Hortobágyi Júlia / Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak

Hortobágyi Júlia / Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak

„…rájöttem: nekem ezen a területen kell továbbtanulnom, mert szeretem ezt a sokszínűséget, amit ez a világ nyújt.”


Júlia Mozgóképkultúra és médiaismeret szakunkon diplomázott. Diplomafilmjével bemutatkozott az ArtPlaccon és a Budapest International Documentary Film Festival egyetemeket bemutató válogatásában is.

image

Miért ezzel a területtel foglalkozol?

2010-ben még a gimnáziumom által volt lehetőségem eljutni Hollandiába egy 10 napos nemzetközi média tréningre. Ez egy borzasztóan intenzív képzés volt, amely jó betekintést nyújtott a filmkészítés különböző fázisaiba. Ott jöttem rá, hogy nekem ezen a területen kell majd tovább tanulnom, mert szeretem ezt a sokszínűséget, amit ez a világ nyújt.


Miért ezt a szakot választottad?

Harmadikos gimnazistaként jelentkeztem az iskola előkészítő tanfolyamára. Még volt egy évem az érettségiig, de biztos szerettem volna lenni benne, hogy jó szakot fogok választani. Nagyon élveztem a csoporttársaim társaságát, kreatív és jókedvű csapat voltunk. Nagyon hamar megkedveltem őket, emiatt biztos voltam benne, hogy kedvelni fogom majd élesben is ezt a képzést.

image

Milyenek voltak a kedvenc egyetemi munkáid?

A legkedvesebb emlékem a három évből harmadik félévben volt. Egy csoporttársam vizsgafilmjében dolgoztunk, gyakorlatilag majdnem a fél osztály. Operatőrnek Győri Márkot, egyik tanárunkat kérte fel a rendező, nagyon inspiráló volt így ez a környezet. Hevér Gáborral és Hámori Gabriellával dolgoztunk együtt, akik rengeteget segítettek nekünk a forgatáson, egyenlő partnerként kezeltek minket, így könnyen és sokat tanulhattunk. Nagyon kedves emlék ez a számomra.


Mi volt a diplomamunkád és miért?

Én egy portré filmet készítettem a Budapesti Állat- és Növénykert egyik vezető gondozójával. Szeretem ezt a műfajt, engem az ilyen típusú filmek elkészítése érdekel. Benyó András a rovarház vezető gondozója volt a főszereplőnk, akinek a munkáját egy héten keresztül követtük. Szerettem volna a munkáját mindenki szeme elé tárni, mert sajnos úgy érzem nincs eléggé megbecsülve az, amit csinál, pedig ezt rettentő odaadással és szakértelemmel teszi.

image

Mivel járul hozzá a METU a szakmai fejlődésedhez?

Az egyetem leginkább abban segített nekem a legtöbbet, hogy megismerhettem a csoporttársaimat, akikkel nagyon sokat dolgoztunk együtt. Vizsgafilmek elkészítése alatt tanultunk a legtöbbet egymástól.


Kikkel dolgoztál együtt a diplomamunkád elkészítése során? Milyen volt csapatban dolgozni?

Molnár Péter Miklós volt a diplomafilm operatőre. Egy Canon C100-as kamerával forgathattunk, ami elég mostoha körülmények között is jól szuperált. Csontos Kata a csoporttársam volt a film vágója. Nagyon jó érzékkel nyúlt az anyaghoz, tudta mit szeretnék a filmben viszont látni, de nem veszítette el sajátos stílusát sem, ötvözte kettőnk gondolatát. Kósa Ádám, gimnáziumi osztálytársam készítette el a zenét, ami szerintem egyenesen zseniális lett. Mindhármuknak beszélgetések folyamán festettem le, hogy pontosan milyen érzést szeretnék ezzel a filmmel kelteni. Csapatban dolgoztunk mégis mindenkinek megvolt a saját tere, amiben önállóan és szabadon dolgozhatott. Mindhárman érzékeny és tehetséges művészlelkek, hálás vagyok, hogy segítettek ennek a filmnek az elkészülésében.

image