Bookline együttműködés
Együttműködik a fiatal tehetségekkel a Bookline, legújabb könyvükhöz készítettek animációt Egyetemünk hallgatói.
A Bookline könyvek sorozatában jelent meg Palya Bea legújabb kötete, a Nappali dalok, ami több mint könyv, hiszen a benne található 20 vadonatúj nóta mellé játékokat is kapunk. A könyvlemezen olyan hétköznapi eseményeket foglalt dalba az énekesnő, mint az iskolába menés, vagy épp a húsklopfolás.
Az animációt Ács Zsuzsanna, Biczó Marianna, Czanik Georgina, Debreczeni Zsuzsanna és Kiss Melinda készítették, akik a Budapesti Metropolitan Egyetem első évfolyamos Animáció mesterszakos hallgatói, konzulenseik Csáki László, Holló-Leleszi Krisztina és Muhi Klára voltak.
A klip a Lába, lába, Lili lába című dalhoz készült, ami a dalban szereplő kislány, Lili egy napját mutatja be. A történet és a szám a Nappali dalok című, legújabb Palya Bea könyvlemezen jelent meg, ami nemcsak az énekesnő legújabb, várva várt dalait bemutató lemeze, hanem egy életérzést bemutató könyv is, amelynek segítségével a lakást családi játszótérré, a hétköznapokat pedig zenei ünneppé varázsolhatjuk.
A klip elkészültével pedig a Lába, lába Lili lába című dal most már nemcsak egy fülbemászó és szeretnivaló gyerekdal, de lenyűgöző vizuális élmény is lett.
A Bookline stratégiai partnere a klip elkészítésében a METU volt.
"Nagyon örülök az együttműködésünknek. Nemcsak azért, mert a diákok friss és vadonatúj látásmódot hoztak be a könyv kommunikációjába, de a közös munka során bevezethettük őket abba a világba, amivel ritkán találkozhatnak diákként. Megrendelőként vettünk részt a folyamatban, és cél volt, hogy megismertessük velük a piaci valóságot. Tőlünk briefet kaptak, határidőre kellett elkészülniük, konzultáción, egyeztetéseken vettek részt. De az igazság az, hogy az együttműködésből mi legalább annyit tanultunk, mint ők. A végeredmény pedig magáért beszél" – mondta el Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing igazgatója.
A klip legnagyobb erénye, hogy sikerült az animáció eszközével bemutatni a Nappali dalok varázslatos világát, megelevenednek a könyvben található csodálatos Petrók Ildi rajzok.
Forrás: Bookline sajtóközlemény
2016. 12. 01.Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)