Vizsgajelentkezés, vizsgaidőszak

Vizsgalehetőségek

1. Egy vizsgaidőszakon belül hány vizsgalehetőségem van egy tantárgyból?

Három vizsgalehetőséged van egy félévben, ebből egy normál (első) vizsga, kettő pedig javítóvizsga lehet. A három alkalomba beleszámít a mulasztott vizsga*, valamint az értékemelő vizsga** is.

*Ha egy vizsgáról nem jelentkezel le időben a Neptunban, és a vizsgán nem jelensz meg, az mulasztott vizsgának minősül

**Bármely, az adott félévben letett sikeres vizsga esetén, a vizsgaidőszak végéig, előre meghirdetett időpontokban, egy alkalommal értékemelő vizsgát tehetsz, ha szeretnél javítani a jegyeden. Az értékemelő vizsgán az első vizsgán szerzett érdemjegyen rontani is lehet, mivel rosszabb eredmény esetén is az utolsó vizsgát szükséges figyelembe venni és rögzíteni a tanulmányi rendszerben.


2. Összesen hány vizsgalehetőségem van egy tantárgyból?

Az egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló 2022. évi LIX. törvény 2022. december 20-i hatályba lépésével már nincs korlátozva a tanulmányaid során tehető vizsgalehetőségek maximális száma, így onnantól kezdve ilyen okból már nem szűnhet meg a hallgatói jogviszonyod.


3. Kaphatok-e magajánlott jegyet egy tárgyból, vagy mindenképpen vizsgáznom szükséges?

Kollokviummal végződő tantárgyak esetén a tárgy oktatója a hallgatónak az oktatási időszaki alatt nyújtott teljesítménye és/vagy évközi beszámoló alapján megajánlott jegyet adhat. A megajánlott jegy lehetőségéről az adott tárgy oktatója rendelkezhet.

A megajánlott érdemjegy elfogadásáról vagy elutasításáról megadott határidőig szükséges nyilatkoznod. A határidőkről és az elfogadás/elutasítás folyamatáról bővebb információkat találsz a kapcsolódó tájékoztatóban, a CooSpace/Hallgatói dokumentumok színtéren.


Gyakorlati tárgyaknál

1. Gyakorlati tárgyakból is szükséges vizsgaidőpontra jelentkeznem?

Gyakorlati tárgyak, valamint tréningek és workshopok esetében nincs lehetőség vizsgaidőpontra jelentkezni. Az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar szakjain a gyakorlati tantárgyak érdemjegyét a félév során teljesített zárthelyi dolgozatok, beadandók, órai munka alapján kapod. Kivétel ez alól a vizsgával teljesülő gyakorlati tárgyak: Gazdasági matematika, Statisztika.

A Művészeti és Kreatívipari Kar szakjain az egyes gyakorlati tárgyak értékelésére a tanév rendjében meghatározott időszakban, de legkésőbb a vizsgaidőszak negyedik hetéig kerül sor


2. Nem teljesítettem a kételemű tárgy gyakorlati részét, az előadásból sem tehetek vizsgát?

A kételemű – előadásból és gyakorlatból álló – tárgyak esetén csak akkor mehetsz vizsgázni, ha a gyakorlati részt már teljesítetted és elérted a minimális pontszámot, amely már berögzítésre is került a Neptun rendszerben. Emiatt ezekre a vizsgaidőpontokra általában vizsgajelentkezési időszak kezdeténél később, egy előre meghatározott időponttól tudsz csak jelentkezni. Erről az időpontról Neptun üzenetben is tájékoztatást küldünk.

Tartozás rendezése

1. Tartozásom van az intézmény felé, így nem vizsgázhatok?

Csak akkor tudsz vizsgára jelentkezni, ha a tartozásaid – legkésőbb azok befizetési határidejéig – kiegyenlíted a Neptun pénzügyi felületén és a könyvtárban. Önköltség- és egyéb díjfizetési kötelezettségeid a Neptun Pénzügyek menüpontjában ellenőrizheted. Könyvtári kintlévőség esetén az elmaradást abban a könyvtárban tudod rendezni, ahol az keletkezett.

A zökkenőmentes vizsgajelentkezés érdekében javasoljuk, hogy a fennálló tartozásaid mielőbb rendezd.


2. Rendeztem tartozásomat az intézmény felé, de nem tudok vizsgára jelentkezni, mert a Neptun pénzügyi felületén még mindig aktív tételként szerepelnek a felszámolt összegek. Mit tegyek?

Gyűjtőszámlás befizetés esetén a befizetett összeg a Neptun rendszerben a Menü / Pénzügyek / Befizetendő menüponton, az átutalást követően legfeljebb 2 munkanapon belül lesz látható. Ha a gyűjtőszámlán már megjelent az egyenleged, már csak annyi a teendőd, hogy rendeld hozzá a befizetni kívánt kiírásokhoz az összegeket! A gyűjtőszámlán lehetőséged van automatikus teljesítést is beállítani. Ebben az esetben kiírt tételeid a határidő lejárta után a gyűjtőszámlás egyenlegedből automatikusan kiegyenlítődnek (amennyiben van rajta elég fedezet).

Ha 5 munkanapon belül nem látod a gyűjtőszámlán lekönyvelve a befizetett összeget, a befizetési bizonylat másolatát csatold a Neptunban az 5 munkanapnál régebbi / hiányos adatokkal történt befizetések igazolása kérelemhez.

Átjelentkezés a vizsgáról

1. Meddig lehet lejelentkezni a vizsgáról, ha mégsem tudok részt venni rajta?

Egy adott tantárgyból a vizsgára történő le- és feljelentkezésre a vizsga kezdete előtt legkésőbb 24 órával van lehetőséged.Javasoljuk, hogy átjelentkezés lehetőségével válassz egy másik alkalmat a szabad helyek függvényében.

Amennyiben lejelentkezel egy vizsgáról, azonban nincs másik időpontban szabad hely, nem tudunk újabb alkalmat biztosítani!


2. Át tudok jelentkezni egyik vizsgáról a másikra?

Igen. Ha egy vizsgáról át szeretnél jelentkezni egy másik vizsgaidőpontra, javasoljuk, hogy az „átjelentkezés” lehetőséget használd, ne a „le- és feljelentkezést”, mert utóbbi esetben előfordulhat, hogy lejelentkezel az egyik alkalomról, de közben a másik vizsgaidőpont betelik.


3. Betegség/közúti akadály/baleset stb. miatt nem tudok részt venni a vizsgán, lejelentkezzek róla vagy mi a teendőm?

Ha valamilyen váratlan ok miatt nem tudsz részt venni egy vizsgán, és nem is tudsz átjelentkezni egy másik időpontra, akkor ne jelentkezz le az eredeti vizsgaalkalomról, hanem a vizsgától számított 5 munkanapon belül nyújtsd be a "Vizsgamulasztás igazolása" elnevezésű kérvényt a Neptunban, melyben igazolhatod a távolmaradásod.

Hiányzás, késés

1. Nem jelentem meg a vizsgán, mikor vizsgázhatok a következő alkalommal?

Ha egy vizsgáról nem jelentkezel le időben a Neptunban, és a vizsgán nem jelensz meg, az mulasztott vizsgának minősül. Ilyen esetben kizárólag a rendes vizsgaidőszakban jelentkezhetsz új vizsgaidőpontra az adott tantárgyból, az utóvizsga-időszakban nem!

Mulasztott vizsga esetén felhasználsz egy vizsgalehetőséget, így az Egyetem nem biztosít az adott tantárgyból – a meghirdetett időpontokon kívül – további vizsga-lehetőséget számodra. Ha a mulasztott vizsgát követően nem jelentkezel be új vizsgaidőpontra, a tantárgy „nem teljesített”-nek minősül.

Mulasztott vizsga esetén az elmulasztott vizsga költsége utólagosan, központilag kerül kiszámlázásra a Neptun rendszerben. Tehát a mulasztott vizsga díjának befizetése nem feltétele a javítóvizsgának; amennyiben újra szeretnél jelentkezni vizsgára egy adott tárgyból, azt meg tudod tenni, amint a Neptun rendszerbe berögzítésre kerül a mulasztott vizsga oka. Mulasztott vizsga esetén új időpontra csak normál vizsgaidőszakban jelentkezhetsz, mert -utóvizsga- időszakban első vizsga nem tehető.


2. Hogyan és milyen indokok alapján igazolhatom a vizsgáról való hiányzásomat, hogy mentesüljek az elmulasztott vizsga költségei alól?

Az elmulasztott vizsga költségeinek megfizetése alól abban az esetben mentesülhetsz, ha a mulasztott vizsgát követő 5 munkanapon belül igazolod, hogy távolmaradásod indokolt volt. Az igazolást a saját Neptunban a "Vizsgamulasztás igazolása" kérvényhez csatolhatod. Megfelelő dátum esetén több mulasztott vizsgádhoz is rögzíthető.

Ha a kérvényed elfogadásra kerül, lehetőséged lesz új vizsgaidőpontra jelentkezni, és akár az utóvizsga-héten is tehetsz első vizsgát.

A mulasztás indokai lehetnek betegség, közúti akadály, baleset stb.


3. Késtem a vizsgáról és az oktató nem engedett vizsgázni. Újra jelentkezzek a vizsgára?

Ha van érvényes vizsgajelentkezésed, köteles vagy megjelenni a vizsga online/offline helyszínén a vizsga kezdetére meghirdetett időpontban, függetlenül a vizsga formájától. Amennyiben negyedórát meghaladóan késel a vizsgáról, és ezzel a vizsga megtartását akadályozod, az oktató jogosult megtagadni tőled a vizsgázás lehetőségét. Ebben az esetben a vizsga mulasztottnak minősül, és a mulasztott vizsgára vonatkozó szabályok szerint ismételheted meg.

Problémák

1. Ha nem jelentkeztem vizsgára, újra szükséges felvennem a tárgyat, hogy vizsgázhassak belőle?

Ha a vizsgajelentkezési- vagy vizsgaidőszakban önhibádból egyáltalán nem jelentkezel valamelyik vizsgatárgyból vizsgára, a tantárgy „nem teljesített”-nek minősül. Kötelező tárgy esetén az adott tantárgyat egy további aktív félévedben ismét szükséges felvenned, illetve megfizetned a tárgyújrafelvétel díját.


2. Bővíthető a vizsga létszáma, ha már elfogytak a helyek?

Nem, a normál vizsgaidőszakban nem bővíthető a létszám, de betelt utóvizsga-időpont esetén jelezheted ezt a Hallgatói Információs Központ elérhetőségein.


3. Ha nem tudom igazolni a személyazonosságomat, akkor nem vizsgázhatok?

Amennyiben a személyazonosságod nem tudod igazolni, nem vehetsz részt a vizsgán. A vizsgán való részvétel feltétele a személyazonosság igazolása az alábbi érvényes fényképes igazolványok valamelyikével: személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány, diákigazolvány. Ezen felül a vizsgalapon szükséges feltüntetned az alábbi adatokat: Név, Neptun kód!

Javítás

1. Megbuktam a vizsgán, van lehetőségem újra vizsgázni?

Igen, az Egyetem egy vizsgaidőszakon belül, az első vizsgalehetőségen felül további két javítóvizsga-lehetőséget biztosít (javító, illetve ismétlő javítóvizsga).

A javító vizsga díjmentes az állami ösztöndíjas, önköltséges és vendéghallgatói státuszban tanuló hallgatók számára egyaránt.

Az ismétlő javítóvizsga díjköteles, amelynek költsége (beleértve az utóvizsga-időszakban tett ismétlő-javítóvizsgát is) utólagosan, központilag kerül majd kiszámlázásra a Neptun rendszerben. Tehát a vizsgadíj befizetése nem feltétele az ismétlő-javítóvizsgának; amennyiben újra szeretnél jelentkezni vizsgára egy adott tárgyból, azt meg tudod tenni amint a Neptun rendszerbe berögzítésre kerül a korábbi vizsga érdemjegye.


2. Milyen díjtételei vannak a javító, az ismétlő javító és a mulasztott vizsgának?

Az aktuális díjakról a Térítési és Szolgáltatási díjtáblából tájékozódhatsz, amelyet a Hallgatói Követelményrendszer 3. számú melléklete tartalmaz. 


3. Hogyan tudom kifizetni a vizsgadíjakat?

A vizsgadíjak utólagosan, központilag kerülnek majd kiszámlázásra a Neptun rendszerben, melyeket online bankkártyás fizetésen keresztül érdemes rendezned, mivel ez a legkedvezőbb, leggyorsabb és legegyszerűbb módja a fizetésnek.


4. Jelentkeztem záróvizsgára, de maradt még tárgyam, amiből az utóvizsga-időszakban fogok vizsgázni. Ebben az esetben is mehetek záróvizsgára?

Nem. Abban az esetben, ha van érvényes záróvizsga-jelentkezésed, csak akkor vehetsz részt a záróvizsgán, ha a megadott határidőig abszolutóriumot szereztél. Ellenkező esetben díjmentesen töröljük a záróvizsga-jelentkezésed.


5. Milyen esetekben és mely hallgatók vizsgázhatnak az utóvizsgahéten?

Utóvizsgahéten az a hallgató tehet vizsgát:

  1. aki a vizsgaidőszakban „elégtelen” vizsgajegyet szerzett
  2. aki a vizsgaidőszakban „igazoltan nem jelent meg” vizsgaállapottal rendelkezik
  3. aki Erasmus vagy Campus Mundi ösztöndíj keretein belül külföldi résztanulmányokat folytat

Utóvizsga-időszakban első vizsga nem tehető, csak ha igazoltan nem jelentél meg korábbi vizsgán!