A 3. Legjobb Női Munkahely lett a Budapesti Metropolitan Egyetem
3. helyen végzett a Budapesti Metropolitan Egyetem a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség 2022-es „Legjobb Női Munkahely” pályázatán.
Az évről-évre meghirdetett pályázaton a díj odaítélésénél az értékelési szempontok között egyebek mellett a tisztességes munkafeltételek, a karrierlehetőség, az előmenetel biztosítása, az egészség, a jó közérzet megőrzésének és a készségek fejlesztésének lehetősége, valamint a munka és magánélet összeegyeztethetősége állt.
A Budapesti Metropolitan Egyetem képviseletében Dávid Ágnes humánerőforrás menedzser vette át a díjat és beszédében kiemelte:
„A tudatosításban segít ez a díj, mert a pályázat megírása közben mi magunk is számot vetettünk, hogy mit teszünk jelenleg és mit tehetünk még a kolléganők támogatására és elismerésére.”
Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy „A METU férfi dolgozói nélkül nem lehetnénk az Év Női Munkahelye díjazottja. Hiszen ők azok, akik partnerként tekintenek ránk és velük együtt gondolkodunk, döntünk, tanulunk és fejlődünk.”
Fotó: Szujó Anna
Köszönjük minden munkatársunknak, hogy ilyen kiemelkedő munkahellyé tesszük együtt a Budapesti Metropolitan Egyetemet!
2022. 12. 07.Hírek

KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS
Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgat&oacu …

IN MEMORIAM D UEDD UDD
Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériá …

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …
