METU divat és textil képzések - az alkotói színfalak mögött
METU divat és textil képzések - az alkotói színfalak mögött
A METU művészeti képzésein diákjaink, azaz alkotóink tanulmányaik alatt számos egyéni és csoportos projekten dolgoznak és valósítanak meg. A művészeti képzések hallgatói számára az egyetemi félévek egyik legfontosabb helyszínei a műhelyek, az alkotói folyamat csúcspontja pedig a kipakolás. De hogyan is fest egy egyetemi félév a valóságban?
Nyerj betekintést a METU divat és textil képzéseinek színfalai mögé diákjaink, Tekla és Annamari szemszögéből!
Rólunk: a METU divat és textil képzéseinek alkotói
Ambiciózus, experimentális, szociálisan érzékeny alkotók vagyunk. A METU művészeti hallgatói közé tartozunk, természetes élőhelyünk pedig a Rózsa utcai campus divat, illetve szövőműhelye.
Hogyan is telik egy nap, egy félév a divat- és textiltervezés világában?
A szemeszter kezdetén a hallgatók megkapják azokat az instrukciókat és témákat, amelyekkel az elkövetkezendő hetekben foglalkozniuk kell, hogy aztán eljuthassanak egy sikeres kipakolásig.
Kipakolás. Úgy vélem, túl könnyelműen használom ezt a szót, nem gondolva laikus embertársaimra, akik lehet, teljesen másra asszociálnak, mint, amit a szó ténylegesen jelent. Szóval, hogy mindennemű félreértést elkerüljek, semmi nem kívánatos és megbotránkoztató dolog nem kerül itt terítékre, csupán a szemeszter elején megkapott hívószavakra elkészült produktumok. Tehát, kirakod, amit készítettél.
A kipakolásnak van egy folyamata, ahogyan eljutsz az első impressziótól a kiforrott koncepció alapján megvalósított vizsgaremekedig. Ezt a procedúrát fogjuk most bemutatni.
Tekla, METU Kézműves tárgykultúra BA hallgató
Számomra mindig egy hatalmas, átfogó gyűjtéssel kezdődnek a projektek, aztán a létrehozott halmazt kezdem el leszűkíteni egy specifikus témára. A szellemi munkával párhuzamosan különféle formai, vagy felületi kísérleteket készítek, keresem a projekthez leginkább passzoló tervezési filozófiát. Ez már önmagában is egy nagyon élvezetes folyamat, viszont lehet ezt még fokozni!
Amikor belépek a műhelybe, olyan, mintha hazaérkeznék.
Még le se vettem a kabátomat, de már kapom a Welcome Tea-t, amelyhez természetesen némi ropogtatni való is jár. A munkatempót Britney diktálja, és fenomenális catwalk show-t csapunk a vizsgaidőszak közeledtéhez haladva, a már félig kész ruhákban.
Tehát, a METU-n az erős szakmai tudás mellé egy támogató családot is kapsz. Úgy gondolom, mindkét komponens elengedhetetlen a sikeres fejlődést illetően.
Párhuzamosan mentorálnak a tanáraid, vonsz le saját tapasztalatokat a kísérleteidből, és osztjátok meg egymással a véleményeiteket, ezzel segítve egymás fejlődését.
Annamari, METU Divat- és textiltervezés MA hallgató
Egyértelműen az év legizgalmasabb része a kipakolás, ami a féléves munkáink bemutatását és prezentálását jelenti.
Ezt megelőzi a feladat kiadása, ami tartalmazza a féléves hívószót, és témát, amivel az adott szemeszterben foglalkoznunk kell. A témával kapcsolatban rengeteg gyűjtés, kutatás és kísérletezés szükséges, hogy eljussunk a végeredményig, amit a félév végén bemutathatunk.
Az ilyen kötelező iskolai teendők mellett a műhely életét mindig feldobjuk valamivel - idén pikniket szerveztünk, amire mindenki hozott magával valamilyen finomságot.
Mivel a félév szava az EGO TO ECO volt, ezért sok vegán és fenntartható módon készült napi került a közös asztalunkra. A diákok mellett természetesen a mentorok, vagyis a tanáraink is részt vesznek az ilyen alkalmakon. Közben jókat beszélgetünk, a szakmai témák mellett a legjobb sztorik is itt hangzanak el az egyetemi életről.
Pont ezért szeretek nagyon a textiles műhelyben lenni - oldott és kedves a hangulat, a meleg tea vagy kávé és a közös diskurzusok egymást projektjeiről mindig segítik a sikeres félévet, hiszen egymástól tudunk a legtöbbet tanulni.
Nem ritka, hogy zárásig maradunk. Este 6 után a műhelyben lenni teljesen más, mint napközben. Talán ez a kedvencem: ahogyan a megszokott arcok és szorgos kezek késő estig dolgoznak.
A METU segítségével sikerült egy tudatos hozzáállást kialakítom magamban, amivel sikeresen feltudok készülni a félév végi vizsgákra és a kipakolásra.
Ehhez három dolog kell: szorgalmas műhely munka, jó kommunikáció és diskurzus a szaktársakkal, és nem utolsó sorban a folyamatos konzultálás a mentorokkal.
Te is szeretnél a diákunk lenni?
Ismerd meg a METU művészeti képzéseit!
2022. 05. 19.Hírek

Együttműködés a határon túli magyar felsőoktatás fejlesztése érdekében
Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és …

KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS
Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgat&oacu …

IN MEMORIAM D UEDD UDD
Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériá …

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. OSZTÁLYÁNAK PUBLIKÁCIÓS NÍVÓDÍJÁBAN RÉSZESÜLTEK A MATE OKTATÓI-KUTATÓI
AZ MTA IX. Osztály Gazdálkodástudományi Bizotts&aacu …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …
