HÖK

Röviden a HÖK-ről


A Hallgatói Önkormányzat (a továbbiakban: HÖK) az Egyetem részeként, demokratikus elven működő érdekképviseleti szervezet. A HÖK tagja az Egyetem valamennyi beiratkozott hallgatója. A működéshez szükséges Alapszabályát maga alkotja meg.

Az Alapszabályban meghatározott feladatait maga látja el, a feladatok elvégzéséhez a tárgyi és anyagi feltételeket az Egyetem biztosítja.

Érdekképviseleti tevékenysége során célja, hogy segítse elsősorban a hallgatók tanulmányi, szociális, és kollégiumi ügyeit. Közreműködik a hallgatók részére biztosított források (támogatások) felosztásában, valamint a hallgatók szakmai, tudományos, sport és kulturális tevékenységének szervezésében A közösségépítő rendezvények és kulturális programok szervezésével az elsődleges célja a hallgatók egyetemi éveinek színesítése. Ezek közül legnagyobb esemény az évenként megrendezett gólyatábor.


A HÖK szervezeti felépítése

A HÖK döntéshozó testületei: a Küldöttgyűlés, a Felügyelőbizottság, valamint az Elnökség.

Küldöttgyűlés:

A HÖK legfelsőbb döntéshozó szerve a 12 főből álló Küldöttgyűlés. A küldöttgyűlési tagokat a hallgatók maguk közül választják meg egy évre minden tanév tavaszi szemeszterében, elektronikus szavazással.

Minden új ötlet, hosszú és rövidtávú tervezetek, rendezvény és szervezeten belüli változások a Küldöttgyűlés jóváhagyásával valósítható meg. A Küldöttgyűlés választja meg két évre a HÖK elnököt és elnökhelyettest, egy évre az Elnökség tagjait, valamint a HÖK Felügyelőbizottság tagjait és az intézményi bizottságok és testületek hallgatói képviselőit.


A HÖK Küldöttgyűlésének munkáját az alábbi állandó szakbizottságok segítik, élükön az alelnökökkel:

a)  a Tanulmányi Bizottság

Segít a hallgatóknak, hogy zökkenőmentesen haladjanak előre a teljesítendő félévek során. Tájékoztatást adnak hallgatótársaiknak, tanulmányi fórumokat tartanak a különböző, a Neptun felületén történő műveletekről, mint például a tárgyfelvétel és vizsgajelentkezés. Emellett a myBRAND alapú oktatás területén is egyaránt tudják segíteni a gólyákat és a felsőbb éves, öreg rókákat az eligazodásban. Ezeken felül szoros kapcsolatot tartanak a Hallgatói Információs Központtal (HIK) és KarrierCentrum és Tréning Központtal, így a fontos hallgatói ügyeket gyorsan és hatékonyan tudják közvetíteni az érintett szervezeti egységhez.

b) a Diákjóléti Bizottság

Javaslattevő szerv, amely a különböző ösztöndíjak formái közül a rendszeres szociális ösztöndíjjal, a rendkívüli szociális ösztöndíjjal, a közéleti ösztöndíjjal, a szakmai, tudományos ösztöndíjjal, a sport ösztöndíjjal, valamint az alaptámogatással kapcsolatos ügyekben jár el. Munkáját egy, az Egyetem által az Ügyfélszolgálati és Tanulmányi Igazgatáságról delegált munkatárs segíti.

c) a Marketing Bizottság

Kialakítja a szervezet kommunikációját, a HÖK hivatalos social média felületeinek kezelésével (Facebook, Instagram), valamint a különböző offline és online programok, események népszerűsítésével és kreatív megjelenítésével. Kezeli a beérkező üzeneteket, a területhez kapcsolódó e-maileket, ezen kívül pedig támogatja a HÖK munkáját különböző projektek lebonyolításában is.

d) a Sport Bizottság

Tevékenysége nagy részét a különböző csoportos foglalkozások és edzések (akár offline, akár online) megszervezése, meghirdetése és promotálása teszi ki a különböző közösségi média felületeken. A tagok kreativitása jelentős szerepet játszik az ötletelésben és az események megvalósításában. Nem csupán a csapatsportokra, hanem az egyéni tevékenységekre is hangsúlyt fektetve lehetőséget kínál a hallgatóknak, hiszen a cél az, hogy megismertessék és megszerettessék a hallgatókkal a testmozgás különböző formáit. Kiemelt feladata a sport élet fellendítése és magas színvonalú működése, melynek érdekében folyamatosan bővülő, színes programokat kínál a hallgatók részére.

e)  a Rendezvényszervezői Bizottság

Biztosítja a hallgatók számára a tanulmányok melletti kikapcsolódási lehetőségeket, legyen szó offline vagy online rendezvények megszervezéséről és lebonyolításáról. Ezen munkák során a legfőbb feladatok a kivitelezőkkel és a helyszínekkel való folyamatos kapcsolattartás, a tematika kitalálása, esetleges fellépők elhívása és természetesen a programok bonyolítása. Ezen kívül a promóteri csapat vezetése is a feladatok közé tartozik, annak minden velejárójával együtt, mint például jegyértékesítés, online marketing, elszámolás, helyszínbejárás, meetingek. Legfőbb projektnek tekinthető a gólyatáborok megtervezésében és szervezésében való szerves jelenlét.


Felügyelőbizottság:

A Felügyelőbizottság a HÖK jog- és szabályszerű működésének ellenőrzésére létrehozott testület, amely az elnökből és két tagból áll. Mandátumuk egy évre szól.

Elnökség:

Az Elnökség a HÖK operatív döntéshozó, döntés-előkészítő testülete. Az Elnökség tagjainak száma 7 fő: elnök, elnökhelyettes, 5 fő alelnök.

A HÖK Alapszabálya

Előző, már nem aktuális alapszabály: 


HÖK Alapszabálya 2022.09.31-ig