Általános

25 éves a METU, 15 éves a Művészeti Kar

2025-10-02

25 éves a METU, 15 éves a Művészeti Kar

A Budapesti Metropolitan Egyetem számára az idei év kettős jubileum: egyetemünk fennállásának 25. évfordulóját, valamint a Művészeti és Kreatívipari Kar alapításának 15 éves évfordulóját ünnepeljük. Az elmúlt évtizedekben a METU folyamatosan fejlődött, mára a hazai felsőoktatás meghatározó intézményévé és a kreatívipar egyik legfontosabb utánpótlásbázisává vált.


Az évforduló kapcsán Dr. Czene Gréta, a METU elnök-vezérigazgatója a következő gondolatokat osztotta meg:

„Huszonöt éve a METU új szemlélettel robbant be a hazai felsőoktatás világába, és azóta is a megújulás, a nyitottság és a hallgatóközpontúság viszi előre. Olyanok vagyunk, mint a főnixmadár: minden változásból új energiával, friss ötletekkel és még nagyobb lendülettel térünk vissza. Büszkék lehetünk arra, amit eddig felépítettünk, de a jövő felé kell tekintenünk. A következő generáció feladata, hogy merjen másként gondolkodni, kérdéseket feltenni, és új utakat nyitni ott, ahol eddig még senki sem járt. Legyetek kreatívak, alkossatok szabadon, gondolkodjatok merészen, és legyetek ti azok, akik nem követik a trendeket, hanem létrehozzák őket. Ez a METU szellemisége – és ebben rejlik a következő 25 év ereje.”


Dr. Kucsera Tamás Gergely, a METU rektora így fogalmazott:

„Az évforduló jó alkalom arra, hogy visszatekintsünk arra a közös munkára, amelynek eredményeként a METU és különösen a 15 éves Művészeti és Kreatívipari Kar mára kiemelt szereplője lett a hazai és nemzetközi felsőoktatásnak. A művészeti képzés integrálása egyetemünk történetének legnagyobb tartalmi fejlesztése volt. Mára elmondható, hogy a METU Magyarország legnagyobb felsőoktatási művészeti képzőhelye, s ez nem csak mennyiségi jellemző, hallgatóink a magyar és a nemzetközi megmérettetéseken is kiváló eredményeket érmek el. Ugyanakkor továbbra is előre tekintünk: célunk, hogy tovább erősítsük az egyetem alkotó, innovatív és nemzetközi szellemét és a két karon folyó képzések integrálásával a leginkább korszerű tudás átadását biztosítsuk hallgatóinknak.

A jubileum egyszerre emlékeztet a megtett útra és jelöli ki a jövő irányát, amelyben hallgatók, oktatók és munkatársak együtt formálják a METU erejét, szellemiségét és megújulásra építő közösségét. Egy olyan helyet, ahol együtt minden lehetőséges!