Csáki László: „Az oktatás számomra egy állandó tanulási folyamat”
2024-12-16
Csáki László, Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációs filmrendező, képzőművész, valamint 2013-tól a METU Animáció és Média Design Tanszékének főállású oktatója, az animációs szakma kiemelkedő alakja. Alkotói és oktatói tevékenységében az innováció, a szakmai fejlődés és az együttműködés kiemelt szerepet kap.
„Az oktatás során olyan feladatokat keresek, amelyek modellezik azokat a szakmai helyzeteket, amelyekkel a hallgatók az animációs pályán találkozhatnak. Fontos, hogy gyakorlati alapú tudást kapjanak, amellyel azonnal be tudnak kapcsolódni az animációs filmek gyártásába vagy rendezésébe” – emelte ki Csáki László.
Hitvallása szerint az animációs film tervezését és rendezését csak aktív alkotóként lehet hitelesen tanítani. Filmjei nemcsak saját szakmai fejlődését szolgálják, hanem lehetőséget teremtenek a hallgatók számára is, hogy valós projekteken keresztül sajátítsák el az iparági munkafolyamatokat. „Fontos számomra, hogy a hallgatókat kollégáknak tekintsem, akikkel a jövőben különböző tervezői munkakörökben dolgozhatunk együtt, vagy csatlakozhatunk az általuk megálmodott filmtervekhez” – tette hozzá.
Közös siker a Kék Pelikán filmben
Legújabb alkotása, a Kék Pelikan című egész estés animációs dokumentumfilm, mely mely több rangos nemzetközi díjat is nyert, egy különleges szakmai vállalkozás, amelyet jelenlegi és volt METU-s hallgatókkal közösen készített. „Nagyszerű volt egy kevésbé kitaposott úton járni, és kísérletezni az animált dokumentumfilm műfaji lehetőségeivel” – mondta a rendező. A projekt jól példázza, hogy a METU-n az oktatás és a szakmai gyakorlat szorosan összefonódik, lehetőséget adva a hallgatóknak a valós iparági tapasztalatszerzésre.
Miért érdemes a METU Animáció szakot választani?
A METU Animáció szakja nemcsak gyakorlati tudást nyújt, hanem egy kreatív, támogató közösséget is biztosít, ahol a hallgatók szabadon kísérletezhetnek és fejleszthetik egyéni stílusukat. Oktatóink – köztük Csáki László – elismert, aktív alkotók, akik iparági tapasztalataikkal és inspiráló személyiségükkel segítik a diákokat a szakmai kihívásokra való felkészülésben.
További információ a képzésről:
Animáció és Média Design Tanszék – METU