PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE
2024-10-18
A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint.
1.§: A Pályázat célja
- A verseny célja könyvborítót készíteni egy fenntartható közgazdaságtan témájú oktatói kézikönyv számára. A győztes pályázó pályaműve adhatja a kötet kiadásakor a borítót, így publikáció, megjelenés is elérhető a pályázat által a pénzdíjon fölül.A GTI célja elősegíteni, hogy az egyetemek széles körben oktassák a fenntartható közgazdaságtant. Ennek érdekében összeállított egy oktatói kézikönyvet, mely kiadás előtt áll. A kötetet a tervek szerint a későbbiekben megosztja más felsőoktatási intézményekkel annak elősegítése érdekében, hogy a fenntarthatósági szempontok minél szélesebb körben épülhessennek be az egyetemi oktatásba. Jelen versenyfelhívás célja ezen oktatói kézikönyv borítójának megtervezése, akképpen, hogy az illeszkedjen a kötet céljához és tartalmához (ezekről ld. az 1. mellékletet). A pályázóknak olyan könyvborítót szükséges tervezniük, amely figyelemfelkeltő és hangulatában összhangban áll az oktatói kézikönyv tartalmával, valamint a kapcsolódó intézmények presztízsével.
2. §: A pályázat benyújtására jogosultak köre
- Pályázatot nyújthat be valamennyi, a 2024/2025. tanév 1. (őszi) félévében a METU teljes idejű vagy részidős felsőoktatási szakképzésben, alap-, mesterképzésében, szakirányú továbbképzésében részt vevő aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója (a továbbiakban: Pályázó). A felhívást kiemelten ajánljuk a művészeti képzésekre beiratkozott hallgatók figyelmébe.
- A pályázati felhívás nem zárja ki a közös művek benyújtását. Legfeljebb három hallgató nyújthat be közösen egy Pályaművet. Valamennyiüknek meg kell felelnie a pályázat benyújtására jogosultak köre pontban leírtaknak.
- Egy Pályázó több könyvborító-tervet is benyújthat.
- Nevezési díj nincs, a pályázaton való részvétel ingyenes.
- Kizáró okok:
a) Nem vehet részt a versenyen az a hallgató, aki az MNB-vel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll. Ennek ellenőrzése céljából Pályázó a Pályamű benyújtásával hozzájárulását adja, hogy neve, születési helye és ideje megküldésre kerüljön az MNB számára, a továbbított adatok: név, NEPTUN kód, születési hely, idő, képzési adatok (Kar, szak), lakcím, e-mail cím, telefonszám, valamint a benyújtott pályamű.
b) A Pályázat benyújtása késedelmesen, hiányosan, vagy formailag hibás módon érvénytelen. Hiánypótlásra csak a pályázat benyújtásának határidejéig van lehetőség. Kizárásra kerül az a Pályamű, amelyben a pályázati követelményként megfogalmazott bármely, tartalmi vagy formai elem hiányzik, illetve hibás.
c) A pályaművek plágiumvizsgálaton is átesnek, a plagizáló pályamunka automatikusan kizárásra kerül.
d) A pályázat benyújtásával a pályázó elfogadja a jelen pályázati felhívásban foglaltakat. A pályázati döntéssel szemben jogorvoslatnak helye nincs, és kifogás benyújtására sincs lehetőség.
3. §: A pályázaton elnyerhető összeg
1.A pályázaton helyezést elért pályázó, illetve közös mű esetén a csapatok a nyertes Pályaművek után, felhasználási szerződés alapján, az alábbi nettó felhasználási díjban részesülhetnek:
I. helyezett: 500.000 forint
II. helyezett: 300.000 forint
III. helyezett:250.000 forint
Kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályaművek minőségére tekintettel bármely helyezést ne ítélje oda.
2. Közös mű esetén a pályázat benyújtásakor nyilatkozni kell arról, hogy a szerzők milyen szerzőségi arányban vesznek részt a pályázatban. Amennyiben nem tesznek nyilatkozatot, szerzőségük egyenlő arányban kerül megállapításra, és a fenti díjazás egyenlő arányban megosztásra kerül a Pályázatban megjelölt társszerzők között.
4. §: A Pályázat benyújtása, érvényessége, elbírálása
1.A pályaművek beküldési határideje: 2024. november 24.
2.Pályázni a Hallgatói nyilatkozat (ld. 2. melléklet; társszerzős művek esetén, minden társzerző Hallgatói nyilatkozata) és a Pályamű alábbiak szerinti elkészítésével és kizárólag e-mailben történő beküldésével lehet. Az e-mailt kérjük Vincze-Pintér Viviennek címezni (pinterv@mnb.hu) és másolatban szerepeljenek a társszerzők email címei, valamint Sárvári Balázs alábbi e-mail címei is (sarvarib@mnb.hu, bsarvari@metropolitan.hu).
3.A Pályaműveket a METU és az MNB szakértőiből álló zsűri értékeli.
4.A pontozás során a bírálók az alábbi szempontokat veszik figyelembe:
5.A pontozás során a bírálók az alábbi szempontokat veszik figyelembe:
- A borító koncepciója.
- A borító látványtervének illeszkedése az oktatói kézikönyv témájához, illetve tartalmához, valamint a METU és az MNB presztízséhez.
- A borító elemeinek (fedlap, hátlap, könyvgerinc) harmóniája – kérjük tegyen javaslatot, hogy milyen logókat, leírásokat, (fény)képeket stb. helyezne el a borító egyes felületein.
- Kreatív ötletek, egyedi megoldások a tervezés során.
6.A Pályázó a pályaműve benyújtásával kötelezettséget vállal arra, hogy az MNB, illetve a METU erre irányuló felhívására felhasználási szerződést köt a pályamű vonatkozásában és a pályaművét az MNB, illetve a METU esetleges kérése szerint átdolgozza. A felhasználási szerződés alapján Pályázó a pályamű tekintetében az MNB és a METU számára a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 17. §-ában meghatározott módokon történő felhasználásra határozatlan időtartamra szóló, nem kizárólagos, harmadik személynek átengedhető felhasználási jogot enged azzal a kikötéssel, hogy Pályázó a pályaművét részben vagy egészben a szakdolgozatához és bármely más publikációjához felhasználhatja, átdolgozhatja és nyilvánosságra hozhatja. Amennyiben a pályamű más szellemi tulajdonjogi oltalomra (különösen szabadalmi, formatervezési, használatminta-oltalomra) is alkalmas lehet, az annak az oltalomnak az MNB és a METU javára történő megszerzéséhez szükséges jogokat a Pályázók a pályázat benyújtásával szintén biztosítják az MNB és a METU számára. E felhasználási engedély alapján az MNB és a METU jogosult különösen arra, hogy ellenszolgáltatási és/vagy tájékoztatási kötelezettség nélkül a pályaművet részben vagy egészben felhasználja, átdolgozza, többszörözze, internetes felületén, valamint saját kiadványaiban a szerzők nevének feltüntetése mellett nyilvánosságra hozza, terjessze, vagy ezeket harmadik személyekkel végeztesse el, továbbá arra is, hogy a Pályamű tartalmát tárgyalások során bemutassa és döntések előkészítéséhez hivatkozás nélkül felhasználja, valamint a kézikönyv borítójaként publikálásban, többszörözésben felhasználja.
7.A pályázati felhívásra nem nyújtható be olyan Pályamű, amely más pályázati felhívásra az e pályázati felhívásban megjelölt pályázati határidő lejáratát megelőzően már benyújtásra került.
5. §: A Pályaműre vonatkozó tartalmi és formai követelmények, egyéb információk
1. A Pályamű témája megfelel jelen felhívásnak.
2. A pályaműnek nyomdai felhasználásra (CMYK) alkalmasak kell lennie.
3. Az oktatói kézikönyv tervezett méretei: B5 méret, kb. 100 oldal.
4. A borítóterv technikai paraméterei:
- 300 dpi felbontás
- fájlformátum JPEG vagy PDF
- 5 mm kifutó
- szerkeszthető változat
5. A könyvborító tervezési feladat kitér a fed- és hátlapokra, illetve a könyvgerincre is.
6. A borítón kérjük a könyv címét, illetve a szerkesztők nevét feltüntetni az alábbiak szerint.
- A könyv címe: Fenntartható közgazdaságtan - Oktatói kézikönyv (Egyéb javaslatokat is elfogadunk)
- Szerkesztők: Holczinger Norbert és Dr. Sárvári Balázs
7. Kérjük, hogy a borítón helyezzék el az MNB és a METU logóit is. Az intézmények arculati elemei elérhetőek az alábbiakban:
Letölthető MNB logók
Letölthető METU logók
8. A grafikai programok használatát illetően nincs megkötés.
6. §: Adatvédelem és jogorvoslat
1.A szervezők a pályázattal kapcsolatban rögzített személyes adatokat a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i 2016/679 rendelete európai parlamenti és tanácsi rendelettel (általános adatvédelmi rendelet, GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénnyel (Infotv.) összhangban kezelik.
2.A verseny elbírálásában mind az MNB, mind pedig a METU részt vesz, egymásnak adatokat továbbíthatnak a saját adatkezelési tájékoztatójuknak megfelelően. A pályázók adatai tehát a 3. melléklet szerinti Adatvédelmi tájékoztatóknak megfelelően kerülnek kezelésre.
3.A kezelt adatok szükségesek a pályázók egyértelmű azonosításához, a pályázat lebonyolítása alatt és után a díjazottak értesítéséhez.
4.A pályázati eljárásra minden egyéb tekintetben az egyetem szabályzatai érvényesek, melyek elérhetőek az alábbi linken: https://www.metropolitan.hu/szabalyzatok.
5.Adatkezeléssel kapcsolatos további információk a pályázati felhívás 3. mellékletben olvashatóak.
7. §: Tájékoztatás
1.A Pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást a pinterv@mnb.hu e-mail címen lehet kérni.