Új rangos partnerek Emberi erőforrások képzésünkben
Február végén két rangos szakmai szervezettel is kiemelt stratégiai partnerségi megállapodást kötöttünk, amely eredményeképp a HR szakos hallgatók számos szakmai előnyhöz és gyakorlati lehetőséghez juthatnak.
A Humán Szakemberek Országos Szövetsége (HSZOSZ) a legjobb gyakorlatokkal és a legfrissebb kutatási eredményekkel támogatja a METU oktatási innovációját. A mi hallgatóink lesznek az elsők a hazai felsőoktatási intézmények közül, akik bekapcsolódhatnak a HSZOSZ szakmai munkájába, részt vehetnek nemzetközi és hazai kutatásokban, szakmai programokon, a Budapesti HR klub rendezvényein, és már tanulmányaik alatt szakmai kapcsolati tőkét szerezhetnek.
Fotók: Benkő M. Fanni
Az ICF (International Coach Federation) Magyar Tagozata segítséget nyújt hallgatóink számára coaching témájú szakdolgozat elkészítéséhez, hozzáférést ad kutatási eredményeihez, lehetőséget biztosít hallgatói és oktatói részvételre az ICF konferenciákon. Az ICF - METU kiemelt stratégiai partnerség részeként indul el a "Next Gens - közösen a jövő HR generációiért" CSR program is, melynek keretében a METU Emberi erőforrások alapképzési és Emberi erőforrás tanácsadó mesterképzési szakának nappalis végzős hallgatói 6 alkalmas pro bono coaching folyamatot kaphatnak az ICF és négy coach iskola (Coach Akadémia, Coach School, valamint a Pünkösdi Teológiai Főiskola és a METU coach képzésének) közreműködésével. A program indításaként rendezzük meg április 4-én Next Gens Day eseményünket, ahol több izgalmas szakmai előadást követően a HR-es végzős hallgatóink a rapid randik szisztémája alapján találhatják meg coach-partnerüket.
Fotók: Benkő M. Fanni
Hírek
Újfajta utazási szemléletet és izgalmas élményeket nyújtó programokkal készül a METU a Turizmus Világnapjára
A Turizmus Világnapját ünnepeljük, amely idén egyben a Kutatók Éjszakájának első …
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2024
…
SUB SOLE kiállítás
A kultúra, ember és természet közötti kapcsolatot vizsgálja a METU Galéria legúj …
Új szakvezető a Budapesti Metropolitan Egyetem Média design területének élén
Forgács Kristóf személyében szeptembertől új médiaművész veszi át a Média design …
Gólyatábor - 2024
Az egyik legjobb gólyatáborunk volt a 2024-es! …
Új kutatás a divatról, mint modern lélektani jelenségről
A fenntartható divat és az önkifejezés kapcsolata …
MEET US - A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara
„A művészet a lélek üzenete a világnak” &n …
Fiktív világ kézműves technológiákkal: a legújabb divattrendekre reflektál a METU Open Showroom válogatása
A Budapest Central Europian Fashion Week (BCEFW) hivatalos kísérőeseményeként ke …