72. Cannes-i Filmfesztivál
Moldovai Katalin diplomafilmje a Cinéfondation válogatásban
Moldovai Katalin Mozgóképművész mesterszakunkon diplomázott 2017-ben. Az Ahogy eddig című diplomafilmjét meghívták a 72. Cannes-i Filmfesztivál Cinéfondation válogatásába, mely a filmes egyetemek legjobbjait vonultatja fel.
A rangos programba bekerült 24 perces alkotás Tóth Krisztina Ahogy eddig című novellájának az adaptációja. Az alkotó választása azért esett erre a műre, mert az több olyan témát is érintett, ami foglalkoztatta, mint az anya-lánya viszony, vagy a remény fogalma, ami a novellában is erőteljesen jelen van.
Az idős, egyedül élő Margit a kórházba indul lányával, Judittal, akivel régen eltávolodtak egymástól. A vizsgálat során kiderül, hogy Margit súlyos bőrrákban szenved, de a diagnózist, mivel Margit nagyot hall, csak Judit érti. Munkája és otthoni kötelességei miatt nem maradhat anyjával, azonban képtelen az igazat megmondani neki. Margit ezután egyedül jár a kezelésre. Ebben a kezdeti nehézségek után egyre inkább örömét leli, feladatot ad neki, és a lányával való kapcsolata is változni kezd.
A főszerepekben Venczel Vera és Tóth Ildikó látható.
Katalinnal az értesítés után beszélgettünk.
Mit jelent számodra, hogy a meghívást nyert a filmed a Cannes-i Filmfesztiválra?
Ez minden egyetemista álma, hogy a vizsgafilmje, diplomafilmje bekerüljön a Cannes-i Cinéfondation szekcióba azt hiszem. Nagyon örvendtünk a meghívásnak, bavallom meglepett, amikor megjött az értesitő mail. Hogy mit jelent?- talán számomra egy visszaigazolást, hogy valamit jól csináltunk az alkotótársaimmal (Palóczi Zita- forgatókönyv, Táborosi András-operatőr, Soltész Orsolya-vágó,Makkos Zsófia-gyártásvezető, Holjencsik Annavita-látványtervező) – és a felsorolás nagyon hosszú lenne. Mindenkinek nagyon köszönöm, aki részt vett a forgatáson.
Mi volt ez első gondolatod, amikor megtudtad, hogy bekerültél a programba?
Dimirta Karya írt, a Cinéfonadation művészeti elnöke, hogy beválogatta a filmet. Elég hihetetlennek tűnt, ezért gyorsan interneten rákerestem, hogy ez biztos a Cinéfondation, és az volt. Nagyon örvendtem és talán az volt az első gondolatom, hogy milyen jó - és gyorsan átküldtem a többi alkotótársamnak.
Nézted már kikkel szállsz ringbe, ki az, akinek a munkája különösen megérintett?
Nem még nem néztem, a napokban fogom megtenni. Sajnos erre még nem volt időm, de nagyon kíváncsi vagyok a filmjeikre, biztos megnézem mindegyiket majd Cannesban.
Forgatókönyv: Moldovai Katalin és Palóczi Zita
Operatőr: Táborosi András
Vágó: Soltész Orsolya
Gyártásvezető: Makkos Zsófia
A diplomamunka témavezetője: Balogh Zsolt
Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)