METU alkotók rövidfilmjei a 10. Friss Hús fesztiválon
2022. június 2. és 8. között minden eddiginél nagyobb szabásban került megrendezésre a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. Az eseményen, amelynek a Toldi Art Mozi adott otthont, Oscar-jelölt, cannes-i versenyfilm, illetve számos METU hallgató és alumni alkotó filmje is vetítésre került.
A Friss Hús idén 10. alkalommal biztosított fórumot a tehetséges filmrendezők és filmes sztártok bemutatkozására. A fesztivál idén is az elmúlt időszak legjobb hazai rövidfilmjeit sorakoztatta fel, emellett pedig szakmai programokkal, pitchfórummal és három tematikus blokkot magába foglaló nemzetközi versenyprogrammal várta az érdeklődőket.
METU alkotók művei a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2022 programjában
A Friss Hús programjában a METU öt hallgató és alumni hallgatója által rendezett film is szerepelt.
A fesztiválon idén három METU mozgókép hallgató diplomafilmje került vetítésre: Horesnyi Máté Animáció MA mesterszakos hallgató A kisebbik rossz című alkotását, Papp Máté, a Képalkotás BA, Mozgóképkultúra- és média szakirány hallgatója Takarás című filmjét, Kocsányi András, Mozgóképkultúra és médiaismeret BA hallgató pedig a Kócos Bt. címet viselő alkotását mutathatta meg a nagyközönségnek.
A fesztiválon METU alumni alkotók is képviselték magukat új filmjeikkel. A vetített rövidfilmek között szerepelt Füzes Dániel, Mozgóképművész MA alumni hallgató által rendezett Hogy ne győzzünk című alkotás, valamint a Kakukkfióka, Beleznai Márk, Képalkotás BA, Mozgóképkultúra- és média szakirány alumni hallgató rendezésében.
Ez úton is még egyszer gratulálunk a METU jelenlegi és alumni hallgatóinak, és a fesztiválon bemutatott minden film alkotóinak!
Ismerd meg a METU művészeti képzéseit!
2022. 07. 11.Hírek
Új szempontból vizsgálja az építőipart a KSH
Folytatódik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Budape …
A METU kiadásában megjelent Új Munkaügyi Szemle idei 3. száma a HR szakma jövőbeli kihívásaira való felkészülést helyezi fókuszba
„A hazai munkaerőpiac turbulens változáson megy keresztü …
Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása
Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a vesz …
Együttműködési megállapodást írt alá az MKT és a METU
Az oktatás, a kutatás és az innováció ös …
Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU
A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intéz …
Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett rés …
A METU oktatóját az Arizona State University 2024-es globális oktatói karának tagjává választották
Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) oktatója, Dr. habil. Rada Pé …
Újrahasznosítás és környezettudatosság a textiliparban
Workshop a Kutatók Éjszakáján a METU-nA textilipar a …