20 éves a METU, Téglási Laura története
A Budapesti Metropolitan Egyetem 20 éves lett! Rengeteg emlékezetes esemény történt ez idő alatt, ezek közül néhányat szeretnénk felidézni veletek közösen. Egy időutazásra invitálunk benneteket Jelenlegi és alumni hallgatóink, oktatóink és munkatársaink történeteivel. Ezúttal egy munkatársunk idézi fel néhány emlékezetes pillanatát a METU-s éveiből. Fogadjátok szeretettel Employee Experience Specialis kollégánk történetét.
Hogyan kerültél a METU-ra? Miért választottad munkahelyednek?
Eleinte gyakornokként kezdtem el dolgozni az Egyetemen. Egy féléves határozott idejű szerződésem volt, és mivel annyira jól sikerült a beilleszkedésem, hogy a csapat szerette volna, ha véglegesen csatlakozom a HR Irodához. Azért fogadtam el a lehetőséget, mert amellett, hogy nagyon megszerettem a csapatom, szakmailag is sokat tudtam fejlődni, felelősségteljes feladatokat bíztak rám és kialakíthattam a saját munkafolyamataimat. Nem egy porszem voltam a gépezetben, hanem hasznos tagja a szervezetnek. Sosem éreztem azt, hogy a korom vagy a tapasztalatlanságom miatt ne vettek volna komolyan.
Mi az első emléked az egyetemmel kapcsolatban?
Az első emlékem az állásinterjúm volt, előtte nem igazán ismertem a METU-t. Akkor még nagyon új volt Nekem az álláskeresés, hiszen csak harmadéves egyetemista voltam, így viszonylag kevés munkatapasztalattal rendelkeztem. Furcsa visszaemlékezni rá, mivel akkor, akik interjúztattak, már 4 éve a bajtársaim a mindennapokban. Akkor még nem tudtam milyen jó lesz Nekem itt.
Mesélj egy meghatározó élményedről az egyetemmel kapcsolatban! Ez lehet a legkedvesebb, legviccesebb, legizgalmasabb vagy legfontosabb.
Számomra a legkedvesebb emlékek mindig a közösségi programokhoz kötődnek. Emlékszem az első METU napra, nagyon jó volt olyan kollégákkal is együtt bandázni, akikkel kevesebbet találkozom a hétköznapokban. Imádok versenyezni, főleg, ha ezt egy szuper csapattal tehetem meg. Mivel lételemem a győzelem, számomra meghatározó élmény volt, hogy megnyertük a csapatversenyt, és az ezzel járó nyereményt is bezsebelhettük. Emiatt később is mindig nagyon izgatottam vártam a közösségi programokat, rendezvényeket.
Mit gondolsz, miben rejlik a METU sikere?
Egyértelműen az emberekben rejlik a METU sikere! És ezt nem azért mondom, mert a humán erőforrás a szakterületem, hanem mert itt számít az egyéniség. Nagyon sok kulcsfontosságú kolléga van a szervezeteben, az itt dolgozók számára a METU nemcsak egy munkahely, hanem egy közös cél, amiért mindenki mindennap erején felül teljesít. Mi nem robotokat képzünk, hanem gondolkodó individumokat, számunkra fontos a kreatív alkotói légkör, valamint a kölcsönös bizalom. Hiszünk a transzparenciában és a dolgok egyensúlyában.
Hogyan látod a METU jövőjét 5-10 év múlva?
Azt gondolom a METU jövője kapcsán, hogy 5-10 év múlva továbbra is Magyarország legnagyobb magán felsőoktatási intézménye lesz, emellett a piac egyik legmeghatározóbb szereplője is a régiónkban. Szeretném, ha az intézmény kitudna törni a magán egyetemekről alkotott sztereotípiákból, hogy egyre többen eszméljenek rá, mennyire fontos az alkotás, és hogy a valódi tudás nem csupán a tankönyvekből, hanem a tapasztalásból születik. Olyan gyakorlati képzések és lehetőségek fogják várni a hallgatókat, amelyek egyedülállóak lesznek a piacon, igazi véleményvezér egyetem lesz a METU. Olyan munkahely, ahol presztízs dolgozni, de mindig megtartja a családias közegét.
Hírek

Együttműködés a határon túli magyar felsőoktatás fejlesztése érdekében
Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és …

KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS
Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgat&oacu …

IN MEMORIAM D UEDD UDD
Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériá …

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. OSZTÁLYÁNAK PUBLIKÁCIÓS NÍVÓDÍJÁBAN RÉSZESÜLTEK A MATE OKTATÓI-KUTATÓI
AZ MTA IX. Osztály Gazdálkodástudományi Bizotts&aacu …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …
