Művészet

METU a 4. PosterFest Budapesten

2025-02-04

METU a 4. PosterFest Budapesten

Tervezőgrafikus sikerek a Plakát ünnepén

METU diáksikerek a 4. PosterFest Budapesten

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói kiemelkedően szerepeltek a 4. PosterFest Budapesten, Magyarország egyik legjelentősebb tervezőgrafikai eseményén. A Magyar Plakáttársaság (MPT) által szervezett rendezvény kiváló lehetőséget biztosított számukra, hogy tehetségüket a nemzetközi színtéren is bemutathassák.


A PosterFest – a „plakát ünnepe” – immár negyedik alkalommal adott bemutatkozási lehetőséget a világ minden tájáról érkező tervezőgrafikusok számára. Az esemény változatos programjaival különleges élményt kínál a szakma képviselőinek és az érdeklődőknek egyaránt. 

A METU nemcsak hallgatóinak kiemelkedő eredményeire lehet büszke a PosterFesten, hanem oktatóinak és alumni hallgatóinak munkájára is, akik aktívan hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Az egyetem szakemberei, akik közül sokan az MPT tagjai, részt vettek az előzsűri munkájában és az esemény arculatának megtervezésében. 

 

Az előválogató zsűri tagjai: 

Krzysztof Ducki, az MPT elnöke 

Tóth Tamás, az MPT elnökhelyettese 

Krisztián Gál, 

Csordás Zoltán, 

Tóth Andrej, 

valamint Anett Sz. Eszteró, és E. Zsemberi-Szígyártó Miklós alumni hallgatóink, akik a PosterFest idei arculatát tervezték, valamint METU korábbi oktatója: Korolovszky Anna.

 

Az előválogató zsűri további tagjai: Árendás József, Istvan Orosz, Sándor Pinczehelyi, és Eszter Szőnyeg-Szegvári voltak. 

 

Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak, és bemutatjuk a nyertes plakátokat!  


Professzionális nemzetközi kategória

1. hely – Zhizheng Xie, Kína

1. hely – Zhizheng Xie, Kína

Nívódíj – Agnieszka Ziemiszewska, Lengyelország

Nívódíj – Agnieszka Ziemiszewska, Lengyelország

Nívódíj – Piotr Garlicki, Lengyelország

Nívódíj – Piotr Garlicki, Lengyelország

Professzionális magyar kategória

1. hely – Budai Lotte

1. hely – Budai Lotte

Nívódíj – Kiss-Klein Laura ( METU alumni hallgató)

Nívódíj – Kiss-Klein Laura ( METU alumni hallgató)

Nívódíj – Németh Márton

Nívódíj – Németh Márton

Magyar diák kategória (Safe Place)

1. hely – Bodor Luca Anna, Budapesti Metropolitan Egyetem, Tervezőgrafika MA hallgató

1. hely – Bodor Luca Anna, Budapesti Metropolitan Egyetem, Tervezőgrafika MA hallgató

Nívódíj – Feke Zsófia, Budapesti Metropolitan Egyetem, Tervezőgrafika MA hallgató

Nívódíj – Feke Zsófia, Budapesti Metropolitan Egyetem, Tervezőgrafika MA hallgató

Nívódíj – Lipka Virág, Magyar Képzőművészeti Egyetem

Nívódíj – Lipka Virág, Magyar Képzőművészeti Egyetem

Ezek az eredmények is bizonyítják az egyetem kreatív képzésének magas színvonalát és a gyakorlatorientált szemlélet hasznosságát, amely a METU oktatási modelljének egyik alappillére.


A PosterFest kiállítás 2025. február 18-ig látogatható a Pesti Vigadóban, ahol a METU hallgatóinak munkái is megtekinthetők a nemzetközi alkotások mellett.


 

POSTERFEST 

Pesti Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2. 6. emelet)  

https://www.facebook.com/events/1312241596867546