Metropolitan Egyetem oktatói és hallgatói sikerek a KAFF Animációs Filmfesztiválon 2021
A 15. KAFF Animációs Filmfesztiválon hallgatóink és oktatóink is kiemelkedő eredményekkel vívtak ki elismerést saját maguk és intézményünk számára. A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (röviden KAFF) nemzetközi seregszemléjét kétévente rendezik meg. Idén 30 ország 370 animációs filmjét tekinthette meg az érdeklődő közönség.
A fesztivál versenyprogramjában a zsűri 19 kategóriában mintegy 90 animációs filmet értékelt, és választotta ki a kategóriájának legjobbnak vélt darabját. A Legjobb alkalmazott animáció, a Legjobb elsőfilm és Diákfilm kategória nyertese is METU-s hallgató lett, emellett a Diákfilm kategóriában többen dicséretet kaptak.
Ulrich Gábor művész oktatónknak ítélték a Legjobb animációs munka díját és a Filmkritikusok díját, B. Nagy Ervin pedig a Közönségdíjat és a Junior zsűri díját hozhatta el.
További érdekesség, hogy ebben az évben a fesztivál időpontja egybeesett a kecskeméti rajzfilmstúdió megalapításának 50. évfordulójával. Ezt a jubileumot a fesztivál tematikus vetítésekkel, valamint az elmúlt 50 év legemlékezetesebb pillanatait bemutató kiállítással ünnepelte.
Nyertes hallgatóink:
1. Pataki Szandra - Jonathan Safran Foer: Globális öngyilkosság (A Libri kiadóval együttműködésben készített könyvtrailer)
Kategória: Alkalmazott animáció
![]() | ![]() | ![]() |
Pataki Szandra nevében a díjat Kiss Melinda az Animáció szak vezetője vette át
2. Gyarmati Lejla: Mostanában nagyon
Kategória: Diákfilm
3.Osztós Zsófia: Akárhová
Kategória: Legjobb elsőfilm
![]() | ![]() | ![]() |
Osztós Zsófia, METU Animáció szak
4. Horesnyi Máté: A kisebbik rossz
Kategória: Rövidfilm - dicséret
Horesnyi Máté, METU Animáció szak
5. Osztós Zsófia: Akárhová
Kategória: Diákfilm - dicséret:
6.Wator Ádám, Fekete Attila: Sunshower
Kategória: Diákfilm - dicséret
Művész oktatóink sikerei:
Filmkritikusok díja
Legjobb animációs munka díja
![]() | ![]() |
Ulrich Gábor, METU óraadó oktató
2.B. Nagy Ervin: Cserebogarak - Papp Laci
Közönségdíj
Junior zsűri díja
![]() | ![]() |
B. Nagy Ervin, METU óraadó oktató
Szívből gratulálunk a rangos elismerésekhez!
2021. 08. 25.Hírek

KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS
Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgat&oacu …

IN MEMORIAM D UEDD UDD
Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériá …

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …
