Határon túli magyarok is részt vesznek az év legjelentősebb protokoll versenyén
A Budapesti Metropolitan Egyetem nagyszabású nemzetközi protokoll versenyt rendez, immár tizenegyedik alkalommal. Az esemény célja a hazai kulturális értékek megőrzése, védelme és megismertetése itthon és a határon túli magyar fiatalok körében. A többek között Szászrégenből, Beregszászról, Kolozsvárról és számos hazai városból nevezett csapatok olyan témákban mérik össze tudásukat, mint a diplomáciai, sport, egyházi és katonai protokoll. Az esemény fővédnöke Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese.
Május 26-án, a Honvéd Kulturális Központban rendezi meg a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) a XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll versenyt. A hazai és határon túli magyar felsőoktatási intézmények részvételével zajló esemény idén az Értéket képviselünkmottót kapta, és fő témája a Budapest 150 emlékév, illetve a világörökségek. Az esemény szervezőpartnere a Magyar Protokollosok Országos Szövetsége.
A résztvevő csapatoknak az állami, sport, katonai, egyházi, és üzleti viselkedéskultúra és protokoll mellett a Kárpát-medence történelmi értékei, világörökségeink, valamint hungarikumok témaköreiben kell bizonyítaniuk a zsűri előtt.
Az eseményen Dr. Bachmann Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora köszönti a versenyző csapatokat és a szakmai résztvevőket.
A versenyzők munkáját egy hétfős zsűri értékeli, amelynek tagjai Laczkó Rita, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének elnöke, a Belügyminisztérium Nemzetközi Főosztályának Protokoll és szervezési vezetője; Poremba Andrea, a Magyar Nemzeti Bank vezető protokoll szakértője; Prof. Dr. Vasa László, a Budapesti Metropolitan Egyetem Tudományos és Innovációs rektorhelyettese; Koncz Sándor ezredes, a katonai protokoll igazgatóság igazgatója, valamint Kótai Erika miniszteri főtanácsadó, korábbi protokollfőnök.
A zsűri elnöke Ambrus Jenő nagykövet, miniszteri főtanácsadó, korábbi állami protokollfőnök.
A verseny házigazdája és moderátora Gáspár Ágnes, a METU Protokoll-szaktanácsadó és rendezvényszervező szakirány vezetője.
„A versennyel célunk, hogy erősítsük a kultúrák közötti párbeszédet, platformot adjunk a hazai és határon túli értékek közvetítésének, egymás jobb megértéséért” – mondta Gáspár Ágnes nemzetközi protokoll szakértő, a METU docense, a verseny főszervezője. – Ahogy a világ, úgy a protokoll és a viselkedéskultúra területe is folyamatosan változik, éppen ezért a megmérettetés szakmai és kulturális tartalmával évről évre megújul, érzékenyen reagálva a szakterület legújabb fejleményeire.”
2023. 05. 25.Hírek

KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS
Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgat&oacu …

IN MEMORIAM D UEDD UDD
Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériá …

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …
