METU LOOK - FASHION EDITION
A BUDAPESTI METROPOLITAN EGYETEM (METU) POP-UP AKCIÓJA A FUGÁBAN: FÓKUSZBAN A DIVAT
A Budapest Metropolitan Egyetem (METU) Művészeti és Kreatívipari Kara 2019-ben útjára indított egy új eseménysorozatot, amelynek célja, hogy művészeti szakjait, az intézményben folyó munkát, a hallgatói alkotásokat minél szélesebb körben megismerhesse a nagyközönség. A METU LOOK első felvonására 2019 elején került sor, a pop-up esemény középpontjában a DIVAT állt.
Időpont: 2019. február 1., 20.00
Helyszín: FUGA - Budapesti Építészeti Központ, 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.
A divat több területen megjelenik Egyetemünkön: a Kézműves tárgykultúra alapszakon belül öltözék-; divatékszer és -kiegészítő tervezés, mesterszakon divat- és textiltervezés, Fotográfia alapszakon divatfotózás tanulható, valamint szakirányú továbbképzésben a Divat- és luxusmárka menedzsment programon várjuk az érdeklődőket. Ez a sokrétű képzési struktúra jelenik meg a FUGA-ban: divatbemutató-kiállítások-vetítések, minden, amit a METU-ról tudni lehet, egy akciónapba sűrítve.
A kifutón megelevenedő eklektikus válogatás az elmúlt évek kiemelkedő stúdiumai és vizsgaremekei mellett experimentális darabokat is felsorakoztatott. Az öltözékek mellett jelentős hangsúlyt kaptak a kiegészítők, melyet a Kézműves tárgykultúra alapszakunk divatékszer és -kiegészítőtervezés, valamint textilművesség specializációjának hallgatói készítettek. Az eseményt kísérő vetítések és Fotográfia szakosaink kiállítása a többi képzési területen (animáció, média design, grafika, mozgókép, design, belsőépítészet) folyó kreatív munkából is ízelítőt nyújtott. A bemutatót kísérő performance-t az idén centenáriumát ünneplő Bauhaus inspirálta.
A METU LOOK fashion edition keretében csaknem negyven jelenlegi és néhány, a közelmúltban végzett alkotó kollekcióival is találkozhatott a közönség. Három alumnink: Bráz Noémi, Hornok Barbara, Virág Anita három várost képviselt február 1-én: Noémi Budapesten, Barbara jelenleg Londonban, Anita pedig Pozsonyban él és alkot.
A velük készült miniinterjúink az alábbi linkeken olvashatók:
A bemutatón szereplő ruhákat többek között az alábbi hallgatóink készítették:
Akli Luca, Al-Ashraf Amina, Baranyi Gerda, Berei Zsófia, Bráz Noémi, Darvasi Dóra, Domonkos Csilla, Hatházi Lili, Hornok Barbara, Kekk Éva Katalin, Kocsis Emese, Koncseg Jenni, Koszó Emese, Kotaszek Luca, Marosi Alexandra, Melake Haile Luwa, Mészáros Lúcia, Mészöly Fanny, Molnár Zsanett, Péterbencze Abigél, Rotter Zsanett Viktória, Schrődl Stefánia, Sebők Korinna, Tóth Betti, Törős Szilvia, Vandornyik Andrea, Varga Anita, Virág Anita, Zachar Viktória, YaXian Feng, Wakabayashi Noémi
Az eseményhez készült egy EDITORIAL különszám, melynek fotóit Földi Ádám Fotográfia alapszakunkon, a grafikai anyagokat Puskás Marcell Tervezőgrafika alap- majd mesterszakunkon végzett hallgatónk készítette. A fotókon szereplő kollekciók a METU hallgatóinak alkotásai, amelyeket diáktársaik viselnek.
Az esemény egyik kurátora, a METU Kézműves tárgykultúra alap- valamint Divat- és textiltervezés mesterszakának oktatója, Kovács Adél divattervező volt, a NUBU egyik designere.
Tervezőként számtalan bemutatón vettél már részt. Miben más az az érzés, amikor a tanítványaid munkái lépnek a kifutóra? Mely darabok voltak a kedvenceid? Mire vagy a legbüszkébb?
Hasonló, ugyanúgy izgultam, hogy minden jól sikerüljön :). A legbüszkébb mindig akkor vagyok, amikor látom, hogy egy hallgató nagyon gyorsan és látványosan fejlődik félévről-félévre és kitartóan bevállalja a nehézségeket is. Nagyon nehéz kiemelni egy-egy munkát, de nekem mindig a bravúros modellezés az, ami leginkább tetszik. Azt gondolom, ez az egyik legfontosabb része a divattervezésnek és ez igényeli a legtöbb türelmet és alázatot.
Összességében mit jelent neked ez az első nagyszabású METU-s bemutató?
Elsősorban azt, hogy fel tudtuk hívni a figyelmet arra, hogy milyen izgalmas, friss és kreatív munka folyik az egyetemen. Öröm végignézni a képeket és olvasni a pozitív visszajelzéseket, hogy mennyire jó hangulatú és profi esemény lett a METU LOOK.
Hamarosan indul a második félév, milyen izgalmas témákat látsz, amin dolgozni fogtok a hallgatókkal?
Minden szemeszterben szeretem aktualizálni a tematikákat. A legjobbak mindig a diploma projektek, mert itt lehetőség van arra, hogy a szakdolgozattal egy elméleti kutatást végezzenek, illetve a diploma tervezés tárgyat támogatja egy kreatív szabásszerkesztés és kiegészítő tervezés is. Erre általában komplex, elmélyült és átgondolt kapszula kollekciók születnek a szemeszter végére. A témaválasztást rájuk szoktuk bízni, így egyenlőre erre én is kíváncsi vagyok.
László Krisztina főszerkesztő az esemény médiatámogatója, a Marie Claire képviseletében volt jelen a FUGÁ-ban.
A Marie Claire több fórumon is teret ad ezeknek a pályakezdő tehetségeknek. Miért tartod/tartjátok fontosnak a hazai divatoktatás támogatását?
A Marie Claire alapjáraton divatmagazin, amelyben többek között sok értékes tartalom is szerepel. A divat a lap egyik fő pillére. Mi a divathoz nemcsak a trendek bemutatásán, álomszép divatanyagok fotózásán keresztül közelítünk, de felvállaljuk a fiatal tehetségek felkutatását, bemutatását a nagyközönség számára. A magyar divat támogatása szívügyünk, s ha van lehetőségünk, teret adunk az értéket képviselő magyar kezdeményezéseknek a divat területén. Ez a cél vezérelt minket, amikor 10 évvel ezelőtt útjára indítottuk a Marie Claire Fashion Days nevet viselő divatrendezvényünket, amelyen az elmúlt években rendszeresen, önálló bemutatóval szerepet a METU is.
A bemutatón egyik hallgatónk – Mészáros Lúcia - ruháját viselted, miért pont ezt a darabot választottad?
Lúcia 2018-ban saját márkájával meghívást kapott a MCFD-re, s őszintén állíthatom, hogy fiatal, kezdő tervezőként megállta a helyét az idősebb, tapasztaltabb magyar tervezők között. Nagyon tetszett a kollekció színvilága, a sárga az egyik kedvenc színem. Jól esett az ő sárga felsőjében megjelenni a szürke, esős januárban.
Hogy érezted magad a bemutatón?
Inspirálónak éreztem a METU LOOK Fashion edition bemutatóját, szeretem megnézni az új tervező generáció diplomamunkáit, melyek mindig sokkal bátrabbak, őrültebbek, mint a klasszikus kollekciók. Ez érthető is, hiszen a diákoknak fel kell hívni magukra a szakma és a jövőbeli vásárlók figyelmét, nehéz kezdőként berobbanni ebbe az eléggé telített iparágba. Remélem, a jövőben máskor is lesznek hasonló bemutatók, a diákok számára ez egy fantasztikus lehetőség. Gratulálok hozzá.
Hogy milyen volt hallgatóként részt venni a METU LOOK fashion edition eseményen? Meséljenek erről a kifutón megjelenő kapszulakollekciók tervezői, akik jelenleg mindannyian éppen gőzerővel a diplomakollekciójukon dolgoznak.
Hatházi Lili Kézműves alapszakunk öltözék- és kiegészítő tervezés specializációján végzett, jelenleg Divat- és textiltervezés mesterszakunk hallgatója.
"A diplomamunkám inspirációjául a második világháborús amerikai gyalogos katonai uniformist választottam, mivel a munkám során gyakran foglalkoztam egyenruhákkal és így alaposan megfigyeltem egyedi jellegzetességeiket, szabásvonalaikat. Saját kapszulakollekcióm megtervezésénél az elsajátított ismereteken kívül, több kortárs tervező military ihletésű munkáit is megfigyeltem, így hozva létre egy saját koncepciót. Az általam tervezett ruhadarabokat mindennapi viseletre szántam, amit jól mutat a lezser szabásvonal és a sportos anyagok használata."
Milyen érzés volt a kifutón látni a munkáidat?
Egyfelől megtisztelő, hogy annyi izgalmas kreációból az én munkáimat is kiválasztották. Ez persze nagy örömmel töltött el, jól esett, hogy értékelik a munkám. Másfelől egy bemutató mindig hasznos: ilyen helyzetben az ember teljesen másként látja a ruháit. Ez mindenképp új perspektívát ad a következő munkáimhoz.
Milyen visszajelzéseket kaptál?
Nagyon jókat. Profin megszervezett és elegáns volt az esemény és az sem utolsó, hogy gyakorlatilag teltházunk volt mindkétszer.
Neked melyik volt a társaid alkotásai közül a kedvenced?
Nagyon sok izgalmas és kreatív kollekciót láthattunk, nem tudnék csak egyet kiválasztani.
Kocsis Emese Kézműves alapszakunk öltözék- és kiegészítő tervezés specializációján végzett, jelenleg Divat- és textiltervezés mesterszakunk hallgatója. Munkáival bemutatkozott a METU DIVATSHOW-n a Francia Intézetben, részt vett a Marie Claire Fashion Days 2016-os és 2018-as eseményén a Várkert Bazárban, cikk készült vele a PS Magazin METU-sokat bemutató sorozatában.
"Diplomamunkám a társadalomkritika és a divat összekapcsolódásáról szól, hogy a divat és a politika közötti szakadék hogyan kezd megszűnni. A diplomamunkám a szakdolgozatom továbbgondolása, ami már az én véleményemről szól. A társadalomkritika beemelése a divatba nemzetközileg egyfajta stílusirányzattá vált, viszont a magyar designerek köreiben nincs jelen ez az eszme. Kutatásaim során fontosnak tartottam, hogy ezt az eszmét követve a magyar designerek köreiben is elterjedjen ez az álláspont, és hogy véleményt nyilvánítsanak. Továbbá fontos volt számomra, hogy ne egy globális problémát mutassak be, hanem egy lokális aktuálpolitikát, ami mai abszurd politikánkat mutatja be. Ezért is esett a választásom a ’2020: Gyulaháza Odyssey’ diplomacímre, ami egy 2020-ban Gyulaházán átadásra kerülő űrközpontra, (egy 2000 fős faluban) annak valós fejlesztési terveire reflektál. Maga a két különböző világ egy 2000 fős falu és a végtelen űr összekapcsolódása is egy abszurdum.
Ez tetszett benne igazán, hogy egy futurisztikusan abszurd világot hoztam létre a diplomamunkámban, ahol a kritika, a humor és a véleményem van jelen és formálta ezt a világot."
Milyen érzés volt a kifutón látni a munkáidat? Milyen visszajelzéseket kaptál?
Nagyon izgatott voltam, hiszen ez egy remek lehetőség volt arra, hogy mások is megismerhessék a munkáimat és azt, hogy milyen eszmét képviselek a divatban. Mindenkitől pozitív visszajelzést és gratulációt kaptam.
Neked melyik volt a társaid alkotásai közül a kedvenced?
Nehéz bárkit is mondani, hiszen mindegyik munkában van valami, ami megfogott legyen akár az egy részlet, anyag vagy grafika. Ami fontos számomra, hogy az adott kollekcióban a tervező egyediségét is lássam.
Mészáros Lúcia Kézműves alapszakunk öltözék- és kiegészítő tervezés specializációján végzett, jelenleg Divat- és textiltervezés mesterszakunk hallgatója. Munkáival bemutatkozott a METU DIVATSHOW-n a Francia Intézetben, részt vett a Marie Claire Fashion Days 2016-os és 2018-os eseményén a Várkert Bazárban, cikk készült vele a PS Magazin METU-sokat bemutató sorozatában. A PS Magazin Jól áll Neked a tolerancia! divattervező pályázatán és a Hellodesign Talent Award-on is döntős volt, bekerült a Forbes 30-as listájára is. 2018-19-as tanévben Divat területünk nagykövete.
„A diplomamunkám a divatillusztrációkból alakult ki. Tanulmányaim mellett már divatillusztrátorként dolgozom a Glamour és InStyle magazinoknak, sokszor készítettem illusztrációt Csalár Bence divat-beszámólóihoz és saját kis márkát is létrehoztam Illuxtratgirl néven a divatillusztrációimnak. Így mikor témaválasztás volt, ezt éreztem a legközelebb magamhoz. A diploma kollekcióm inspirációja a sokféle technikával és rétegek által létrejött divatillusztrációk. A technikák sokszínűségét a különböző anyagok párosításával és rétegezésével helyettesítettem. A vonalas figurákat hímzéssel és kézi rajzzal hoztam létre, a letisztultabb szabásvonalakat bonyolultabb részletekkel egészítettem ki. Az illesztési és záródási pontokon fémes applikációkat használtam. A hordhatóság és variálhatóság is kiemelt szempont volt a kollekció tervezésében, így a különlegesebb bársony, selyem organza és szatén mellett a farmer, jersey és kötött anyagokat is használtam.”
Milyen érzés volt a kifutón látni a munkáidat?
Nagyon nagy öröm volt, hogy részese lehettem ennek a divatbemutatónak, és több szettem is szerepelhetett a kifutón és a BAUHAUS installációban is. A ruhákat mi elsősorban a próbababákon látjuk, így most érezhettük azt, hogy igazán valódivá tudtak válni.
Milyen visszajelzéseket kaptál?
Nem sok olyan munkám volt, amit nem látott még a nagyközönség, hiszen a Gombold Újra! versenyen már figyelmet kapott a kollekcióm, de örültem, hogy újra megmutathattam ezeket a darabokat, és most a leendő diákok is láthatták.
Neked melyik volt a társaid alkotásai közül a kedvenced?
Virág Anita kollekciója állt a legközelebb hozzám, hiszen amikor az alapszakos diplomamunkámat készítettem, ő akkor dolgozott ezeken az öltözékeken. Nagyon sokat segítettünk egymásnak, szinte pontosan emlékszem minden egyes darabja elkészültére, mivel én voltam a fitting modellje! Nagyon komoly szakmai munka van emögött a kollekciója mögött, amire nagyon büszke vagyok én is.
Baranyi Gerda Kézműves tárgykultúra alapszakunk öltözék- és kiegészítő tervezés specializációján végzett. Munkáját bemutatta a METU tárlatán a Szombathelyi Képtárban és a Marie Claire Fashion Days METU-s bemutatóján 2018-ban.
"A diplomamunkámat egy installáció inspirálta, ami a Golem nevet kapta. Az installációban ókori görög szobrokra, modern videó-technológiával vetítenek mimikákat a készítők. Ezáltal az élettelen tárgyak élettel telivé válnak. Célom egy olyan kollekció létrehozása volt, ami reflektál az installációra. Ennek érdekében két innovatív szitafestéket használtam, melyek reagálva a környezeti hatásokra transzparenssé válnak. Az egyik hőre, a másik pedig vízre válik átlátszóvá. További fontos eleme a kollekciómnak a kapcsolódás, illetve a kapcsolat létrehozása. Ezt különféle csomóponttal értem el. Mindegyik ruhadarabom mobilis és többféleképpen párosítható. Azért ezt a témát választottam, mert szerettem volna egy nagyon komplex kapszula kollekciót létrehozni, és ebben a témában rátaláltam erre."
Milyen érzés volt a kifutón látni a munkáidat? Milyen visszajelzéseket kaptál?
Hálás voltam a lehetőségért, hogy szerepelhetnek a ruháim a bemutatón, nagyon jó érzés volt viszont látni munkáimat a kifutón.
Úgy vélem pozitív visszajelzést kaptam a bemutató után, remek lehetőség volt számomra.
Neked melyik volt a társaid alkotásai közül a kedvenced?
Nehéz választani, hiszen mindenki nagyon tehetséges a diákok közül, de például Hornok Barbara munkái közel állnak az általam képviselt stílushoz, így talán az ő kollekcióját mondanám.
Min dolgozol jelenleg?
Jelenleg a tanulmányaimra koncentrálok, de a jövőben mindenképpen szeretném tovább folytatni a bemutatón láthatott innovatív és kísérletező szemléletmódomat.