A METU két óraadó oktatója, valamint alumni hallgatója is díjazott lett a 20. CineFesten
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Mozgókép Tanszékének két óraadó oktatója, Szilágyi Zsófia és Kardos Sándor, valamint Bartis Bálint, a METU Animáció mesterképzésének alumni hallgatója is díjazott lett a 20. jubileumi CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek díjait 2024. szeptember 14-én adták át.
A FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűrije a legjobb nemzetközi filmnek járó díjjal Szilágyi Zsófia Január 2. című alkotását ismerte el. Szilágyi Zsófia nem előszőr részesül nemzetközi elismerésben. Egy nap című filmdrámájának világpremierje a 2018-as cannes-i fesztiválon, az 57. Kritikusok Hete versenyprogramjában volt, ahol elnyerte a FIPRESCI díját. A Január 2. 2024. augusztus 28. és szeptember 7. között megrendezett Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, a Biennale College – Cinema szekcióban, a hazai mozikban pedig 2024. október 3-án kerül bemutatásra a Cirko Film forgalmazásában.
A CineFest életműdíját a hazai filmszakma egyik legnagyobb kísérletezője, Kardos Sándor kapta. Korábban elnyerte a Kossuth- és a Balázs Béla-díjat, háromszor a filmkritikusok, kétszer a Filmszemle díját, 1989-ben az Eldorádóért Európai Filmdíjra jelölték. Több mint harminc játékfilmet fényképezett, rendezőként pedig a világon először készített célfotókamerával játékfilmet.
Az idén 7. alkalommal a magyar animáció ifjú tehetségének kiosztott Dargay Attila-díjat Bartis Bálint, a METU alumni hallgatója nyerte el. Bartis Bálint erdélyi grafikus és animátor, Grafikai tervezés alapdiplomáját a Partiumi Keresztény Egyetemen végezte el, Animáció mesterdiplomáját 2022-ben szerezte a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Diplomamunkája, amellyel idén a CineFest díját is elnyerte, Lev Tolsztoj „A paraszt és az uborkák” című művének animációs feldolgozása volt. A film három perc hosszúságú és frappáns módon mutatja be a parasztember álmát, amely végül nem teljesedik be. Az animáció a humor mellett az irodalom és a zene kombinációjára épül, amely különleges összhangot teremt a filmben.
Bartis Bálint így köszönte meg az elismerést: „Ez a díj nagy megtiszteltetés számomra, és motivál, hogy folytassam az alkotói munkámat. A METU-n kapott támogatás, valamint a mentorok segítsége, különösen Kiss Melinda, Csáki László, Muhi Klára és Kerestes Szabolcs támogatása nélkül nem sikerült volna ilyen szintre emelni a munkát. A Times New Román zenekar bevonása - akik a film zenéjét kifejezetten erre az alkotásra írták- pedig új dimenziót adott a filmhez, amire különösen büszke vagyok.”
“Dargay Attila sziporkázó szellemisége a mai napig meghatározó tényező a magyar animációs művészetben, így nagy öröm és megtiszteltetés a METU számára, hogy idén egy nálunk végzett fiatal alkotó vehette át a díjat. A mezőny nagyon erős volt, sok színvonalas alkotás érkezett, a teljes magyar animációs szakma büszke lehet a pályázókra és a jelöltekre.
Bartis Bálint nagyon jó humorérzékkel és kifejező képi gondolkodással közelít a műfajhoz. A Paraszt és az uborkák című filmje klasszikusan sokszínű animációs alkotás, egyesíti magában az irodalom, a zene, a vizuális megjelenítés és nem utolsó sorban a humor kifejező erejét. A film zenéjét a Times New Román együttes kifejezetten erre a célra írta, szoros együttműködésben a rendezővel.” - nyilatkozott Kiss Melinda animációs tervezőművész, a METU Animáció és Média Design Tanszékének vezetője.
2024. 09. 23.Hírek
Kutatók éjszakája - METU programok
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024. szeptember 27-28-án első al …
Szárnyas kutyahám, párducmintás szemetes és nyitott „téli” csizmák- felesleges t …
Színes programmal készül a METU a Kutatók Éjszakájára
AI-nevelés, matematika alkotóműhely, ‘sit down tragedy’ és szalonélmény - színes …
Felhívás a METU Művészeti és Kreatívipari Kar Művészeti és Művészettudományi Diákköri Konferenciájára
A 2025-ben megrendezésre kerülő 37. OTDK, országos bemutat&aa …
Az MIT professzora találkozott a hazai innovációs ökoszisztéma szereplőivel a Hungarian Innovation Hub-ban
Budapest 2024. 09. 25. Michael A. Cusumano, az MIT Sloan Business School of Mana …
Térképen nézhetjük a mozifilmek népszerűségét ezzel a módszerrel
Térképen nézhetjük a mozifilmek népszerűségét ezzel a módszerrel …
A METU két óraadó oktatója, valamint alumni hallgatója is díjazott lett a 20. CineFesten
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Mozgókép Tanszék&ea …
Újfajta utazási szemléletet és izgalmas élményeket nyújtó programokkal készül a METU a Turizmus Világnapjára
A Turizmus Világnapját ünnepeljük, amely idén egyben a Kutatók Éjszakájának első …