A METU és a LEGO Csoport közös projektje
METU és LEGO együttműködés
Büszkeség számunkra, hogy egy újabb együttműködésről számolhatunk be, amely során az egyetem és a hallgatóink portfóliója is bővül. Művész alkotóink is a tanulmányuk során olyan feladatokat kapnak, amely valós megbízáson és együttműködésen alapul egy megrendelővel, jelen esetben a világszerte ismert LEGO márkával. Környezetkultúra BA és Formatervező MA szakos hallgatóink órai kereteken belül dolgoznak együtt a LEGO munkatársaival. A projekt célja, hogy hallgatóink egy köztéri LEGO alkotás kreatív koncepcióját alkossák meg és a terveket dolgozzák ki. Az elkészült alkotás tervezett kiállítási helyszíne Nyíregyháza egy központi tere. A projekt kidolgozása alatt figyelembe kell venniük, hogy az alkotás célcsoportja nyíregyházi családok, turisták.
Hallgatóink munkáját, a kurzust vezető oktatóink, Bachmann Erzsébet DLA, Prof. Deli Ágnes habil. DLA, György Árpád mentorként segítik.
LEGO gyárlátogatás
A projekt indulásának első állomásaként művész hallgatóink részt vettek egy kick-off meetingen a Rózsa utcai campuson. A LEGO Csoport részéről Siket Lóránt, Kommunikációs menedzser és Mező Bálint, Social Impact & Partnerships - LCE menedzser voltak jelen.
Az együttműködés következő állomásaként, márciusban hallgatóink gyárlátogatáson vettek részt, amely egy különleges betekintést nyújtott a LEGO Csoport munkájába, jobban beleláthattak a munkafolyamatokba.
A projekt zárásaként a hallgatóink májusban a Kipakolás idején mutatják be a kész terveket a LEGO Csoport és Nyíregyháza város képviselőinek.
2023. 05. 03.
Hírek

KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS
Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgat&oacu …

IN MEMORIAM D UEDD UDD
Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériá …

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …
