Best of METU diploma 2023: Interjú Schór Ádámmal, a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia MA szakon végzett hallgatójával.
Best of METU diploma 2023
Schór Ádám / Fotográfia MA
„Volt, hogy órák után beültünk a tanárainkkal egy kávéra vagy egy sörre, és beszélgettünk, bármiről. Őszintén szólva ezekből a beszélgetésekből tanultam a legtöbbet.”
Schór Ádám a METU Fotográfia mesterszakán diplomázott. Hivatására való rátaláláshoz el kellett végeznie a Színművészeti Egyetem Forgatókönyvíró szakát. Végül a két szakma összefonódásából sikerült rátalálnia különleges kifejezésmódjára. Olvasd el inspiráló történetét, és láss bele a METU-s egyetemi évekbe első kézből!
Miért ezzel a területtel foglalkozol, miért ezt a szakot választottad? Mi inspirál?
A legtöbb képző- és fotóművésszel ellentétben sajnos én nem mondhatom el magamról, hogy már gyerekkorom óta ez a terület foglalkoztat. Bár a vizualitás, a képek is érdekeltek, erősebb volt a vonzódásom a szövegekhez. A Színművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakán szereztem alapszakos diplomát, ami - jobban belegondolva - a két terület találkozása, hiszen képekben kell megfogalmazni egy történetet vagy átadni egy érzetet. Az egyetem alatt elsősorban az operatőr évfolyamtársaim hatására kezdtem el fényképezni, nem vacakoltam, egyből analóggal kezdtem, kis idő múlva már én hívtam elő a képeket. Teljesen beszippantott a dolog, igazából majdhogynem jobban érdekelt a képek anyagszerűsége, mint az, hogy mit látok rajta.
Mindez kevesebb mint három éve történt. Gyakran eszembe jut, hogy milyen jó lett volna, ha ez sok évvel korábban megtörténik, de akkor nyilván teljesen máshogy alakult volna az életem, szóval jó, hogy minden úgy történt, ahogy.
Amint lehetett, felvételiztem a METU-ra, ahova fel is vettek.
Hogy mi inspirál? A barátokkal való sörözések, bulik, filmek, könyvek, jó és rossz kiállítások egyaránt. Sugimoto Seascapes sorozatához gyakran visszatérek, borzasztóan megérint és felkavar, ahányszor csak látom.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Az első félévben Szabó Dezső három feladatot adott a tervezés órán, ami közül kettő gyakran még ma is eszembe jut. Nem csak a feladat, hanem az elméleti háttere és a célja, hogy miért adta ezeket a feladatokat.
Kaptunk egy listát, amiben 24 film noir stílusú kép volt leírva (pl. cigarettázó férfi arcát megvilágítja az ablakból beszűrődő fény; ködös utca lámpákkal stb.), ezeket kellett megfotóznunk afféle stílusgyakorlatként. Ez is izgalmas volt, de sokkal érdekesebbnek találtam ennek a feladatnak az inverzét, amikor egy tetszőleges, létező vagy akár fiktív filmtekercs 24 kockáját kellett leírnunk. Szó szerint, szövegként kellett visszaadnunk a képeken szereplő látványt. Hozzám a korábbi tanulmányaim miatt nagyon közel állt ez a feladat, talán ez volt a kedvencem. Nagyon sok gondolatot elindított bennem, azóta még jobban foglalkoztat a kép és szöveg viszonya.
A kipakoláson a képek felolvasása előtt azt mondtam, hogy a családi archívumban találtam a tekercset, ahol a szüleim a húszas éveik elején járnak. Felolvastam, majd a végén közöltem, hogy az egészet csak én találtam ki. Elképzeltem, hogy milyen lett volna, ha a szüleim egyfajta csepeli hippik, akik együtt iszogatnak Pataky Attilával a Munkásotthonban a koncert után vagy a 90-es "Tessék választani!" Fidesz-plakát előtt csókolóznak.
Ezen kívül a félév során munkanaplót kellett írni, ami szintén hasznos, azóta egy-egy újabb projektet mindig így tervezek meg.
Gerhes Gábor második féléves kurzusa is emlékezetes maradt számomra. Naked Body volt a téma, én pedig egy kézi szkennerrel különböző testfelületeket szkenneltem be.
Az önálló projekteket is szerettem, amikor a saját magunk által kitalált feladatot valósítottuk meg konzulensi segítséggel, de élmény volt Pettendi Szabó Péter "Készíts különleges fényképezőgépet!" feladata is, ahol egy analóg Canont alakítottam át réskamerává.
A diplomamunka előtti utolsó sorozatomban Illés Barna "Háttér" című feladatára szkennerrel készítettem posztantropocénnek elnevezett tájképeket.
Utolsó feladatunkat pedig Gerhes Gábortól kaptuk, aki azt kérte tőlünk, hogy minden óra elején prezentáljuk 5-10 percben az előző héten velünk történteket, fontos eseményeket, általunk látott kiállításokat vagy bármit, amit megosztanánk magunkról. Ez volt az egyik kedvenc feladatom, Gábor egy idő után már csak Schór-shownak hívta ezeket a preziket.
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
Az első és második félévben kezdett el foglalkoztatni a képzőművészeti fotóhasználat, később az archívum, a talált képek, a fikció és a kisajátítás kérdésköre. A diplomamunka témaválasztásakor már hónapok óta motoszkált a fejemben, hogy létre kéne hoznom egy fiktív archívumot, ami a privátfotók esztétikáján keresztül mutat be egy személyt/családot, ezeket a képeket azonban terveim szerint én hoztam volna létre archívnak álcázva őket. (Ebben nagy szerepe volt annak az órának, amikor Pfisztner Gábor Walid Raad The Atlas Group című munkájáról beszélt.) Ekkor már egy éve tanított minket Gerhes Gábor, és úgy éreztem, hogy sok közös van bennünk, humorunkat és világnézetünket tekintve is, ezért megkértem, hogy legyen a témavezetőm, ő pedig nagy örömömre elvállalta. Nagyon élveztem a közös munkát, újabb és újabb rétegek kerültek az eredeti elképzelésre, a végeredmény pedig egy egyedi könyv lett, ahova a képek kézzel lettek beragasztva.
Műleírásként ez állt a falon a Fugában rendezett diplomakiállításon:
TÖREDÉKEK S. ÚR ÉLETEIBŐL
Diplomamunkámként egy fiktív személy, S. úr XX. századon átívelő archívumát hoztam létre, melynek középpontjában a hatalmi gyakorlatok és a transzgenerációs traumák állnak.
S. úr végigélte a XX. századot, térben és időben szabadon mozgott (mily jó neki), ezért archívumán keresztül betekintést nyerhetünk a XX. század kollektív emlékezetébe (mily jó nekünk.)
A fragmentumokból álló könyvben valós (korabeli) és általam készített, archívnak látszó fényképeket, dokumentumokat mutatok be, helyezek egymás mellé.
Párbeszédbe lépek a múlttal, amikor bolhapiacon talált képeket ragasztok a könyvbe, amikor megfejtek egy 60 évvel ezelőtti keresztrejtvényt vagy amikor üzenetet írok egy 80 éves levelezőlapra.
Fontos részek az üres oldalak, ahol beragasztások nyomai találhatók. Ezek nyitott művé teszik a könyvet, több lehetséges történetszálat elindítva, hiányt hagyva, és jelezve azt, hogy soha nem lehetünk birtokában a “valóságnak”.
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Mindig nehéz kérdés, hogy mit és hogyan lehet tanítani egy művészeti egyetemen. Nekem az volt a leghasznosabb, amikor a tanáraim beavattak a saját munkamódszerükbe. Ezúton is köszönöm nekik, mert ez egy elég bensőséges dolog, nem mindenki adja ki saját magát másoknak. Elmesélték, hogy mikor hoztak rossz döntéseket, fel merték vállalni, ha valamiben hibáztak.
Végigkísértem Szabó Dezső Veszprémben tartott Landscapes című kiállításának előkészületét, folyamatosan beszámolt róla, hogy mik a nehézségek, hogy áll a projekt. Gerhes Gábor sokat mesélt az Atlasról és sok más korábbi munkájáról, Pettendi Szabó Péter a Glasgowban töltött éveiről.
Volt, hogy órák után beültünk a tanárainkkal egy kávéra vagy egy sörre, és beszélgettünk, bármiről. Őszintén szólva ezekből a beszélgetésekből tanultam a legtöbbet.
Szóval, ha egy szót kéne mondanom, ami a legfontosabb volt számomra, az a nyitottság.
Mediálisan is elég nyitott volt a képzés, hamar rátaláltam a képző- és konceptuális művészetre, a tanárok nagy része pedig nemcsak hagyta, hogy ezzel foglalkozzak, de még támogatott is benne, annak ellenére, hogy volt olyan félév, amikor alig vettem a kezembe fényképezőgépet, ami a fotó szakon akár problémás is lehetett volna.
Úgy érzem, hogy nagyon kitágult a világ a METU-n töltött két év alatt. A tanáraim segítségével ráálltam egy alkotói pályára, talán megtaláltam a saját hangomat, legalábbis jóval közelebb vagyok hozzá, mint amikor felvettek. Ehhez a rendkívül stabil elméleti háttér is hozzátartozik, amit főként Pfisztner Gábornak köszönhetek.
Persze voltak nehezebb időszakok, viták, mentális ’break down’-ok, de összességében nagyon fontos része az életemnek az utóbbi két év.
Mit jelent számodra az alkotóegyetem jellege a METU-nak?
A szakon soha nem gördítettek akadályt az alkotás útjába, a labor és a stúdió bármikor rendelkezésünkre állt, ha szükségünk volt rá, ezen kívül eszközöket, kis-, közép- és nagyformátumú kamerákat is lehetett bérelni. Ebben Jámbor Zsóka stúdióvezető volt segítségünkre, aki végigkövette a képzésünket, mindannyiunkat ismert, és akivel bármikor lehetett bármiről beszélgetni. Ezúton is köszönet neki!
A Rózsa utcai campus 3. emeletén lévő Korridor Galériában folyamatosan láthatók a hallgatók munkái, ezen kívül az egyetem teret biztosít más platformokon való megjelenéshez. Megtisztelő volt, amikor Nánási László szakvezető az én munkáimat is beválogatta egy Székesfehérváron tartott kiállítás anyagába.
Pettendi Szabó Péter nagyon aktív az egyetemen kívüli programok szervezésében is, rendszeresen szervez filmklubokat, emlékezetes marad számomra, amikor a Melegvizek országa című film után beszélgetést szervezett Ivan Buharovval, vagyis Hevesi Nándorral, a film egyik rendezőjével.
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Először is, közel vannak olyan fontos művészeti intézmények, mint a Kalicka és a Fekete Gyöngy - kedves leendő metusok, ha nem ismeritek ezeket a helyeket, ne aggódjatok, hamarosan meg fogjátok -, másodszor a büfében lehet hamburgert kapni, ami szerintem elég menő. Harmadrészt már a felvételin is éreztem, hogy valóban rám kíváncsiak a tanárok, nem pedig olyan típusokat castingolnak, akik beleillenek az egyetem profiljába és ízlésvilágába. Ez a nyitottság a tanárok nagy részénél folyamatosan kitartott a két év alatt. Azt éreztem, hogy a személyemből kiindulva mondanak véleményt vagy adnak tanácsot a konzultációkon, nem pedig a saját ízlésüket akarják rám erőltetni.
A leendő hallgatóknak üzenném, hogy ha valamivel nem elégedettek, akkor nyugodtan jelezzék a szakvezetésnek, és ha még akkor sem változik semmi, legyenek proaktívak, tegyenek az ügy érdekében, érjenek el változásokat! Hajrá!
Milyen terveid vannak a jövőre?
Tavasz végén-nyár elején nemcsak az egyetem ért véget, hanem egy 4 éves kapcsolatom is, ezért most ennek feldolgozását elősegítve tele van a naptáram technobulikkal. Ősszel aztán izgalmas időszak kezdődik, már hónapok óta zajlik egy workshop Don Tamás és Dobokay Máté vezetésével, ahol egy utópisztikus, ideális képzőművészeti egyetemről gondolkozunk 9 hallgatótársammal és 4 művésztanárral közösen. A workshopra az ország bármelyik művészeti egyetemének bármelyik szakáról jelentkezhettek, nagyon izgalmas társaság gyűlt össze. Október közepén nyílik majd a kiállítás az MKE Barcsay termében.
Ezen kívül szeptember elején indul egy újabb műhelymunka, nagy büszkeséggel tölt el, hogy beválogattak a Capa Központ következő CAPAZINE workshopjára, aminek LET'S ROLL! a címe, és a mozgó- és állóképek kölcsönhatásával foglalkozik. Mucsi Emese és Gelencsér Gábor vezetésével több hónapon keresztül fogunk dolgozni, nagyon várom már a közös munkát a többi résztvevővel, mindig izgalmas új embereket megismerni.
A diplomamunkámat is szeretném folytatni, úgy érzem, bőven van még potenciál a talált kép/archívum/kisajátítás témakörben, jó lenne, ha egyszer születne belőle egy fotókönyv.
Az FFS-be és az FKSE-be is szeretnék bekerülni, valamint távlati célom a doktori iskola megkezdése.
Érdekel a fotózás, de máshogyan közelítenéd meg? Testesítsd meg a látámódodat képekbe rejtve, ismerd meg a METU Fotográfia MA képzését még ma!