Az animáció és mozgókép ünnepe: újra itt a METUSCOPE Online Filmszemle
2024-12-13
A Budapesti Metropolitan Egyetem immár második alkalommal rendezi meg a METUSCOPE Online Filmszemlét, amely 2024. december 16. és 2025. február 15. között várja a filmrajongókat. A rendezvény a METU Művészeti és Kreatívipari Karának animáció és mozgókép, alap- és mesterszakokon végzett hallgatóinak legkiemelkedőbb munkáit mutatja be, köztük számos díjnyertes alkotással.
Az érdeklődők összesen 84 válogatott METU-s mozgóképes és animációs alkotást tekinthetnek meg. A programban 47 animációs film szerepel, amelyek között az előző évek diplomafilmjeinek válogatása, a „110 éves a magyar animáció” tiszteletére készült stílusgyakorlatok valamint féléves vizsgafilmek is helyet kapnak. Emellett 37 élőszereplős, műfajban és témában egyaránt változatos rövidfilm is elérhető, így a Metuscope igen széles és egyben színvonalas palettáját nyújtja a mozgóképes alkotásoknak. Az itt megtekinthető filmek nagy sikerrel szerepeltek hazai és nemzetközi fesztiválokon, ahol értékes díjakat és elismeréseket szereztek. A kínálatot az EVERGREEN szekció teszi még színesebbé, amely a szakma és a közönség által is leginkább kedvelt, korábbi műveket vonultatja fel. A filmeket olyan neves szakemberek ajánlják a közönség figyelmébe, mint Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas és Oscar díjra jelölt filmrendező, a METU Mozgókép Tanszékének oktatója, Gauder Áron, Balázs Béla-díjas animációsfilm rendező, a METU Animáció és Média design Tanszékének oktatója, és a szemle fővédnöke, Till Attila.
A METUSCOPE Online Filmszemle célja, hogy izgalmas, elgondolkodtató és szórakoztató tartalmakat közvetítsen, amelyek az emberi kapcsolatok és az aktuális társadalmi kérdések sokszínű témáit dolgozzák fel, fiatal alkotók egyedi megközelítésében. Az esemény a szélesebb közönség számára is láthatóvá teszi a METU alkotó közösségének tehetségét és kiemelkedő munkáit, bemutatva a hallgatók és oktatók kreatív együttműködésének eredményeit.
A filmek ingyenesen megtekinthetők, de előzetes regisztráció szükséges, amit ezen a linken lehet megtenni.
A válogatás 16 éven aluliak számára nem ajánlott.