DECODE - The Space for ARTHITECTURE
Két METU-s projektet is beválogattak Építészet kategóriában a DECODE pályázat shortlist projektjei közé.
Építőművész mesterképzésünk első- és másodéves hallgatói az őszi félévre meglehetősen izgalmas feladatot kaptak Z. Halmágyi Judit és Mátrai Péter oktatóinktól: az Építészeti alapismeretek, valamint Építészet 2 tantárgyaik keretében a félév témájaként a Board Építész Stúdió által immár második alkalommal kiírt DECODE pályázatra egy-egy komplett projekttervet kellett elkészíteniük, lehetőség szerint más-más művészeti szakok hallgatóinak bevonásával, csapatba kovácsolásával.
A DECODE - The Space for ARTHITECTURE egy olyan kezdeményezés, melynek feladata, hogy felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotás jelentőségére.
Diószegi Denisa és Andróczi Alexandra: Hidden secrets of the Buda Castle
Az összes METU-s Építőművész pályamunkáról bővebben ITT!
Projektek a Youtube csatornánkon!
A pályázat eredményhirdetésére és a kiállítás megnyitójára 2019. november 13. 18. órakor került sor a Faur Zsófi Galériában. A kiállításon a kategóriánkénti díjnyertes és az „Ígéretes projektek” mellett a shortlist projektek is láthatók. A kiállítás után a projektek elérhetők a DECODE YouTube csatornáján.
Nyitva tartás: november 14-20 között hétköznaponként 12.00-18.00 óráig.
További információk és hír az epiteszforumon
DECODE - az alkotásainkba kódként beépített történetek visszafejtése
A feladat tehát megtalálni, megfejteni ezeket a történeteket és újakat írni: mindenkinek a sajátjait.
„A kiíró olyan pályázati anyagokat várt, amelyek egy-egy történet köré épülnek fel. A kiállítás célja, hogy bemutassa az egyes építészeti és művészeti projektek mögött meghúzódó történeteket és gondolatvilágot, melyek értékes, egyedi alkotássá emelik a műveket.”
Pályázatot benyújtani Építészet és Vizuális és alkalmazott művészet kategóriában lehetett. A kiállítás lehetőséget kíván teremteni az építészet, a design és a társművészetek találkozására, új kapcsolódási pontokat felfedezve és szorosabbá fűzve a különféle művészeti ágakat.
A pályázók feladata egy olyan saját alkotás bemutatása volt, amelynek fókuszában, koncepciójának hátterében egy történet áll. Hogyan is születik meg egy alkotás? Adott a feladat vagy téma, építészet esetén többnyire a helyszín, múltjával, értékeivel, vagy éppen hibáival. Ehhez társul egy inspiráció, egy gondolat, amelyből történet születik. Ez a koncepciót alkotó történet koherensen megjelenik az alkotói folyamatban, melynek eredménye egy erőteljes, egyedi hangulatú alkotás.
Korábbi pályázat: DECODE 2018
Gratulálunk a pályázaton való részvételhez, és a sikerhez!
2019. 11. 14.Galéria
Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)