Építész Mustra 2018
METU-s csapat a Hello Wood alkotótáborában
Véget ért a Hello Wood építészeti alkotótábora, amelynek bázisa Tokajban volt. A környéket ellepték a kreatív csapatok és egy hét alatt megépítették az adott falvakba, városokba tervezett installációikat. Az index.hu is írt az elkészült projektekről. Itt olvashatod.
Néhány kép ízelítőül a tarcali METU-s projektről (fotók forrása: HelloWood - Lakos Máté)
A Hello Wood összegyetemi építész alkotótábora 2013-ban indult, kifejezetten a hazai egyetemek kapcsolatépítésére, bemutatkozására, megmérettetésére összpontosít. Az első négy évben Csopakon került megrendezésre, majd a 2017-es évtől Építész Mustra néven a Tokaji borvidékre költözött a tábor, ahol új helyszínen, új problémákat kellett az építészet eszközeivel körüljárnia a résztvevőknek. Az egyes egyetemek csapatai a tábor előtt közösen az adott területre készítik el koncepcióikat, melyet a tábor alatt kiviteleznek. A nyertes csapatot a résztvevő egyetemek választják ki, úgy, hogy az elkészült alkotásokra szavaznak.
A 2018-as program – amely már a tantervekbe beépülve a tavaszi szemeszterben elkezdődött – helyszíne továbbra is Tokaj-Hegyalja, ezen belül idén a csapatok Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Golop, Rátka, Szegi, Szerencs és Tarcal területére fókuszálnak. Az egyetemi csapatok célja, hogy alaposan előkészített, jól megtervezett, a környezettel jól kommunikáló, jól használható és időtálló alkotások születhessenek. A tervezési helyszínek kiválasztása a félév elején történt és a félév végére a kész tervekkel anyagmennyiségekkel és menetrenddel felszerelkezve vágnak bele a nyári építésbe. A tábor július 22-29. között zajlik.
A METU csapata a tarcali focipálya lelátóját egészíti ki: a jelenlegi beton ülőhelyek fölé terveztek többfunkciós, kameraállásként, büféként, ülőhelyként használható pavilont.
A csapat tagjai Környezetkultúra alapszakunk és Építőművész mesterszakunk hallgatói:
Borik Anna, Csepi Dániel, Graf András, Lízer Dorottya, Nagy Fanni, Novák Niki, Szeredi Sára, Szurduk Dóra
Csapatvezetők: Molnár Beáta és Pintér Márton oktatók
RÉSZTVEVŐ EGYETEMEK:
Budapesti Metropolitan Egyetem | oktatók: Molnár Beáta, Pintér Márton
Budapesti Műszaki Egyetem | oktatók: Lassu Péter, Pálóczi Tibor
Debreceni Egyetem | oktatók: Keller Ferenc, Kállay Ferenc, Zombor Gábor
Magyar Képzőművészeti Egyetem | oktatók: Sallai Géza, Gálhidy Péter
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem | oktató: Bene Tamás, Vass-Eysen Áron
Soproni Egyetem | oktatók: Hadas László, Herczeg Tamás
Pécsi Tudományegyetem | oktatók: Sztranyák Gergely, Zilahi Péter
Széchenyi István Egyetem | oktatók: Nagy András, Élő József
Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar | oktatók: Rohoska Csaba
Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar | oktatók: Valkai Csaba, Zelenák Fruzsina
Az Építész Mustra 2017-es METU-s projektjéről itt írtunk.
(forrás: Hello Wood)
Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)