Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Ezüst minősítést nyert a METU HR RELOADED | Budapesti Metropolitan Egyetem

Ezüst minősítést nyert a METU HR RELOADED

Magyarország legrangosabb HR szakmai elismerésén, a HR BEST-en nyert ezüst minősítést a METU pályázata. 

 

A Budapesti Metropolitan Egyetem a METU HR RELOADED pályázatával nevezett az ország legfontosabb szakmai HR versenyére, a HR BEST-re, Talentshow kategóriában. A pályázati anyag, amely ezüst minősítést nyert, a METU HR képzéseinek (emberi erőforrások BScemberi erőforrás tanácsadó MA) megújítását, illetve a hozzá kapcsolódó képzési tartalmat és vívmányokat foglalja össze, mely innovációk a myBRAND koncepciónak és az azt megalkotó csapatnak (Major Szilvia, Vass Vilmos, Kis Márta, Kassó Katalin) is köszönhetők. 



Dr. Szabó Szilvia, Molenberg-Saághy Ágnes és Dr. Király Zsolt által koordinált HR képzési programjainknak idén ez már a harmadik rangos elismerése (januárban a myBRAND koncepcióval együtt, annak pilot projektjeként Igazgyöngy díjat kaptak, májusban a Nemzetközi Coach Szövetség "Gift of Coaching" globális díját), de erre a mostani elismerésre a legbüszkébbek.  


 

A HR BEST versenyre 6 kategóriában 74 pályázat érkezett, és a beérkezett pályaműveket egy összesen egy 35 fős szakmai zsűri - köztük a hazai HR szakma meghatározó személyei - bírálta el három fordulóban. A pályázók jelentős többsége olyan ismert nagyvállalat volt, mint a Coca-Cola, Erste, K&H, Magyar Posta, Richter, Magyar Telekom, Microsoft, OTP, Praktiker, Telenor, T-Systems Magyarország, szóval a METU-s pályázatnak komoly kihívókkal kellett versenybe szállnia. A HR BEST szakmaiságát az is alátámasztja, hogy nem minden évben adják ki az arany, ezüst és bronz díjat - csak abban az évben, ha úgy látjákhogy beérkezett pályaművek szakmailag is megfelelő minőséget képviselnek 



Talentshow kategóriában a pályázók közül négyen (Coca-Cola, Magyar Posta, Praktiker és METU) kerültek a döntőbe. Csak a Praktiker pályázata tudta megelőzni a METU anyagát, akik ezzel az arany minősítésnek járó díjat vihették haza. A METU által kapott ezüst minősítés viszont azt is jelenti, hogy 2021-ben előadóként fog egyetemünk fellépni a HR FEST több rendezvényén, ahol személyesen is be tudnak számolni az innovációikról. 

 

Szívből gratulálunk a sikerhez! 

2020. 11. 09.

Hírek

Üzlet
Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretében a 2023-24 tavaszi szemeszterben elindult egy online teljesíthető, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elvei alapján felépített „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” kurzus 11 partneregyetem összefogásában...

fenntrathatóságicsempe

Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretéb …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

sorredncsemplány

Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának filmje Camera Justita díjban részesült a 'Movies that Matter' fesztiválon, Hágában.

mkkcsemp

Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának fil …

Művészet
Művészet
A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációs filmrendező, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció szak főállású oktatójának Kék Pelikan című filmje 2024...

kekpelikancsemp

A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokume …

Művészet
Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagyás után, újraindult a RádióMETU, a hallgatók rádiója! A megújult szerkesztőség Molnár Geryt főszerkesztőnek, Hornik Dominikot főszerkesztő helyettesnek választotta...

radiometucsemp

Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagy&aac …

Művészet
Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alkalmából kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész, egyetemünk oktatója...

urayszépfalvi

Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alka …

Művészet
Üzlet
Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvételi rangsorodban jó döntést hoztál, mert nálunk: Az egyedülálló myBRAND oktatási módszertanunkat követve tanulhatsz, pontosabban építheted fel saját szakmai portfóliódat, mely vonzó lesz a munkáltatók számára is...

dualis hircsempe

Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvéte …

Üzlet
Üzlet
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti szakmai kapcsolatot együttműködési megállapodással erősítette meg a két intézmény...

girocsemp

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...