Fehér Zoltán / Kameraman alapszak
„Új dolgokat szeretnék megmutatni a filmjeimben. Olyan beállításokat, hangulatot, képi világot, amilyet vagy nagyon ritkán, vagy még nem láttam.”
Zoltán Kameraman alapszakunkon végzett. Kameráján keresztül meg szeretné mutatni a világot úgy, ahogy ő látja. Minden feladatban megtalálja azt a kis elemet, amin keresztül valami újat és mást tud megmutatni a nézőnek. Ereiben dokumentumfilmes vér csörgedezik, de persze nem áll ellen más kihívásnak sem.
Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Mindig is érdekelt a filmek világa. Ahogy magába szippant a látvány, a zene és átkerül az ember egy teljesen más érzelmi állapotba. Legfőképpen a képi világ fogott meg, és gimnazista koromban eldöntöttem, hogy operatőr szeretnék lenni. Hogyan kell játszani a fényekkel, a kameramozgással. Továbbá egy másik nagy érdeklődési területem a biológia, és a legizgalmasabb módja, hogy ezzel is foglalkozzak a természetfilmezés. A diplomamunkám is ebben a műfajban készült.
Miért ezt a szakot választottad?
Szimpatikus volt, hogy neves tanároktól tanulhatok, szilárd gyakorlati tapasztalatot szerezhetek és hasonló érdeklődésű emberekkel ismerkedhetek meg. Tudtam, hogy ez az a filmes szakma, amit számomra mindenképp érdemes kitanulni.
Mi inspirál?
Új dolgokat szeretnék megmutatni a filmjeimben. Olyan beállításokat, hangulatot, képi világot, amilyet vagy nagyon ritkán, vagy még nem láttam. Megpróbálok szakítani a klisékkel és valami egyedit alkotni.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
A legtöbb emlék a legelső féléves fotós feladatokhoz, illetve az első vizsgafilmemhez köt. Minden új volt és szokatlan, és tetszett, hogy belecsöppentem egy új világba és a kihívások sűrűjébe. Az első félév egyébként arról szólt, hogy a fény-árnyék, transzparencia és tükröződés jelenségekkel foglalkozzunk.
Azonban, ha szakmailag kell egy kedvencet választani, akkor a 4. féléves „Négy elem” feladatot választom. Komolyabb indokot nem is tudnék mondani, hogy miért. Teljes mértékben élveztem az ötletelés és az elkészítés folyamatát.
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
Diplomafilmemnek egy természetfilmet választottam, ami Magyarország „egzotikus” vizes élőhelyeit, és azok állatvilágát mutatja be. A film végleges hossza 60 perc lett. Szerettem volna olyan képi világot, stílust, hangulatot adni minden jelenetnek, ami leszakítja a megszokott magyar dokumentumfilmektől. A forgatás 9 hónapig tartott, több mint 25 helyszínen. Néha fájdalmas és fárasztó volt, de utólag belegondolva nagyon élveztem. Ezért is választottam ezt a témát, hogy a kedvenc alanyaimról készíthessek filmet. Úgy gondolom, hogy Magyarországon ez egy nagyban kihasználatlan területe a dokumentumfilmeknek.
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Sok szakmai kapcsolatot szereztem és általuk rengeteg gyakorlatot. Az egyetem megtanított kicsit máshogy gondolkodni és hozzáállni dolgokhoz, mint ezelőtt.
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Magyarországon egyre jobban kezd teret hódítani a mozgókép. Szükség van a szakmában profi szakemberekre. Sajnos sok olyat látok, hogy teljesen hozzá nem értő emberek dolgoznak a televízióban vagy a filmszakmában. Ha érdekel ez a világ, akkor szükséges kitanulni is! Erre ad lehetőséget a METU. Továbbá az sem mellékes, hogy a szakmai kapcsolatok és a tanárok által mennyi új lehetőséghez jut majd, aki ide jelentkezik.
Hogy érzed magad a frissdiplomásként?
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Szerintem ilyenkor mindenki ilyen kettősséget érez. Mert vége van, megdolgoztunk érte, és jó megkönnyebbülni. De, ha 3 éven keresztül az életed része az egyetem, akkor akaratlanul érez az ember egy ürességet is. Sőt egy kis félelmet is a jövőre nézve.
Milyen élmény volt a diplomavédésed?
Izgultam és meleg volt. Ez a két dolog a legmarkánsabb. Amint lement a film, még jobban izgultam. Ez tartott 3 másodpercig, amikor is meghallottam az első dicsérő szavakat. Ott minden izgalom eltűnt. Ez is megvolt és sikerült. Egyébként hangulatosnak találtam a vetítést. Nem éreztem kényelmetlenül magam, jó élmény volt.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Mindenképp szeretném folytatni a természetfilmezést. Jelenleg a következő filmhez keresünk támogatókat. Azt szeretném, hogy a lehető legtovább foglalkozhassak ezzel a műfajjal. De játékfilmekben is szeretnék dolgozni ettől függetlenül. Nem kategorizálnám be magam, mint dokumentumfilmes. Nyáron készül is pár rövid játékfilm, ahova engem választottak operatőrnek. Szeretném, ha ez a sokoldalúság jellemezné a karrieremet.