Átjelentkezés, szakváltás

Átjelentkezés, szakváltás

Ha tanulmányaid során meggondolod magad vagy megváltoznak a körülményeid, lehetőséged van átjelentkezésre, szakváltásra.

Az átvétel, a szak-, munkarend- és képzési hely váltás pontos feltételeiről és tudnivalóiról érdeklődj a Hallgatói Információs Központnál!

Átvételi eljárás

Ha egy másik felsőoktatási intézményből szeretnél átjelentkezni a METU-ra, akkor azonos képzési területre jelentkezhetsz át a „Szakok és képzési területek, amelyekre átjelentkezhetsz” részletes táblázat alapján, az ÁTVÉTELI KÉRELEM” elnevezésű formanyomtatvány kitöltésével, valamint az ahhoz szükséges dokumentumok csatolásával, abban az esetben, ha legalább 30 kreditet ténylegesen megszereztél a jelenlegi intézményedben.(Tehát azonos képzési területen belül tudsz átjönni, ha már van legalább 30 kredited.) 

(A letölthető kérvényt és a képzési területeket tartalmazó táblázatot a letöltés gombokra kattintva éred el.)



Az átjelentkezés során kreditelismerés lehetőségével is élhetsz, mely által a korábban teljesített tantárgyaidat, a METU –n teljesítendő kreditértékként jóváírunk, ha a tematikák legalább 75%-ban megegyeznek. A kreditátviteli kérelem tantárgyanként 4.000 Ft-os díjjal jár.


Kreditelismerés esetén banki átutalással tudod rendezni a díját a 

18203332-06007572-40010189

számlaszámra.


közleményben mindenképp tüntesd fel a nevedet és a születési dátumodat és az „ÁTJELENTKEZŐ” szót is a beazonosítás érdekében.


Jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

A kitöltött „ÁTVÉTELI KÉRELEM” elnevezésű formanyomtatvánnyal együtt az elbíráláshoz be kell nyújtanod az alábbiakat:

  1. 30 napnál nem régebbi hallgatói jogviszony igazolás,
  2. Igazolás hallgatói státuszról átvételi eljáráshoz” formanyomtatvány
  3. Törzslap-kivonat vagy leckekönyv vagy kreditigazolás hitelesített (azaz a jelenlegi intézményed által aláírt és lepecsételt) másolata,
  4. mesterképzésre átvételt kezdeményező hallgatók esetében felvételi kreditelismerési határozat másolata, mely az egalizáló tárgyakat is tartalmazza (abban az esetben, ha az alapképzésben szerzett oklevél nem felel meg az adott képzés képzési és kimeneti követelményeiben előírt bemeneti követelményeknek)


Amennyiben kreditelismerési vizsgálatot is kérsz a már teljesített tárgyaidról:

  1. kitöltött kreditátviteli kérelem (1. sz. melléklet) 

(ha 7 db tantárgynál több kreditet szeretnél elfogadtatni, akkor az 1. számú melléklet oldalát olyan mennyiségben nyomtasd- és töltsd ki, hogy minden tárgy külön sorban feltüntethető legyen) 

  1. a teljesített tantárgyak hitelesített (azaz a jelenlegi intézményed által aláírt és lepecsételt) leírása (tantárgyi tematika)
  2. ha kreditelismerés lehetőségével élsz, tantárgyanként 4000 Ft különeljárási díjat szükséges befizetned, melyről csatold az átutalási bizonylatot is az átjelentkezési kérelmedhez

(Külföldi felsőoktatási intézményből történő átjelentkezési kérelem esetén, a fent felsoroltakat kérjük angol nyelven, vagy hiteles magyar fordításban benyújtani.)


Jelentkezési határidő:

Kérünk, hogy minden szükséges dokumentumot, az „Átvételi kérelemmel” együtt továbbíts nekünk az alábbi időszakban: 

2025.január 2 és január 17 között

Felhívjuk figyelmed, hogy a sikeres átvételt követően a hallgatói jogviszonyod beiratkozással jön majd létre, amelyre a felsőoktatási jogszabályok szerint legkésőbb február 15-ig lesz lehetőséged. Ezt követően az átvétellel érkező hallgatók beiratkoztatására már nincs mód.

Erre való tekintettel tehát a tanulmányaid folytatására a következő félévedet az Egyetemen csak a jelentkezési határidő betartása esetén tudod majd gördülékenyen megkezdeni. 

Ezért ezek teljesülése érdekében a határidőt követően már nem tudjuk figyelembe venni a jelentkezésedet! 


Jelentkezés módja:

Miután a szükséges dokumentumokat beszerezted, és az átvételről szóló formanyomtatványt kitöltötted, akkor az atvetel@metropolitan.hu e-mail címre a fenti határidőn belül küld el nekünk.(Javaslat: Abban az esetben, ha az adatlap vissza szkennelésére nincs lehetőséged, akkor a kitöltést és az aláírást követően fényképezd le telefonkészüléked segítségével, és csatolmányban a megadott e-mail címre várjuk.)

Ha kérdésed van az átvételi eljárás kapcsán, akkor azt a http://www.metropolitan.hu/hallgatoi-kerdes-urlap linken teheted fel!            



Átvételi kérelem eredményéről:

Amennyiben átvételt nyersz a 2024/2025-ös tanév tavaszi félévétől, akkor az eredményről e-mail üzenet megy a kérvényen feltüntetett e-mail címedre. (Kérjük a jelentkezési határidő betartását a félév sikeres megkezdésének lehetősége érdekében!)


A beiratkozás napjáról és az azzal kapcsolatos teendőkről is további e-mail üzenetet küldünk várhatóan február elején. (Az átvételről szóló határozatot az új METU-s Neptun profilodban találod majd meg a Hivatalos bejegyzések között.)

A felsőoktatási jogszabályok szerint, a sikeres átvételt követően legkésőbb február 15-ig iratkozhatsz be az Egyetemre. Ezt követően az átvétellel érkező hallgatók beiratkoztatására már nincs lehetőség.

FONTOS, hogy az e-mail címedet a nyomtatványon pontosan add meg, és ezt követően kísérd majd figyelemmel a postafiókodra érkező leveleket.


Egyéb tudnivalók

Előzetes kreditelismeréssel kapcsolatos felmérést nincs lehetőségünk végezni, az átvételt követően a Kreditátviteli Bizottság vizsgálja majd meg, hogy hány kreditet tudunk elismerni.

A tantárgy befogadása során két ismeretanyagot egyenértékűnek kell tekinteni, ha az ismeretanyagok közötti egyezés legalább 75%-os. 

Ezáltal a még elvégzendő félévek is kérdésesek addig.

Azonban a befogadott tantárgyak kreditértéke nem haladhatja meg az adott szakon az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek 2/3-át, tehát a képzés kreditértékének harmada az Egyetemen teljesítendő.  

A tantárgyak megtekintéséhez mintatantervet tudunk biztosítani, amennyiben az alábbi linken ezt a kérésedet is jelzed nekünk:

http://www.metropolitan.hu/hallgatoi-kerdes-urlap

Képzésváltás intézményen belül

A METU-ra jársz, de úgy érzed, hogy a választott szak mégsem az, amire gondoltál és szeretnél váltani? 

Vagy úgy alakult, hogy mégsem tudod nappali munkarendben végezni a képzést és szeretnéd inkább levelezőn folytatni (vagy éppen fordítva)? 

Ezekben az esetekben lehetőséged van intézményen belül képzést váltani. 

Képzésváltással kapcsolatos további információkért először tekintsd meg a Coospacen elérhető tájékoztatóinkat. 

Kérdés esetén pedig fordulj bizalommal a Hallgatói Információs Központhoz.