Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező rektor a Budapesti Metropolitan Egyetem élén | Budapesti Metropolitan Egyetem

Jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező rektor a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

Budapest, 2023. 09. 29. – A Budapesti Metropolitan Egyetemen 2023. október 1-től Prof. Dr. Kocziszky György tölti be a rektori pozíciót. A közgazdaságtudományból kandidált, majd habilitált új rektor a Miskolci Egyetemről érkezik, ahol korábban rektorhelyettes volt, legutóbb pedig a Gazdaságtudományi Kar dékánja. Prof. Dr. Bachmann Bálint leköszönő rektor a Pécsi Tudományegyetem doktori iskolájának vezetőjeként folytatja tudományos karrierjét.

Sikeresen lezárult a Budapesti Metropolitan Egyetem nyílt, nemzetközi rektori pályázata, melynek eredményeként Prof. Dr. Kocziszky György lett hazánk legnagyobb magánegyetemének rektora. Az új intézményvezető a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, a Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet igazgatója és a Regionális Gazdaságtan Tanszék vezetője is volt, korábban pedig hat éven át rektorhelyettesként tevékenykedett. 

A szakember 1972-ben végzett gépészmérnökként a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, három év múlva pedig az okleves gazdasági mérnöki képesítést is megszerezte. 1984-ben lett a közgazdaságtudomány kandidátusa, tíz évvel később pedig a Vállalkozások életciklusának elemzése című munkájával habilitált a Miskolci Egyetemen. Kutatási területe elsősorban az etikus közgazdaságtan, illetve a regionális gazdaságtan, valamint a növekedés- és fejlődéselméletek.

Egyetemi munkája mellett Dr. Kocziszky György 1992-1994 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Vezetés-és Szervezéstudományi Szakbizottság Racionalizálási Albizottságának elnöke, 1990-2000 között az MTA Vezetés- és Szervezéstudományi Szakbizottságának tagja, 2006-ban a Jean Monnet Kiválósági Központ vezetője, 2007 és 2010 között pedig a Magyar Akkreditációs Bizottság Közgazdasági Szakbizottságának tagja volt. 2009-2014 között a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálata egyesület elnöki posztját is betöltötte, 1992-től pedig az Osztrák-Magyar Akció kuratóriumának tagja. Német és orosz nyelvtudással rendelkező professzor, jelentős számú tudományos publikációt jegyez, 2015-ben a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen díszdoktorrá avatták. Prof. Dr. Kocziszky György 2011-től 12 éven át a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja volt. 

Megtiszteltetés, hogy hazánk legnagyobb magánegyetemének akadémiai vezetését irányíthatom. Bízom benne, hogy egyetemi felsővezetői, az üzleti szektorban szerzett tanácsadói tapasztalataim mellett a vezetés- és szervezéstudományi ismereteimet is kamatoztathatom új tisztségemben. Úgy gondolom, sikeres pályázatomban a régiós akadémiai beágyazottságom is szerepet játszott, amellyel a jövőben azt a célt szeretném elérni, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetem Közép-Európa meghatározó felsőoktatási intézményévé váljon” – hangsúlyozta az új rektor.

Prof. Dr. Bachmann Bálint leköszönő rektor tudományos pályáját a Pécsi Tudományegyetem Doktori Iskolájának vezetőjeként folytatja az idei tanévtől. A Budapesti Metropolitan Egyetem ismertségéért és elismertségéért végzett munkáját ezúton is köszöni a felsőoktatási intézmény vezetősége.

2023. 09. 29.

Hírek

Művészet
KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS

Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgatójának prezentációja a BME Művészeti Rezidenciaprogramban végzett munkájáról...

lsfkaégjdéjgé

KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS

Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgat&oacu …

Művészet
Művészet
IN MEMORIAM D UEDD UDD

Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériában

hfghfg

IN MEMORIAM D UEDD UDD

Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériá …

Művészet
Művészet
Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között

A két aranyérem óriási elismerése oktatóink és hallgatóink színvonalas alkotómunkájának és pályázati eredményességének, amely egyben egyetemünk, képzéseink számára is kitüntetés...

aranyermescsemp

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között

A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Művészet
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében...

tdksajcsemp2

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek

QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sajtóközlemény2023.11.22. (szerda)A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) oktatási innovációi kivívták a világ egyik legrangosabb felsőoktatási szervezetének elismerését...

csempe5208

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek

QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre

Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önmagad legjobb verzióját” a Sapientián!

marcsempe

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre

Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Művészet
Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia

Egyetemünk oktatójának  Dr. Mészáros Flóra művészettörténésznek, a Művészet- és Designelméleti Intézet egyetemi docensének Lantos címmel könyve jelent meg...

lantoscsemp

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia

Egyetemünk oktatójának  Dr. Mészáros Fl&oa …

Művészet
myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában

Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktatási intézményeknek lépést kell tartaniuk az új kihívásokkal...

HRcsemp

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában

Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...