Fehér Anna Ditta kalandjai a Himalájában

Fehér Anna Ditta kalandjai a Himalájában

"Egy héten belül túlélni egy sárlavinát, találkozni a Dalai Lámával és közben úgy dolgozni itt a Himalájában, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga."


Hogyan kerül egy magyar lány a Dalai Láma közelébe? Mi inspirál arra egy építész tanoncot, hogy szakmai tudását és lelkesedését messze otthonától, a Himalájában karitatív ügy szolgálatába állítsa évről évre?


Fehér Anna Ditta Környezetkultúra alapszakunkon végzett, jelenleg Építőművész mesterszakunk hallgatója, az őszi TEDxMETU leendő előadója. Tagja volt annak a csoportnak, akiket július végén fogadott a Dalai Láma.


(Fotó: Csoma Szobája Alapítvány)

(Fotó: Csoma Szobája Alapítvány)

A világhírű magyar polihisztor, Kőrösi Csoma Sándor szellemi örökségét ápoló Csoma Szobája Alapítvány hosszú távú célja egy olyan interkulturális tudás-, tapasztalat-, és értéktranszfer létrehozása, melynek során nemcsak a helyi közösség, hanem az önkénteseken keresztül egy tágabb környezet is átélheti a tanulás, a felfedezés, a megismerés, a megértés, és a fejlődés élményét.

2008-ban kezdték el Kőrösi Csoma Sándor egykori lakhelyének felújítását az észak-indiai hegyi falu, Zangla mellett. Ez a munka és a falusiakkal való együttműködés sikere után a következő, önkéntesek bevonásával megvalósuló projektjük egy napenergiával fűthető vályogtanterem, a Napiskola megépítése volt. Ez annyira megtetszett az ott lakóknak, hogy már a szomszéd település is szeretne ilyet. Ennek az önkéntes csapatnak a tagja már évek óta Anna.


De meséljünk inkább az eseményről:


„Június közepe óta vagyok itt Zanglában. Ez a szezon kicsit más, mint az előzőek, eddig főleg iskolát építettünk vagy a királyi palotán végeztünk állagmegőrzést. Idén kicsit kisebb léptékű, de nagyon izgalmas projektjeink vannak. Az első, ami egy több szezonos terv, a zanglai apácakolostor multifunkcionális szolárszobája, ahol télen tudnak imádkozni, teázni, olvasni, szóval időt tölteni. Ebben az a nagyon izgalmas, hogy közösségi tervezés keretein belül, itt a helyszínen terveztük meg az egész épületet. Szerveztünk egy workshopot, ahol bemutattuk a tervjavaslatainkat, elmagyaráztuk hogy mit miért terveztünk így, és közösen ötleteltünk a ház funkcionális igényeit illetően. Ennek idén az alapozása fog elkészülni, mivel egy sziklára épül majd, így rengeteg kő és idő rendesen megépíteni.


A következő projekt a zanglai házak szolarizációja, ami azt jelenti, hogy a családokkal együtt optimalizálunk jellemzően 1-2 szobát a téli használatra. Ebben az az izgalmas, hogy reményeink szerint megvalósul az a tudástranszfer, ami az alapítvány egyik legmeghatározóbb célja. Együtt dolgozunk, egymástól tanulunk


Ehhez kapcsolódóan még otthon összeállítottunk egy Solarization Manual nevezetű kis szórólapot, amin rajzokkal magyarázzuk el, hogy hogyan lehet a nap energiáját felhasználni, miért jó ez, és hogy konkrétan milyen lepésekre kell odafigyelni. Ezeket az éppen épülő házaknál, illetve az általunk szolarizáltaknál szétosztjuk és beszélgetünk róla. A cél az, hogy minél több épülő házban már megjelenjen az elv, és hogy merjék bátran használni az anyagainkat. Ezt Kovács Brigivel készítettük, aki szinten METU-s volt, és tavaly itt volt ő is kint velünk.


A következő projekt a zanglai házak szolarizációja, ami azt jelenti, hogy a családokkal együtt optimalizálunk jellemzően 1-2 szobát a téli használatra. Ebben az az izgalmas, hogy reményeink szerint megvalósul az a tudástranszfer, ami az alapítvány egyik legmeghatározóbb célja. Együtt dolgozunk, egymástól tanulunk.


Ehhez kapcsolódóan még otthon összeállítottunk egy Solarization Manual nevezetű kis szórólapot, amin rajzokkal magyarázzuk el, hogy hogyan lehet a nap energiáját felhasználni, miért jó ez, és hogy konkrétan milyen lepésekre kell odafigyelni. Ezeket az éppen épülő házaknál, illetve az általunk szolarizáltaknál szétosztjuk és beszélgetünk róla. A cél az, hogy minél több épülő házban már megjelenjen az elv, és hogy merjék bátran használni az anyagainkat. Ezt Kovács Brigivel készítettük, aki szinten METU-s volt, és tavaly itt volt ő is kint velünk.

A falu képviselői a szoláriskola előtt

A falu képviselői a szoláriskola előtt

Ezen kívül van egy kutatócsoportunk, amiben én az építészeti vonalat képviselem, egy antropológus és egy kulturális örökségvédelemmel foglalkozó fiú van még velem. Végigjárjuk a Zanszkár-völgyi falvakat és felmérjük az igényeket, problémákat. Ez az alapja az alapítvány további munkájának, ugyanis nagyon fontos, hogy valós igényekre reflektáljunk a következő projektjeinkkel. Ez nagyjából az építészeti része a dolognak, van még egy Homestay English programunk, ahol önkéntes tanárok az otthonaikban tanítanak főleg nőket. Ez elég népszerű most és nagyon lelkesek.

Nagyon jó itt dolgozni, nagyon lelkesek az apácák és a falubeliek is. A Dalai Láma pedig Zanszkárba jött tanítani és hihetetlenül boldogok vagyunk, hogy fogadott bennünket egy rövid audienciára, és áldását adta az alapítvány munkájára. Kezet rázott mindenkivel, megveregette a vállunkat és viccelődött egy kicsit Budapestről. Vicces ember :).


Vannak nehézségek is azért, Zanszkár-szerte egyre nagyobb probléma a vízhiány, olvadnak a gleccserek a globális felmelegedés miatt, és nyárra nem jut elég víz. Vagy ha van, akkor az túl sok. Itt Zanglában nemrég egy kisebb sárlavina volt, ami elég ahhoz, hogy utakat, hidakat tegyen tönkre. Ez most hátráltatja a munkát, sajnos ilyenekre nem lehet felkészülni. Viszont az egész falu kimegy együtt javítani a tönkretett utat, csatornát, ami nagyon jól összekovácsolja a csapatot. Kezdődik az aratás is lassan, ami náluk a legfontosabb része az évnek, ilyenkor mindenki nagyon elfoglalt, nehéz szakembert találni az építkezéseinkhez. De mindent összevetve, ez ebben a nagyon szép. Egy héten belül túlélni egy sárlavinát, találkozni a Dalai Lámával és közben úgy dolgozni itt a Himalájában, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.


Én most koordinátorként vagyok kint, amit nagyon élvezek, mert új feladat és érzem, hogy az a munka, amit otthon belerakunk az alapítványba, itt látszik és érződik. Nemsokára érkezik az augusztusi önkéntes csapat, szóval új kalandok, új kihívások elé nézünk. Én még szeptember 13-ig leszek itt, vagyis be fogok körülbelül esni az iskolakezdésre. Campus Mundival vagyok most kint, szakmai gyakorlaton, úgyhogy természetesen ebből a szempontból is megéri :). Közben pedig készülök a TEDxMETU-ra, úgy érzem az idei szezon itt, Zanszkárban elegendő anyagot fog biztosítani az előadásomhoz!”


Büszkék vagyunk Annára és már nagyon várjuk az őszi beszámolóját élőben!

Fotó és videó forrás: index.hu, Csoma Szobája Alapítvány, Anna Facebook oldala / szerző: METU

Fotó és videó forrás: index.hu, Csoma Szobája Alapítvány, Anna Facebook oldala / szerző: METU

Fehér Anna Ditta kalandjai a Himalájában

Fehér Anna Ditta kalandjai a Himalájában
Fehér Anna Ditta kalandjai a Himalájában