Általános

Több mint 600 pedagógus vett részt a METU által támogatott AI Tanároknak 2025 tavaszi képzéssorozatán

2025-07-25

Több mint 600 pedagógus vett részt a METU által támogatott AI Tanároknak 2025 tavaszi képzéssorozatán

Rendkívüli érdeklődés mellett, hatalmas sikerrel zárult az AI Tanároknak 2025 tavaszi félévi képzéssorozat, amelyet a Kalliope Learning szakmai közössége és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) támogatásával valósítottak meg. A mesterséges intelligenciára épülő, ingyenes továbbképzési lehetőség a hazai és határon túli pedagógusok számára egyaránt nyitott volt.

A januárban indult program célja az volt, hogy olyan tudásmegosztó és inspiráló szakmai platformot hozzon létre, amely segíti a pedagógusokat az AI világában való eligazodásban – ezáltal közvetve a diákok jövőálló tudásának megalapozását is szolgálja.

„A gyerekeink jövője a mi kezünkben van – de ezt a kezet az iskola kezdetével időnként el kell engednünk, hogy átadhassuk a pedagógusoknak. Ezért különösen fontos, hogy a tanárok képesek legyenek a jövő felé tekinteni a szakmai munkájukban is. Ezzel a meggyőződéssel indítottuk útjára az AI tanároknak programot, amelynek minden egyes alkalma számunkra is inspiráló: csillogó szemű, tudásszomjas pedagógusokkal tanulni valódi ajándék. A legnagyobb megerősítést mindig az ő hálájuk és kíváncsiságuk adja.” – mondta Dr. Németh Zoltán, a program társalapítója.

A képzéssorozat hat workshop keretében, összesen 10 órányi interaktív tanulási lehetőséget biztosított a résztvevőknek, fókuszálva az AI gyakorlati, oktatási alkalmazásaira. A programon:

  1. 630 pedagógus vett részt országszerte és a határokon túlról,
  2. 45 fő METU oktató és dolgozó kapcsolódott be,
  3. 23 fő HR tanácsadó mesterszakos METU-s hallgató is csatlakozott a programhoz.


image

A METU-n belül külön elismerést kapott a belső közösség aktív részvétele és támogatása. A résztvevőktől érkezett visszajelzések szerint a program kifejezetten jó hangulatú, gyakorlatorientált és azonnal hasznosítható tudást adott. A METU-s kollégák szintén értékesnek és inspirálónak értékelték a kezdeményezést.

A képzések lebonyolítását tapasztalt, az AI oktatásában jártas szakemberek végezték:

dr. Németh Zoltán, Bacso György, Marton Gábor, Kerek István. A szervezés gördülékenységét Gyárfás Viktória koordinálta. A Kalliope Learning csapata pro bono szakmai elkötelezettséggel biztosította a magas színvonalat.

A program szakmai koordinátora, Dr. habil. Szabó Szilvia PhD, a METU Gazdaságtudományi és Pénzügyi Intézetének tanszékvezetője volt, aki elhivatott munkájával kulcsszerepet játszott a program elindításában és sikeres megvalósításában.

A képzés folytatódik – ősszel újabb workshopokkal készülnek:

A program iránti töretlen érdeklődésre való tekintettel 2025 őszén négy újabb workshopot terveznek (szeptembertől decemberig), tovább erősítve a pedagógus-társadalom digitális és AI-kompetenciáit.

Kapcsolat és további információ:

AI tanároknak – Facebook közösség: AI tanároknak | Facebook

Szervező: TANÁR-AI - Kalliope Learning