14. ARC kiállítás
Megnyitott a 14. ARC Kiállítás. Az eseményt sajtótájékoztató előzte meg, ahol felvezették az idei kiállítást, beszéltek a plakátokon megjelenő tematikákról és bemutatták az idei díjazottakat is.
„Gyorsul a világ. Lassul a forgás. Semmi sincs úgy, mint volt. Minden úgy van, ahogy azelőtt. Fontos a szeretet. Senkit nem érdekel. Helyzet van. Közöny van. Van Isten. Nincs ilyen. Van jövő. Csak múlt van. Jelen vagyunk. Sehol se vagyunk. A pénz számít. Csak az nem számít. A tudás hatalom. A Párt a hatalom. Hiszek egy országban. Sok országban hiszek. Ésszel. Erővel. Szent akarattal. Fent agyarakkal. Te miben hiszel?” – egy részlet a pénteken megnyílt 14. ARC kiállítás pályázati kiírásból.
Az idén szeptember 21-ig megtekinthető kiállításon a tavalyihoz hasonlóan ismét van BKF-es kiállító és díjazott is. A tavalyi különdíjas Faniszló Ádám azóta lediplomázott a Tervezőgrafika alapszakon, pályaműve idén is különdíjat ért. A kiállítók között pedig megtalálhatjuk Danyi Nándor Jánost, aki a Tervezőgrafika alapképzés harmadéves hallgatója.
Az ARC és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete "Döntsd le a falakat!" címmel hirdetett pályázatot. Tervezőgrafika mesterszakos hallgatónk Puskás Marcell "Falbontás" című műve 2. helyezést ért el.
Mindannyiunknak gratulálunk! Az ARC Kiállításról IDE KATTINTVA olvashat többet.
Faniszló Ádám, a "Hammer Advertising – a legütősebb ötlet különdíja" címet nyerte "Szabadság" című pályaművével.
Forrás: kreativ.hu
2014. 09. 08.Hírek
![rekoncsemp](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![hcsempeorfu](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hcsempeorfu.jpg)
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a fesztivál látogatói.
Idén is METU animációs és mozgóképes hallgatók válogatott filmjeit láthatták a f …
![hircsempetriennálé](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/hircsempetriennale.jpg)
METU oktatói és hallgatói elismerések
METU siker a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén …
![csempi](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempi.jpg)
Lezárult a METU és a Néprajzi Múzeum együttműkődése, a díjak átadására a Múzeumok Éjszakáján került sor.
METU hallgatói sikerek a Néprajzi Múzeum Terméktervezési pályázatán …
![sagadsgadsgads](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/sagadsgadsgads.jpg)
METU hallgatók részvétele a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban
A 2023-2024. akadémiai év tavaszi szemeszterében előszö …
![infoparkújhír](https://metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/infoparkujhir.png)
Idén is több mint 1500-an választották első helyen a METU-t
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkez …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)