Az MIT professzora találkozott a hazai innovációs ökoszisztéma szereplőivel a Hungarian Innovation Hub-ban
Budapest 2024. 09. 25. Michael A. Cusumano, az MIT Sloan Business School of Management professzora hétfőn a hazai innovációs ökoszisztéma kiemelt szereplőivel egyeztetett. A találkozó helyszíne a Hungarian Innovation Hub (HIH) volt, ahol a Budapesti Metropolitan Egyetem és Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatói mellett olyan hazai innovatív kis és középvállalatok is részt vettek, akik gyors növekedést és érdemi exportot tudtak az elmúlt évek alatt felmutatni (például a 77elekronika, Precognox, Datelite, Mortoff). Az MNB korábbi kutatásai alapján azonosított vállalatcsoport (HIDE-ok) mindössze 1100 tagot számlál, ugyanakkor az elmúlt évtized élénk gazdasági növekedésének közel negyede köthető hozzájuk.
A résztvevők másik fontos csoportját azok az ígéretes kezdő vállalkozások voltak (Bridge-Aid, a Noted és a Fraudshield), akik a Metropolitan Egyetem, a BME és a Neumann János Egyetem által közösen létrehozott cross-university startup kurzuson vettek részt, azóta pedig mentorálás révén továbbra is támogatja a HIH és a köré szerveződő oktatói csoport a tevékenységüket. Az informális beszélgetés során a pénzügyi folyamatok jobb megértését az MNB mellett a Budapesti Értéktőzsde és Verő Barbara angyalbefektető támogatta.
A professzor úr MIT REAP programja alatt folyamatosan figyelemmel kísérte a hazai csapat erőfeszítéseit és örömét fejezte ki, hogy a program lezárultával a fontos kezdeményezések, az ökoszisztéma-építés változatlan lendülettel folyik tovább. A hazai gazdaságra továbbra is jellemző a visszafogott kockázatvállalás és a vállalkozói készségek alacsony szintje. Különösen fontos a jövő vállalkozóinak megfelelő képzése hazánkban, mivel a vállalatvezetők új generációja épp ezekben az években veszi át a piacgazdasági átmenet időszakában alakított cégek menedzsmentjét. A kockázati tőke bevonásának jogi keretrendszerében elért eredmények, mint a convertible note hazai szabályozása, valamint munkavállalói résztulajdonosi tervek adózásának a finomhangolása segítik a fiatal vállalkozások forráshoz jutását és a kritikus humántőke megtartását, azonban finanszírozási oldalról továbbra is korlátozza a növekedést az „okos tőke” (smart money), alacsony volumene és mérsékelt kockázatvállalása.
A professzor úr reményét fejezte ki, hogy a Hungarian Innovation Hub képes lesz a jövőben egy ernyőszervezetként több várost, régiót és egyetemet is bevonni ebbe munkába.
2024. 09. 25.
Hírek
Kutatók éjszakája - METU programok
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024. szeptember 27-28-án első al …
Szárnyas kutyahám, párducmintás szemetes és nyitott „téli” csizmák- felesleges t …
Színes programmal készül a METU a Kutatók Éjszakájára
AI-nevelés, matematika alkotóműhely, ‘sit down tragedy’ és szalonélmény - színes …
Felhívás a METU Művészeti és Kreatívipari Kar Művészeti és Művészettudományi Diákköri Konferenciájára
A 2025-ben megrendezésre kerülő 37. OTDK, országos bemutat&aa …
Az MIT professzora találkozott a hazai innovációs ökoszisztéma szereplőivel a Hungarian Innovation Hub-ban
Budapest 2024. 09. 25. Michael A. Cusumano, az MIT Sloan Business School of Mana …
Térképen nézhetjük a mozifilmek népszerűségét ezzel a módszerrel
Térképen nézhetjük a mozifilmek népszerűségét ezzel a módszerrel …
A METU két óraadó oktatója, valamint alumni hallgatója is díjazott lett a 20. CineFesten
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Mozgókép Tanszék&ea …
Újfajta utazási szemléletet és izgalmas élményeket nyújtó programokkal készül a METU a Turizmus Világnapjára
A Turizmus Világnapját ünnepeljük, amely idén egyben a Kutatók Éjszakájának első …