„Múzeum személyesen”
A Budapesti Metropolitan Lab és a Szépművészeti Múzeum közös projektje
2017 őszén a Budapesti Metropolitan Lab integrált társművészeti kurzusának keretében egy olyan projekten dolgozott együtt a múzeum az egyetem művészeti képzésének mesterszakos hallgatóival, amelynek fókuszában a múzeumi interpretáció állt. A félév során a műtárgyakkal való / műtárgyakról szóló történetmesélés mellett a kreativitásé és a sémáktól mentes gondolkodásé volt a főszerep.
A hallgatók által létrehozott alternatív múzeumi útvonalak hangsúlyozottan nem művészettörténeti szempontok szerint, hanem a tárgyakhoz való személyes viszonyulás alapján jöttek létre.
A projekttel és az elkészült útvonalak közzétételével két célunk volt: ráirányítani a figyelmet arra, hogy milyen sokféle módon lehet közelíteni a klasszikus műtárgyakhoz, valamint bátorítani a látogatókat, alakítsanak ki ők is ilyen személyes kapcsolatot a Szépművészeti Múzeum gyűjteményével.
A 2018-ban újra nyitott Szépművészeti Múzeum megújult honlapján elsőként Tasnádi Katalin (Design- és művészetmenedzsment szakon végzett hallgató, kétgyerekes anyuka) személyes útvonaltippjét adta közre, amely a számára legaktuálisabb és legfontosabb témáról, az anyaságról szólt.
Tasnádi Katalin Anyaság című útvonala ITT érhető el.
Projektvezető: László Zsófia, Szépművészeti Múzeum
A Szépművészeti Múzeum és a Budapesti Metropolitan Lab közös projektjei 2019-ben is folytatódnak.
Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)