Tragikus hirtelenséggel elhunyt Hubai Gergely film- és zenetörténész
Megrendüléssel értesültünk halálának híréről, ezúton fejezzük ki részvétünket családjának, barátainak és kollégáinak.
39 éves korában elhunyt Hubai Gergely film- és zenetörténész, a Budapesti Metropolitan Egyetem óraadó tanára.
1984-ben született Veszprémben, középiskolai tanulmányait a Lovassy László Gimnáziumban végezte. 2008-ban végzett az ELTE amerikanisztika-történelem szakán tanári képesítéssel, majd az ELTE amerikanisztika doktori programját végezte el. A művészeti integritás és a hollywoodi filmipar kapcsolatát vizsgálta a kidobott filmzenék tükrében, ezen belül intenzíven foglalkozott a James Bond filmek zenéjével is. 2009 őszétől tanított több felsőoktatási intézményben.
Tanulmányokat írt Angelo Badalamenti, Elmer Bernstein, Jerry Goldsmith, Bernard Herrmann, Jóhann Jóhannsson, Michel Legrand, Ennio Morricone, Nino Rota, Max Steiner munkáiról, Hitchcock és Fellini filmek zenéiről. 2022-ben jelent meg "Zene: Miklós Rózsa" című könyve Rózsa Miklós filmzenéiről, és ő fordította Rózsa Miklós "Kettős élet" című önéletrajzi írását is. Utolsó munkáinak egyike megjelenés alatt áll, a Pressburger Imre életrajzi kötet.
2023. 07. 27.Hírek
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak
A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk
A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak
A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián
A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …
Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján
Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert &eac …
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletf …