él át. Itt nem a katarzis szó szerinti jelentésére (megtisztulás, felülemelkedés) gondolok, csupán valami reakcióra, amit az alkotás vált ki a nézőből.

Mi történik azonban, ha ebben a megszokott rendben zavart keltünk? Mi lesz a következménye annak, hogy ha a műalkotás és a mű befogadója helyet cserél? A néző válik műalkotássá, akit maga a mű tekint meg. Felcserélhető-e ez a két szerep?

Ezen kérdések megválaszolására egy interaktív installációt hoztam létre. Az installáció arra ösztönzi a nézőt, hogy felálljon egy posztamensre. Ebben a helyzetében a néző egyfajta élő szoborrá lényegül át. Az installáció érzékeli a személy jelenlétét és a fellépést követően a falra erősített síkképernyős televízión videólejátszás indul el. A lejátszott felvételeken olyan emberek láthatóak, akik – mint egy kiállítás látogatói – elkezdik nézni a középen álló alakot, méregetik őt, megpróbálják befogadni és értelmezni a látványt, vagyis megtörténik a nézőpontváltás

 

INTERMÉDIA, II. hely: 
Márián Gábor (Képi ábrázolás szak, II. évfolyam)
felkészítő tanár: Rácmolnár Sándor



Kozmogónia című munkám alapjául az izlandi énekesnő, Björk Biophilia című multimédiás projektje szolgált, amelyet annak koncepciójából kiindulva nyolc kép formájában fogalmaztam át.

Mint az albumon szereplő dalok, a képek is egy-egy önálló, sajátos világba engednek betekintést: a barangolás során hol mikroszkopikus léptékben szemlélődünk, hol pedig az űrben találjuk magunkat különféle égi jelenségek szemtanúiként. Ez a léptékváltás mikro és makro méret között, s a további gondolati ellentétpárok, az azokból adódó problémafelvetések a projekt állandó jellemzői. E gondolatok mentén haladva rajzolódnak ki a külön kis világok, melyek mindegyike egyetlen nagy egység, rendszer részei. Az egység létrehozása egyrészt az ősi alkotási vágy kielégítését hozza el, másrészt ezzel egy saját mítosz, világkép megteremtését eredményezi

 

TEXTIL, II. hely: 
Takács Gabi (Kézműves szak, szövő-textilművesség szakirány, diplomázott hallgató)
felkészítő tanárok: Baráth Hajnal, Páger Bernadett


„Számomra a témaválasztás azért volt nagyon izgalmas, mert szakmai kihívásnak találom, hogy olyan felsőruházati textilt és ruhadarabot hozzak létre, amely kézműves technikán, a kézi szövés hagyományain alapszik.

Koncepcióm egy kézzel szőtt, rétegekből álló kabát elkészítése volt. Célcsoportként egy stílust határoztam meg. A célcsoportom pedig az olyan stílusú emberek, akik bátran viselnek kézművesegyedi darabokat, bonyolultabb ruhákat, valamint szeretik, ha egy-egy öltözéket többféleképpen fel lehet venni.

Az alapszövetem végleges mérete 160 cm x 190 cm. A zsinórokkal és a hajtogatási technikákkal többféleképpen felvehető. A mellény mérete 160 cm x 100cm, a kabát ujja 55 cm x 180 cm. A rétegek mérete és elhelyezése a kabát melegítő, hőtartó funkcióját erősíti.

A koncepció megvalósításához próbáltam számomra új technikai inspirációt találni. Kutatásom során találkoztam a sashiko steppelési technikával és a shaki-ori szövési technikával. Koncepcióm szerint a két japán technikát keverve, de újragondolva készítettem el a kabátot. „

 

TEXTIL, II. hely: 
Fejes Kriszta (Kézműves szak, öltözék- és kiegészítő szakirány, III. évfolyam)
felkészítő tanár: Sárosi Krisztina


Fotó: Juhász Orsi

Inspirációmul a hagyományos kézimunkák újszerű helyettesítése szolgált, amely a szövet és fonal társításával merőben új anyagot teremt. A kifejlesztett technika segítségével megalkottam a kézimunka hatású, varrásra kész állapotú alapanyagot. A kész anyag felhasználásakor mindig az egyszerű formák kialakítása volt a célom. Az új anyag hatásának emelése és nem a szabászati eljárás segítségével megalkotható formák létrehozása, hanem csak az anyag dominanciájára való törekvés inspirált. Amikor az új anyagot technikailag elő tudtam állítani, elkezdett foglalkoztatni a minőségi javítás lehetősége. Amely lehetővé tette, hogy az alapanyag jobban formázható, alakítható legyen úgy, hogy a hagyományos varrási eljárások minél minimálisabbra legyenek szorítva. A hőprés technika segítségével, lehetővé vált, hogy az anyag alakra formálása varrási eljárások nélkül sikerüljön. Ezt akartam egy újabb anyag létrehozásának kísérletével elérni. Sikerült létrehoznom egy olyan anyagot, amely színben és formában egy anyaggá vált. Ezzel az eljárással a díszítés is biztonságossá válik, hiszen a felületre felvitt és hőkezelt díszítő anyagok eggyé válnak az alapanyaggal. Legutóbbi kísérleteimben arra törekedtem, hogy három különböző anyagból hozzak létre egy újat. A szűkítő és oldalvarrásokat pedig hőkezelési technikákkal helyettesítsem. A célom az, hogy kísérleteim segítségével megalkossak egy olyan anyagot, amely szűkítők és mindenféle varrás nélküli, testre alakítható és formázható legyen és akár a viselője alakját is fel tudja venni. Technológiailag hőprés segítségével helyettesítem a varrást. Ezzel a technikával merőben új illesztési megoldást kísérleteztem ki, amely a jövő illesztési eljárása lehet.

 

FORMATERVEZÉS, III. hely: 
Kiss Ákos (Média design szak, III. évfolyam)
felkészítő tanár: Harsányi Réka


„Az Aquaphonee interaktív designelem fenntarthatóan kommunikál a vele szimbiózisban élő növényvilággal és halakkal.”


TERVEZŐGRAFIKA 2. szekció, III. hely: 
Marácz Edina, Végh Zoltán, Sáfáry Levente (mindannyian Média design szak, III. évfolyam)
felkészítő tanár: Nikházy Gusztáv



A QUEX egy kreatív közösségi weboldal, aminek feladata, hogy serkentse a fiatalok gondolkodási készségét.

Célunk elsősorban az, hogy alkotásra és kreativitásra késztessük a fiatal generációt, de emellett akár a városképet is javíthatnák közösségi projektek által.

Az oldalon minden nap meghirdetésre kerül egy feladat, amire valamilyen megoldást kell beküldeniük a felhasználóknak, majd az ezekre leadott szavazatok száma határozza meg, hogy milyen (virtuális) jutalmakat kaphatnak cserébe.

A látvány tervezése során nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az oldal szerethető, s emellett logikusan felépített is legyen. Ezért, hogy a weboldal és a design is befogadható legyen, egy könnyen azonosítható karaktert is terveztünk. Ehhez olyan tulajdonságot kerestünk, amely összefüggésben van az oldal logikájával, így egy róka mellett döntöttünk, ami ugyebár ravasz. A projekt egységességét a róka színei, valamint az oldal formája, felépítése és a használt ikonrendszer is segíti. Terveink webre, valamint mobilkommunikációs eszközökre is fel lettek készítve.