5. Friss Hús
A Kiút (Way Out) című film elnyerte az Expats blokk Wizz Air közönségdíját.
A film rendezője Steinmetz Anikó (Edge Hill University, Liverpool), operatőre K. Kovács Ákos Filmoperatőr mesterszakunkon, vágója Salma Levente pedig Mozgóképművész mesterszakunkon végzett.
////////////////////////////////
Idén ismét szerepelnek filmjeink az 5. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál programjában. A nagy várakozással övezett Friss Hús Rövidfilmfesztivál filmkínálatát a szervezők új nemzetközi és magyar rövidfilmekből állították össze. A vetítések helyszíne a Toldi mozi 2017. március 29. és április 2. között.
A magyar versenyprogramba összesen 36 filmet válogattak be, melyben a hazai filmes oktatási intézmények hallgatóinak munkái is szerepelnek. A szekciók összeállítói, idén először, külön blokkot szenteltek magyar rendezők külföldön forgatott filmjeinek Expats néven. Az Expats nem versenyszekció, azonban egy közönségdíjat itt is kiosztanak majd.
Az animációs és az élő szereplős filmek idén is közös blokkokban, de külön kategóriában versenyeznek. A fesztivál záróünnepségén idén három fődíjat osztanak ki: a legjobb magyar élőszereplős, a legjobb magyar animációs, és a legjobb nemzetközi élőszereplős/animációs filmnek járó díjat, valamint díjazzák a legjobb magyar színészt és a legjobb magyar színésznőt is. Ezeken kívül több különdíjat is átadnak a filmfesztivál záróeseményén, valamint a legígéretesebb 30 alatti rendezőnek járó OTP Junior díjat is odaítélik.
METU-s filmek a magyar versenyprogramban:
Balkon (r. Dell’Edera Dávid)
Lufi (r. Pusztai Ferenc)
Egy karcolás (r. Császár Dániel)
Képzeletbeli barátok klubja (r. Szabó Saci)
Expats program:
Way Out (r. Steinmetz Anikó, op. K. Kovács Ákos)
A fesztivál folyamatosan frissülő Facebook-oldala a vetítési időpontokkal
Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)